Kezdôoldal│ Rólunk│ A hajóról│ Útvonal│ Képes útibeszámoló│ Vitorlázz velünk!│ Hasznos információk│

Rövid hírek

Budapest, 2012. febr. 06.

-

-

Dénes pontosította a múltkori (jan. 21.) beszámolómat, ezért szerintem érdemes azt újra átolvasni, mielőtt itt folytatnátok.

És a jelen a hajóról, a nyárról Dénestől: "Múlt héten hazajöttem. A hajót Licata-n hagytam kiemelve egy hajóépítő üzemben. A tömbszelencénél annyira folyt már a víz, hogy óránként kellett pumpálni. A megrongálódott szélkormány és a szétszakadt viharfock miatt nem akartam folytatni az utat. A kikötő melletti műhelyben kedvező áron (500 euro) tárolhatjuk a hajót nyárig. A kiemeléskor vettem észre, hogy a fakormány megrepedt. A kormányt, a tömbszelencét és a szélkormányt sikerült megjavítanom mielőtt hazajöttem. Így a hajó felkészítve vár minket, és a preferált görög-török szigetvilág helyett a Szicília-Málta-Tunézia térségben vitorlázunk nyáron."

Budapest - Szicília, Licata 2012. jan. 21.

-

-

Dénestől ma délután (jan.21.18:07) kaptuk az sms-t: "Szicília partjától vagyok 10 mérföldre. Holnap kikötök. Volt kalandom bőven. Szélkormány letört, 2 vitorla elszakadt, minden csupa víz."

19.30-kor sikerült rövidet beszélnünk telefonon. Szicilia déli partjának közepén van Licata, itt tölti az éjszakát a vízen. Tegnap éjfélkor a hajót egy hullám ledöntötte az oldalára. Dénes lent aludt, a szélkormány vitte a hajót a 8-as hatszélben. Egy nagy durranást hallott oldalról, és a hajó az oldalára feküdt. Először azt hitte hajo ütközött neki. A hajosokaig fekudt az oldalan, csak 15-20 masodperc utan allt vissza. Kozben lehetett hallani a viz robajgasat, ami atmosott a hajon. A bezart ajton keresztul is bejott 20-30 liter viz a kis reseken. Mikor vegre kikaszalodott a kokpitba, akkor latta, hogy a szélkormány lapátja eltűnt. Már korábban a nap során a kétszeresen reffelt nagyvitorlából kiszakadt egy darab. Szélkormány nélkül, fáradtan, folhuzta a melyen lereffelt nagyvitorlat es sodrasba allitotta a hajót (heaving to). Igy a hajo mozgasa teljesen bekesse valt es reggelig aludt. Reggel aztan elindult. Licata (Szicilia deli partj) fele vette az iranyt, ami 80 merfoldre volt. Kesobb gyengult a szel es folhuzott egy fockot (a viharfock elszakadt elozo nap a viharban), amivel 10-12 csomoval szorfozott az idokozben 5 meteresre novo hullamokon. Azt mondta, ez volt élete legjobb vitorlázása :))).

Budapest-Útban Szicília felé, 2012. jan. 19.

-

-

Dénes reggel (jan.19.) elindult Szicília felé. Erre a napra jelezte az előrejelzés a szélfordulót, keletiből nyugatiasba ment át a szél, és, ahogy azt már írtam pár napja, erős szeles menetnek ígérkezik ez a 200 tmf. 20-kán belekerül ebbe a csúnya 30-35 csomós mezőbe, és csak remélem, hogy több erő nem lesz a szélben arra, amerre Dénes jár.

Köszönjük a tunéziai kikötőkről az infókat, de végül maradtunk Törökország mellett, mert ott a görög-török szigetvilágban kellemesebb kalandozni egy 26 lábas hajón hármasban július-augusztusban.

Budapest-Szardínia (Sant'Antioco), 2012. jan. 16.

-

-

Dénes vasárnap (jan.15.) este lehorgonyzott Szardínia dny-i részén Sant'Antioco marinája előtt. Útja Ibizáról (Sant Antoni) az első három napban küzdelem volt a szélcsend ellen, 100 tmf-et haladt csak, de a következő három napban megkapta a várva várt szelet, és megtette könnyűszerrel a maradék 300 tmf-et. Mivel elfelejtett itthon Stugeront feliratni, a tengeri betegséget kénytelen volt természetes úton legyőzni, kihajolt mindig a korláton. Vitorlaleszedés közben is muszáj volt :)( ez a betegség már csak ilyen.

A passageweather.com oldalon megnéztem neki a következő egy hétre a széljelentést. Jan.16-17-18: 25-35 csomós keleti szél Szardínia Szicília között, ez nem jó neki, mivel szemből kapná, ezért megvárja 19-két, amikor a szél átfordul 20-35 csomós nyugatiba, és ez marad pár napig. Szicilia 200 tmf, két nap alatt ott lesz ilyen jó hátszélben.

Így most várakozik, pihen. Azon gondolkodunk, hogy Törökország helyett Tunéziába is vihetné a hajót, és ott hagyhatná, míg nyáron érte tudnánk menni. Ha valakinek van bármi infója ottani kikötőkről, árakról, kérjük írjon nekünk!

