Reggel Orikumban felszálltunk a Vlorából érkező menetrendszerinti járatra, ami Sarandába tartott. Egy régi osztrák Mercedes buszon utazhattunk:
A magashegyek lábánál és a tengerpart fölött szerpentinezett az utunk. Egyszer álltunk meg pihenni egy étterem elôtt. Az étterem egy hegyekbôl lefolyó patakra épült, és épp sült a bárány:
Saranda is kellemes külsejű városka, rendezett, tiszta utcákkal, a tengerpartján hotelekkel:
És az elmaradhatatlan Mercedesekkel:
De nem ezért jöttünk ide, hanem mert a közelben van Butrint, egy ókori görög majd később római város maradványai, ami UNESCO világörökség. Ide iránytaxival mentünk.
Ali Pashe Tepelena egyik erôdje a komppal:
Eukaliptuszok között vezetett az út a romokhoz.
Az egykori közfürdő maradványai:
A kút:
A romok között láttunk egy nagyon hosszú és vastag kígyót. A magasabb fűben eltűnt a szemünk elől, így nem tudtunk róla fotót készíteni, hogy majd egyszer beazonosíthassuk.
Részlet a várfalból, a hellén idôszakból (nincs cementáló anyag, csak a méretre vágott sziklatömbök):
Sarandában maradtunk éjszakára. A szállást úgy találtuk, hogy Butrintból visszafelé kiszálltunk a tengerparti hotelsornál az iránytaxiból, és nekiálltunk keresni. Most szezonon kívül üresek voltak. Kiválasztottuk a legolcsóbbat.
Este még sétáltunk a tengerparti részen, és Álmi az albán pólójában nagy sikert aratott. Az egyik pattogatott kukorica árustól kapott ajándékba egy adag pattogatott kukoricát. Sokan megszólítottak minket, angolul el tudtunk velük beszélgetni.
Reggel menetrendszerinti járattal utaztunk tovább Gjirokastërbe. A település óvárosa 2005 óta a UNESCO világörökség része. Berathoz hasonlóan Gjirokastër is "a balkáni régió oszmán kulturális örökségének fontos helyszíne". Találtunk itt a Beratban már megismert házakhoz hasonló épületeket is. Itt ellenben a háztetők szürkék voltak. Óvárosi utcarészlet:
Obeliszk (ajándék Dienes Tibornak, az albán útikönyv szerzôjének):
Azonnal szállást kerestünk, hogy ma már ne kelljen végig cipelnünk a három napra hozott holmijainkat. A Sopoti Hotel volt messze a legolcsóbb szálló az óvárosban. És messze a leglepukkantabb külsejű épület. Csak kétágyas szobát tudtunk szerezni, így Dénessel az éjszakánk nem igazán szólt az alvásról. A szoba tiszta volt, az ágynemű is annak tűnt. A zuhany és a wc a folyosón volt.
Kilátás a szállásunk erkélyérôl a várra:
Felsétáltunk a 13. században épült citadellába. Ágyúk és mögöttük az '50-es években lelôtt amerikai kémrepülôgép:
Egy a sok tank közül, amit a várban találtunk:
Részlet a wikipédiából: "A Gjirokastra fénykorát a 17. században élte, ekkor épült ki a citadellától északra a bazár. A városban több úgynevezett toronyszerű épület, kulla is található. Tágas földszintjükön üzleteket vagy műhelyeket rendeztek be, első emeletét hidegben, a másodikat melegben lakták. A kullaépítészet a 17. században alakult ki, de a ma is látható házak egy része 19. századi. A belső felületeket, főleg a vendégek fogadására szánt helyiségekben gazdagon, virágmintákkal díszítették.
Kullák:
A lakóházak szerkezete:
Egykor Enver Hoxha (Hodzsa) (1908-1985) teljhatalmú diktátor, a 700 000 betonbunker építtetőjének szülôháza volt, ma az Etnográfiai Múzeum:
Minaret:
Helyi ételeket vacsoráztunk. Álmi végignézte, ahogy az itt fogott pisztrángot faszénen megsütik, aztán közölte, hogy ő nem eszi meg a halacskát. De evett a bárányhúsból és egy gjirokastrai ételből, a qifqiből (ejtsd: tyiftyi), amihez rizst, tojást, sót, zöldfûszereket gyúrnak össze, gombócokat formálnak, lisztben meghempergetik, és forró olajban kisütik.
Várjuk a napi egy Vlorába menő buszt, ami nem jött:
Pár óra múlva viszont jött egy iránytaxi (sokszemélyes furgon), amivel eljutottunk Vlorába. Útközben a sofőr úgy vezetett, hogy még a helyiek is felsikítottak néha. Megállt a sofőr ennél az út menti pataknál vizet tölteni:
Tartottunk pihenőt is, ekkor ment el mellettünk a szamár, hátán a gazdával, és jött vissza már szénával megrakodva. Szegény csacsi, mindig van mit cipelni!
Albániát nagyon megkedveltük, gyönyörű helyen fekszik, hegyek, tengerpart, lenyűgözőek a települései, az emberek. Csak egy morzsát kaptunk belőle ennyi idő alatt, de ez után vágyni fogunk rá, sokat emlegetjük majd.
A vitorlázók még a kikötőben voltak, de hamarosan elindultak Görögország felé. Búcsúparti, e-mail címek, telefonszámok cseréje, útvonalegyeztetés, hátha sikerül még összefutni.
Dénes is nemsokára befejezte a cikket, így feltöltöttük a hajót vízzel, benzinnel, élelmiszerrel. A gondnok és családja megkedvelt minket a pár hét alatt, így a végén kedvezményt kaptunk a kikötődíjból. Irány Görögország! (Ugyintezes, kikotodij koltsegeit lasd itt.)