Budapest-Ibiza (Sant Antoni), 2012. jan. 10.

-

-

Dénes ma reggel elvitorlázott Maya-n, legújabb, 26 lábas hajónkon Ibizáról Szardinia felé. Ez kb. egy 400 tmf-es szakasz, egyelőre lassan halad. Nagyon gyenge a szél, ráadásul az elmúlt napok erős szelei miatt még nagy a hullámzás. Délután a csattogó vitorlákat lehúzta és beindította a belmotort. Este 7-kor küldte az utolsó sms-t, a part közelében motorozik. Üzemanyaga nincs ekkora távra, bízik a szélben.

Budapest-Ibiza, dec. 13.

-

-

Elnézést a hosszú csendért... Bell-féle arcbénulásom második hónapjának végén járok, lassan visszacsúszik a szám a helyére, a jobb szememmel viszont még mindig nem tudok pislogni, és ettől pillanatok alatt elfárad, kiszárad a szemem, még jó, hogy létezik szemcsepp. Rém lassan gyógyuló betegség, nálam legalábbis, az arcom pedig úgy eltorzult, hogy maszkban közlekednék legszívesebben. De jó hír, megvan az új hajónk!!! Egy Folksong 25, Ibizán várta, hogy Dénes rátaláljon. Részletek hamarosan!!!

Panama - Budapest, okt. 28.

-

-

Dénes október elején elindult, miután 3 hónapra feltöltötte a hajót élelemmel, és kimosott minden ruhát. Egy éjszakai menettel elérte a Perlas-szigeteket, ahol azonnal odaeveztek hozzá a helyiek, ééés marihuánát kínáltak neki... "Csak egy napot voltam a szigeteken, a radiot szerelgettem. egyebkent gyonyoru hely volt. Kimentem a strandra, neked nagyon tetszett volna. Suru dzsungel egy csomo palmafa es kokuszdio. A legjobb egy patak volt, amiben a huvos vizben be tudtam kicsit setalni a dzsungelbe. De az egesz semmit nem jelentett mert csak ratok gondoltam, hogy ezt nem oszthatom meg veletek..."

A szigetek után folytatta útját a Galapagos-szigetek felé. "Aztan elindultam. Jo eros szembeszel volt, 20-25 csomo. A hajo jol ment, nem volt vele semmi gond. Aztan ejjel csak fekudtem a padlon es ratok gondoltam vegig, meg arra, hogy ekkor most 6 honapig ezt fogom csinalni egyedul. Rajottem, hogy ez hulyeseg es valojaban egyaltalan nem akarom. Persze ez utobbit mar tudtam, csak a teljesitesert csinaltam. De ezt mar mondtam is neked telefonon korabban, hogy mar nem akarok menni. Szoval az egesz olyan ertelmetlennek tunt, ugyhogy olyan 100 merfold utan megfordultam es Panama fele vettem az iranyt. Hatszelben nagyon mentem, sokszor 12 csomoval szorfoztem le a hullamokon... Nagyon hamar visszaertem..."

Mielőtt elindult Panamából, megismerkedett Adriánnal, aki egy magyar srác, évek óta él és vitorlázik arrafelé, hajója Attila, honlapja: www.svattila.org. "Adrian orult nekem, megertette. mondta, neki is nehezen megy az egyeduli vitorlazas, pedig neki igazi kapcsolata sincs. Probal rabeszelni, hogy maradjak, koltozzunk ide, Almi jarjon iskolaba, stb. Persze o ugy gondolja, hogy lakunk a hajon meg ilyesmi. Szerintem ezt nem birnank, nem nekunk valo hely..."

Dragonwinget eladta Dénes, most Adriánnal mentek el pár napra a Perlas-szigetekre, kipróbálja Dénes "Attilát". Nekem pontosan egy hete Bell-féle bénulásom van, hidegtől, huzattól kaptam, amikor egyik reggel 2 fokban lefagytak a füleim, míg fél órát vártam egy BKV buszra. Nagyon elszoktam ettől az időjárástól. Jobb lenne most a pálmafák között :)

Képes útibeszámolóba feltettem Kolumbiáról egy beszámolót.

Panama - Budapest, szept. 24. levelek Dénestől

-

-

Idézet Dénes szept. 18-ai leveléből: "Attila tegnap kapott egy e-mail-t, hogy toroltek a jaratat es attettek a jegyet vasarnap hajnali 2-re. Volt nagy rohanas, taxival lementunk David-be es probaltuk elerni az 5-oras buszt. Nem sikerult, ugy zuhogott az eso, alig haladtunk. Igy mar nem volt ertelme utazni, mert a busz ut 6 oras. Ugy dontottunk maradunk Boquete-ben a hegyek kozott. Nagyopn szep hely es jo huvos van. Attila attette a repjegyet szerda hajnali 2-re. Szoval most ugy tunik hetfo ejjel megyunk vissza Panama City-be, kedden megnezzuk a varost es ejjel utazik.

A vulkan tura jol sikerult. Igaz a Baru nem volt tul erdekes. Vegig foldut ment fol, amin dzsipek is kozlekedtek. Nem igazi turaosveny. Ejjel majdnem megfagytunk, 5 fok volt. A napfelkeltet a csucsrol neztuk meg, gyonyoru volt. A Csendes-oceant es a Karib-tengert is lehetett egyszerre latni. A novenyzet szep volt, a szokasos dzsungel sok-sok viraggal. De Guadeloupe-on sokkal szebb volt. Allatot alig lattunk.

TEgnap Attila elment lovagolni, en pedig bereltem egy mountain bike-ot es elmentem par erdekes helyre. Indian sziklarajzok, japanhoz hasonlo termalvizes medencek az esoerdoben. A meleg viz persze nem volt olyan jo a nagy melegben, de szerencsere a medencek 20 meterre voltak a jeghideg pataktol, ugyhogy egyikbe be, masikbol ki. Hazafele meg furodtem egy 20 meteres nagy vizesesben. At kellett kelnem a vad folyo masik oldalara. Az hatalmas kaland volt. 40 km-t tekertem jo sok szint volt benne. Ma piheno. Holnap elmegyunk turazni egy helyre, ahol allitolag sok a majom es a papagaj. Meglatjuk. A hegyek es az erdo egyebkent gyonyoruek. Minden nap delutan 2-kor elkezd esni. Szakad estig, aztan elall."

-

-

Idézet Dénes szept. 21-ei leveléből: "Attila ma hajnalban elment. Csinalok ma egy nagy bevasarlast a hajora, 3-4 honapra :). Ennel nem lesz olcsobb hely sehol... Plussz par dolgot meg meg kell csinalnom a hajon indulas elott. A horgonyzohely kozeleben nem tudom van-e internet, meg korul kell neznem. A varos meg jo messze van. allitolag van busz orankent, de meg mindent meg kell tudnom a hajosoktol. Sok hajo van, nem lesz nehez. Amint tudok irok ujra."

Idézet Dénes szept. 23-ai leveléből: "Sajnos a hajo kornyeken nincs internet, be kell jonnom a varosba, ami olyan 4-5 km. Szerencsere a taxi csak 1 dollar... Viszont sehol nincs skype. Mar a hermadik internetezot probalom ki, es egyikben sincs.

TEgnap sikerult megcsinalni a benti gázsutot. Ujra tudok fozni a nagy gazpalackrol. Le is csavaroztam. Most stabil, nem tud elmozdulni. Ha folborul a hajo, akkor sem. Elkezdtem atnezni az egesz hajot, hogy milyen kajak vannak. Kb.3 honapra teljesen be akarok vasarolni. Ma is hoztam a nagy hatizsakot. Mindig amikor bejovok a varosba csinalok egy nagy vasarlast.

TEgnap mellem horgonyzott egy csalad 2 gyerekkel. Egyik 5 eves fiu, masik 3 eves kislany. Odaadom nekik Almi jatekait. Ma reggel a VHF radioban bemondtak, hogy noi ruhakat gyujtenek, amiket helyieknek adomanyoznak. Gondoltam odaadom azokat a ruhakat, amiket itt hagytal. Rendben? REngeteg dolgom van meg a hajoval. 1 het mulva szeretnek elindulni."

Panama - Budapest, szept. 17.

-

-

Varró István (hajója Ibex) szerkesztett a Miraflores zsilipeknél készült webkamera felvételekből egy videót. MPlayer, RealPlayer lejátssza.

VIDEO

Panama - Budapest, szept. 15.

-

-

Részlet Dénes leveléből: "Itt vagyunk Boquete-ben a hegyek kozott. FANTASZTIKUS a huvos levego! Nagyon klassz kis csaladias hotelt talaltunk 20 dollarert. Holnap koran reggel indulunk fol a hegyre. Sajnos majdnem folyamatosan esik az eso, es allitolag mindig igy van. Szoval jol el fogunk azni. Megcsinaltam a zippzarat a sarga SLF-es dzsekin, azt fogom hasznalni. Sajnos az atazik, de mit csinaljak. REggel meg el kell mennunk egy turavezetos irodaba, ahol probalunk satrat berelni. Attila hozott egy 3*4 meteres ponyvat, ha nem lesz sator akkor az alatt alszunk majd."

Panama-csatorna - Budapest, szept. 13.

-

-

Túl vannak a fiúk és mi is az izgalmakon, Dragonwing épségben megúszta a zsilipeléseket, de az utolsónál, amit nem mutatott webkamera, fél méteren múlott, hogy nem ütköztek a falnak. A fotó a Miraflores zsilipek első zsilipkamrájában készült, miután leeresztődött a víz, és Dragonwinget elkötötték a nagy hajótól. Ezután motoroztak a hajót követve a második zsilipkamrába, ahol a hajó készült a partfalhoz kötni, de nem sikerült neki, manőverezni kezdett. Dénes próbált hátratolatni, de hátulról 2-3 csomós áramlás nyomta az előtte manőverező hajóra és keresztbe fordította Dragonwinget. Nem volt más választás, mint teljesen megfordulni. A partfal fél méterre volt, már készültek az ütközésre, de elmaradt, hál'istennek.

Kiérve a tóra, átmotoroztak az Amerika-híd alatt, ez köti össze az amerikai kontinenst, mióta a Panama-csatorna kettéválasztotta. A balboai yachtklub dokkjánál kiteszik a kötélkezelőket, és Attilával mennek tovább Panama City-ben a csendes-óceáni horgonyzóhelyre. Ezt együtt már láttuk is, amikor ott jártunk városnézőben. Rengeteg hajó horgonyzott ott.

Holnap háromnapos túrára mennek esőerdős, magashegyi terepre. Mi itthon örülünk majd a Pilisnek, vasárnap meg Paliéknak.

Panama (Colon) - Budapest, szept. 13.

-

-

Ma nappali fényben láthatjuk a zsilipelést, ami Dénes szerint a mi időnk szerint 7.10-tól várható a http://www.pancanal.com/eng/photo/camera-java.html?cam=Miraflores oldalon a Miraflores High Resolution-re kattintva. Ekkor valójában már túl lesznek egy zsilipelésen, ami negyedórányira van északra, de nincs webkamera.

Telefonon (az internetes rynga-ról hívom a panamai mobilt 20 ft/perc díjjal) beszéltünk Dénessel, Attilával, még a pilotot is hallottam, amikor elmondta, hogy majd egy órával a zsilip előtt odaszól, hogy forgassák be úgy a kamerát, hogy a kedves feleség (én lennék), jól lássa otthonról az eseményeket. Remélem nem rontják el a szöget, mert most nagyon jó. Álmi épp ebben a pillantban jött be hozzám, hogy megnézze a kamerafelvételeket, és meglepetésünkre a Miraflores Locks-ra kattintva most ugyanaz a kép jön be durva felbontásban, mint High Resolution-ön. Eddig ezen a felvételen pár perc késéssel a zsilip déli végét mutatták, a kijáratot... Lehet, hogy a pilot fordíttatta át a kamerát??? Akkor hamarosan showtime. De látom, mindjárt esik, nem hiszem el. Nem hiszem el, hogy nem tudjuk végignézni napsütéses, tökéletes viszonyok között.

Tegnap Dénesék nem hallottak engem, ma is csak úgy, hogy rekedtre ordítottam magam a mikrofonba. A tegnapi fényesség a tolóhajó volt, Dragonwing 2 percre volt mögötte, én nem láttam abban a sötétben... Dénes azt mondta, nagyon profi a szervezés, a pilot, akit a hajóra kaptak, szintén. "Ez nem Egyiptom, nem a Szuezi-csatorna" - mondta Dénes. Attila csinál mindent az orrfedélzeten, Dénes kormányoz, hátul kezeli a kötelet, a szingli idős hajós is ügyes. Attila főzött gulyáslevest, kár, hogy nem voltam ott, a pörköltjei meg a palacsintái után nem csodálom, hogy mindenki repetázott belőle. Na meg a kínai koszt után, ami a legolcsóbb Colonban. Ma Dénes főz lecsót, nyami-nyami, aztán holnap már mennek is megmászni Panama legmagasabb csúcsát, még talán hó is lesz fent. Na megyek, nézem a csatornát, meg Álmi leckéit kell még ellenőriznem. Hív Dénes. 19.10-kor a zsilipnél lesznek. Épp a köteleket pakolják át a másik oldalra.

Panama (Colon), szept. 12. - Budapest, szept. 13.

-

-

Magyar idő szerint kedden, hajnal 0:15-kor hívtam Déneséket, arrafelé ez 17:15-nek felel meg, 7 óra az időeltolódás. A Gatun zsilipekhez közeledtek, még egy óra kb., míg az első kapuhoz érnek, lásd a fotót, amit még akkor készítettem, amikor ott jártunk Dénessel. Jó érzés, hogy kicsit képben vagyok :) Egy piros testű hajó mögött lesznek majd, de nem egyedül, hanem egy tolóhajó oldalához kötik őket.

Mire egy 45 perc múlva a zsilipkapuhoz értek, már nem volt elég fény a kamerának, semmit se lehetett látni a felvételen. Beszéltünk telefonon, amiből én mindent hallottam, Dénes engem egyáltalán nem. Utolsó reményem a Gatun-tavat mutató kamera, az a rész jól ki van világítva, de így is minden perccel sötétebb lesz a felvétel. Egymással párhuzamosan fut két ág, és ők a jobb oldaliban mennek, a kamera persze, hogy a bal oldalon van... Gyertek már!!!

Végre megláttam a piros hajót kijönni, aztán egy vakító fényfoltot mögötte (19:20-kor). Ez volt Dragonwing, lásd a fotót. Hááát nem ezt vártam. Megint hívtam őket, én mindent hallottam, ők engem nem. Dénest idézem: "jaj de jó, hogy túl vagyunk rajta. Nem akarom mégegyszer végig csinálni. Azt hittem többször is, hogy a falnak csapódunk..." Most a Gatun tavon alszanak, majd ha felkeltek, hívom őket. Elvileg a következő zsilipelés (Miraflores Locks és Miraflores High Resolution kell nézni) nappal lesz :))))

Panama (Colon) - Budapest, 2011. szept. 12.

-

-

Dénestől most kaptam az infót, hogy magyar idő szerint kedden, hajnal 1 óra körül kezdődik Dragonwing zsilipelése Colonból. Azt hiszem, ebben az időpontban rajtam kívül senki se fog ránézni a http://www.pancanal.com/eng/photo/camera-java.html?cam=Miraflores oldalra. A következő zsilipelés magyar idő szerint kedden 19 óra körül várható.

Panama (Colon) - Budapest, 2011. szept. 10.

-

-

Insha Allah, hétfő és kedd a csatorna-átkelés időpontja. Vitorlások most nem kelnek át a csatornán, így Dénes a kért időpontra azonnal megkapta az engedélyt, hurrá! Colon nem az a hely, ahol szívesen horgonyoz egy vitorlás. Dénesnek kétszer nekiment egy közelben horgonyzó halászhajó, egy másik vitorlásnak ugyanez elszakította az egyik horgonyláncát, oda így a horgony is, de kapja az újat.

Dénes miután megkapta az időpontot, átvitorlázott Porto Belloba, ami egy pici halászfalu, 40 vitorlás horgonyoz előtte a tiszta vízben. Itt találkozott egy dél-afrikai párral, akiknek szintén Miura 30-asuk van, mint nekünk, de az övék a gyárból kikerült dizájnnal. Ismerték Dragonwinget, 2000-ben meg akarták venni... Hajónk alját Colonban ellepték a kúpcsigák, kemény munka volt a víz alatt lekaparni őket. Tegnap Dénes visszamotorozott a szélcsendben Colonba, mert ma megy Attiláért Panama City-be.

Az átkelést követni lehet a csatornában több helyen elhelyezett webkamerák segítségével a neten: http://www.pancanal.com/eng/photo/camera-java.html?cam=Miraflores Hétfőn megírom, hánykor indul Dragonwing. Három zsilipen mennek keresztül a Gatun-tóig. Ott töltik az éjszakát, másnap két zsilipelés vár rá. Izgulok már most, remélem semmi baja nem lesz.

Panama (Colon) - Budapest, 2011. szept. 04.

-

-

Miután kalandosan hazaértem Budapestre, Dénes nekilátott a Panama-csatorna átkelés szervezésének. Ügynököt nem fogadunk, hogy ezzel is pénzt spóroljunk, idő pedig van rá, újév körül kell a Horn-foknál lennie Dragonwingnek. Attila barátunk Marathonból (Florida) átrepül Déneshez egy hétre, ő lesz az egyik kötélkezelő.

Szomorú voltam, hogy nem lehetek majd ott a csatorna-átkelésen, na meg a Galapagos-szigetek is kimarad, Húsvét-szigetekre már nem is gondolok, de Álmi már várt rám itthon, iskolát kerestünk neki erre a tanévre Budapesten. Azért elbuszoztunk a Gatun-tóhoz, megnéztük a zsilipeket, és néhány zsilipelést. Így is hatalmas élmény!

Az utolsó napokat a gépem indulásáig Panama City-ben töltöttük. A legjobb az egészben a légkondis hotelszoba volt zuhannyal, hatalmas ággyal. Különösen Dénesnek, akinek ez a luxus utoljára majd egy éve, Santo Domingo-ban (Domin. Közt.) adatott meg.

Oldalunk továbbra is folytatódik, Dénes küldi majd a fotókat, és a levelei alapján készül majd a beszámoló. A Képes útibeszámolót frissítettem.

Panama, Colon, 2011. aug. 20.

-

-

Megérkeztünk Colonba, a Panama-csatorna atlanti bejáratához. A 90 tmf-es szakaszon a szél hol ebből, hol abból az irányból nem fújt. Ilyenkor általában lehúzzuk a vitorlát és alszunk/olvasunk/fürdünk, várjuk a szelet. Most a repülőm miatt sietnünk kellett, így végig motoroztunk. Colonban a jachtkikötő nagyon drága nekünk (napi 49 dollar), ezért a teherkikötőben horgonyztunk le, ami koszos, büdös, zajos, billegős. Még jó, hogy rajtunk kívül van hat másik hajó is, nem vagyunk egyedül :) A bejelentkezés a kafkai bürokráciát idézi, hivatalokba, fénymásolókba járunk, mindenhol két példány kell mindenféle papírokból. Egy nap után elértük, hogy van pecsét az útlevelünkben, ami nekem fontos az ország elhagyásánál. Itt aki teheti, ügynököt fogad, de az pénz, ezért magunk intézzük az egészet. Így jobban megismerjük Colont :) és még jobban vágyunk vissza a San Blas-szigetekre...

San Blas-szigetek (Panama), 2011. aug. 16.

-

-

Cartagena és az itt élő kolumbiaiak mély nyomokat hagytak bennünk, így három nap után alig akaródzott felszedni a horgonyt és elindulni egy újabb ismeretlen világ felé, amikor még itt is csak épp, hogy körbeszimatoltunk. De megy a gépem aug. 23-án (tekervényes útvonalon: Panama City-Miami-Berlin-Budapest), és hogy időben érjünk Colonba, és még lássunk is ezt-azt, a charterezőkhöz hasonló tempóban kell haladnunk :((( Péntek délután tehát elindultunk a panamai San Blas-szigetek felé. A 190 tmf-es út az eddigi távokhoz képest rövid szakasz, de a szélcsendben és másfél csomós ellenáramlásban 3 napunkba tellett. Egy olyan szigetvilágba érkeztünk, ahol az év minden napjára jut egy homokos, pálmafás sziget, ami vagy magányos, vagy a hagyományaiknak élő Kuna indiánok lakják. Hivatalosan Panamához tartoznak, egy-két kilométer a panamai part a szigetektől, de a Kunák a függetlenséget választották, valamiféle autonómiát élveznek. Olyan szigetnél horgonyoztunk le először és látogattuk meg, ahová nem hoznak turistát. Hetente egy vitorlás a vendég errefelé.

A Kuna asszonyok kézimunkája világhíres lett, mola a neve, a női blúzba varrt, több színes ruharétegből álló, hímezett ruhaanyagot nevezik így. A fotón a néni a kedvenc blúzát vette fel, és kérte, hogy álljak mellé bambuszkunyhójában, úgy fotózzuk le. Nagyon érdekes, hogy míg Kolumbiában és hát a világ sok részén, ahol jártunk, az emberek nem engedték magukat fotózni, itt már vissza kellett utasítanunk a fotózkodni vágyó indiánokat. Megtelt a memórai, és mivel mindenki vissza akarta nézni magát, nem lehetett kamu fotót csinálni.

Még szeretnénk egyet búvárkodni ezen a majdhogynem érintetlen helyen, aztán irány a közép-amerikai szárazföld. Leírni is fantasztikus, hátmég, amikor megpillantottuk Dél-Amerika, most pedig Közép-Amerika domborulatait, az esőerdők fölött gomolygó felhőzetet. Életre kelt a térkép, amin eddig terveztük utunkat.

Kolumbia, Cartagena, 2011. aug. 09.

-

-

Bonaire-ből újabb öt napos vitorlázással reggel fél 9-kor megérkeztünk Kolumbiába, Cartagena-ba. A Club Nautico előtt horgonyzunk. Ez a szakasz 570 tmf volt, így ez most eddigi leghosszabb, egyhuzamban megtett utunk. 15-20 csomós hát- és félszélben haladtunk most is, repülőhalakkal teli vízen, és két nap is meglátogatták Dragonwinget a delfinek. Játszottak körülötte egy órát, végül eltűntek. Cartagena nem várt látvánnyal fogadott, 40 emeletes karcsú épületek emelkedtek a horinzonton. A reggeli hajós rádiót elcsíptük a VHF-en. A húsz év alattiak focivilágbajnoksága zajlik most, Kolumbia a legjobb 16 között van, és ma játszik a legjobb 8 közé jutásért. Sajnos a meccs nem Cartaganaban lesz, de a holnapi Equador-Franciaország meccs itt lesz a cartagenai stadionban.

Pár nap múlva megyünk tovább a San Blas szigetekre, ahol a Kuna indiánok élnek, és innen olyan 190 tmf.

ABC-szigetek, Bonaire (holland), 2011. aug. 03.

-

-

Frissítettem Dragonwingről az élménybeszámolót, amit elérhettek mostmár a képes útibeszámolóból is.

Ma megyünk tovább Arubára, 120 tmf.

ABC-szigetek, Bonaire (holland), 2011. júl. 30.

-

-

Öt nap alatt átvitorláztunk St. Martinról Bonaire-re, ami egy kis sziget Venezuela fölött és Hollandia egyik tengerentúli megyéje. A 472 tmf-es út eddigi leghosszabb, egyhuzamban megtett utunk, Dragonwingnek viszont, aki az Atlanti-óceánon vitorlázott a Karib-tengerre a Dél-Afrikai Köztársaságból, ez csak egy nevetségesen kicsi távolság. Megismételtük, amit Bukdács úrral annak idején. Útra keltünk egy olyan hajóval, amit kevesebb, mint két hónapja vett Dénes, és ezen az úton teszteltük először. Valahogy mindig bízom benne, hogy a hajó, amit összerak, épségben átvisz minket A pontból B pontba. Kellemes 15-20 csomós hát- és félszélben haladtunk, amiben a sárkányszárny nagyon jól viszi a hajót. Kényelmes, hogy a kokpitból kezelhető a vitorla, reffeléskor se kell előre menni, elméletben... A gyakorlatban bezzeg mindig összeakadnak a kötelek, amik miatt előre kell menni bogozni. De ennek ellenére sokkal-sokkal kellemesebb a vitorlakezelés. Rengeteg squall átment rajtunk az öt nap alatt, sokat reffeltünk ki-be, de alapjában egy kellemes vitorlázás volt (már amennyire egy vitorláson kellemes lehet menet közben), amit Neptunnak is köszönhetünk, mert St. Martintól Bonaire-ig végig ő kormányozta a hajót. Ő a harmadik szélkormányunk (Melamphyrumon volt a Navik, Bukdács úron Monitor). Átszeltük a Karib-tengert egy új, ismeretlen hajóval, és megérkeztünk egy búvárparadicsomba. A sziget körüli vízalatti rész Nemzeti Park, le is kellett adnunk bejelentkezéskor a szigonypuskát, horgonyozni pedig tilos. Bóján állunk az apró központi település előtt, alattunk a kristálytiszta víz maga a paradicsom. Szerintem itt a halakat etetik, mert úgy jönnek körénk a halrajok, mint a Bahamákon Staniel Cay-nél a vízalatti barlangban, ahol egy régi James Bond film egyik jelenetét forgatták. A hajónk alatt szakad le a sekély korallos rész, és itt a víz színe hirtelen az az igazi mély kék lesz, nem látni többé a feneket, csak a nagy kékségben úszó ezernyi színes halrajt. Ujjongunk Dénessel. Kellemes megérkezés.

Pár nap múlva megyünk tovább Arubára, ami szintén Hollandia tengerentúli megyéje és az ABC-szigetek (Aruba, Bonaire, Curacao) egyike.

St. Martin (Fr.), 2011. júl. 22.

-

-

Ha a kezdőoldalon Dragonwing képére kattintotok, újabb fotókat láthattok a hajóról, a sárkányszárnyról, rólunk, rövid beszámolóval.

St. Martin (Fr.), 2011. júl. 16.

-

-

Túl vagyunk július 14-dikén, a franciák nagy nemzeti ünnepén. Hatalmas tűzijátékkal ünnepelték a sziget francia részén, az éttermekben a francia himnuszt játszották. Mi a nap nagy részét a holland részen töltöttük vásárlással, aztán a délutánt a hajón. Csak este tartottunk az ünneplőkkel.

A hajóval tulajdonképpen indulásra kész vagyunk, ami persze nem azt jelenti, hogy minden be van szerelve, vagy olyan állapotban van, ahogy szeretnénk. Várjuk a led izzókat, még nem értek ide, na meg a regisztráció is idő. Két napja repjegyet keresek augusztus végére Panamából haza. Egyelőre a Condor járata Frankfurtba a legolcsóbb, onnan meg a fapados WizzAirrel Bp. Ha véletlenül valaki tud ennél jobbat, írjon!!! Frissítettem a Képes útibeszámolót.

St. Martin (Fr.), 2011. júl. 09.

-

-

Ha a kezdőoldalon Dragonwing képére kattintotok, akkor az elmúlt napokban készült fotókat láthatjátok egy kis hajóismertetővel. És az útvonalnál is nyitottam új hajónknak egy új google map térképet.

St. Martin (Fr.), 2011. júl. 06.

-

-

Tegnap vízre tették Dragonwinget (sárkányszárny). A motor, ami nem működött még amikor Dénes megvette a hajót, most tökéletes, hála kedves Dénesnek, aki az egészet dirib-darabra szedte a manual alapján, kitakarított mindent, aztán összerakta. A kivett árbocot is visszarakattuk a helyére, de ezzel még sok munkája lesz Dénesnek, majd erről később írunk. A laguna francia részében horgonyoztuk le Dragonwinget és felfújhatós kajakkal járunk rá át Mr. Frumble-ről (csak még nincs hozzá kajaklapát). Új hajónkhoz ez lesz a dingi. A regisztrációt intézzük és a Magyarországról érkező LED lámpákra várunk, amiket nekünk ajándékozott Csizmadia István, oldala: http://yachtlight.hu/. Majd erről is lesz több szó később.

A képes útibeszámolót újra frissítettem, de még mindig csak áprilisnál járok...

St. Martin (Fr.), 2011. júl. 03.

-

-

Egy hónap után újra a Karib-tengeren vagyok, és már megint nem a napos oldalát mutatja. Mintha semmi se változott volna, esik most is. Viszont a víz sokat melegedett, nem véletlen, hogy itt a hurrikán szezon.

Dragonwing, új hajónk a Bobby's Megayacht telepen áll kiemelve. Kozmetikázzuk, szereljük a hosszú útra, ami a tervek szerint előtte áll. Mivel Dénes úgyse olvassa a honlapot, ezért végre megírom mi a terve. Dél-Amerikát készül megkerülni Dragonwinggel kettesben. A hajót együtt visszük Panamáig, onnan egyedül megy tovább a Galapagos-szigetekre, majd a Húsvét-szigetekre, Horn-fok kerülés, Falkland-szigetek, és fel a keleti part mentén a Karib-tengerre. Ajánlott irodalom Gál Józsi és Fa Nándi földkerülésükről kiadott könyveiknek erre a szakaszra vonatkozó része, és kedvenc könyvünk David & Daniel Hays: My old man and the sea.

A hajó holnap kerül vízre, és ha a regisztráció sikerül, akkor két hét múlva el is indulunk vele. A képes útibeszámolót frissítettem, már amennyire friss lehet egy áprilisi beszámoló júliusban...

Magyarország - St. Martin (Fr.), 2011. jún. 18.

-

-

Utolsó bejegyzésünk óta eltelt egy hónap. Visszavitorláztunk St. Martin holland részére, Simpson bay-be. Pár napunk volt még a repülő indulásáig, és minden nap, egész nap szakadt az eső. Nem így képzeltem utolsó napjainkat a Karib-tengeren.

Miután Álmival hazarepültem, Dénes átvitorlázott a sziget francia oldalára, és Marigot bay-nél bevitte a hajót a lagúnába, ahol most a Port Royalban áll egy fizetős bóján, és várja a hurrikán szezon végét, amikor érte jön új tulajdonosa. Dénes közben talált egy hajót a lagúnában, egy Miura 30'-as, Dél-Afrikai Köztársaságban épített hajót, amit miután én Álmival hazarepültem, meg is vett. A hajó nagyon erős építésű, nyílt óceánra lett építve. Különlegessége, hogy egy pózna az árboc, nincsenek merevítőkötelek és egyetlen vitorla van rá fölhúzva, olyan, mint a "Chinese junk rig" vitorlázat.

A hajót ketten visszük tovább a Panama-csatornán át a Csendes-óceánra, Álmi pedig a nyári szünetet a nagyszülőknél tölti. Utána majd meglátjuk. Várunk szeretettel mindenkit legújabb hajónkon is, amit még én sem láttam :). Ja és a képes útibeszámolót frissítettem.

Guadeloupe (Fr.), Deshaies 2011. máj. 13.

-

-

Húsvétkor az ég is úgy döntött, hogy meglocsolja az összes karibi lányt, és minden erre járó turista lányt, és aztán ez a móka úgy megtetszett neki, hogy hetekig nem hagyta abba. Heteken át nap nélkül maradtunk, és az aksik helyett a vizeskannáink töltődtek fel. Szél nem fújt annyi, hogy a szélgenerátorunk beindult volna, így még arra se jutott áram, hogy a horgonyzóhelyeken kivilágítsuk magunkat. A laptopokat, szebb napokat várva, elzártuk a fiókba. Míg végül a mai nap engedélyt kaptam a kapitánytól, hogy előveheteeem.

Hogy merre jártunk ebben a pár esős hétben? Még Fort de France-ban megvártuk a húsvét hétfő után beérkező TRANSAT Atlanti-óceán átkelő verseny résztvevőit, akiknek a beérkezését a hajónkról néztük végig. Aztán a vasárnapi helyi tradicionális vitorlások versenyét, akik szintén mellettünk húztak el többször is, vagy borultak fel. Utána kicsit még kalandoztunk Martinique partjai mentén, mielőtt átvitorláztunk St. Lucia-ra. Itt a Pitonokig (két fantasztikus alakú vulkáni kúp a part mentén) mentünk, és ezt a helyet érdemesnek találtuk arra, hogy itt legyen utunk fordulópontja. Innen visszavitorláztunk szigetről szigetre haladva Guadeloupe-ra, és most a már jól ismert "Dée"-ben (Deshaies) vagyunk újra. Május 20-ra mindenképp St. Martinban kell lennünk, mert innen indul a repülőnk haza :-) :-(

A célt, egy év vitorlással a Karib-tengeren, amit még a Vörös-tengeren szőttünk Dénessel, megvalósítottuk. Egy éve és egy hónapja útrakeltünk Marathonból a félkész Bukdács úrral, lejárt vízummal. Izgalmas volt a két hónapi kemény munka után úton lenni egy olyan hajón, amit akkor próbáltunk ki először a vizen. Minden gond nélkül átértünk Biminire a rövid weather window (kedvező szél- és hullámviszonyok) alatt, miközben az Atlanti-óceán vizén a Golf-áramlat még segítette is a haladásunkat. Most júniustól jön az újabb hat hónapig tartó hurrikánszezon és a döglesztő meleg. Egyikünknek sincs kedve tovább menni, érthetően más közegbe vágyunk, aztán persze, magunkat ismerve, három hét után már tengerre vágyunk újra. Nem is a vitorlázás miatt, én legalábbis nem, mindig is utáltam tengeri beteg lenni, utálok a napon égni és kifolyt szemekkel a vitorlákat bámulva kormányozni, hanem, ami sok mást ez az életforma ad, a sok minden között például a szabadságot, a felfedezést, a városi szmog helyett a tenger és a szigetek illatát. A jövőre nézve sok lehetőséget átbeszéltünk. Egy barátunk meg akarja venni a hajót, de neki itt kell a karibon. Dénes viszont szeretne a hajóval átkelni az Atlanti-óceánon Európába, mert ez a kaland hiányzik az életéből. Még nem döntöttünk...

Martinique (Fr.), Fort de France 2011. ápr. 25.

-

-

Reggel meglocsoltak a fiúk, nehogy elhervadjak. Lehet, hogy túlöntöztek, majd meglátjuk. Kaptak hímes tojást karibi módra.

A Képes útibeszámolót frissítettem. Júniustól albérletet keresünk Budapesten, ha valaki tud egyet, írjon már egy e-mailt!!!

Martinique (Fr.), Fort de France 2011. ápr. 21.

-

-

A Képes útibeszámolóba feltettem utolsó guadeloupe-i beszámolónkat, ahol Méder Áronnal, Vikivel és Mikivel találkoztunk. Júniustól albérletet keresünk Budapesten, ha valaki tud egyet, írjon már egy e-mailt!!!

Martinique (Fr.), Fort de France 2011. ápr. 19.

-

-

A fotón a hírneves gyilkológép, a Mont Pelé vulkán nyugszik békésen. Ezzel a fotóval elbúcsúztunk St. Pierre-től, amit 1902-ben pusztított el a vulkánkitörés. 30ezer ember halt meg azonnal, hárman túlélték, egy börtönbe zárt bűnöző, egy hajóskapitány és valaki a legénységből.

Két napot töltöttünk Martinique egykori fővárosában, ezalatt megmásztuk a Mont Pelét. Aztán jöttünk is tovább a mai fővárosba, Fort de France-ba.

A Képes útibeszámolóba feltettem Guadeloupe-ról újabb beszámolót. Júniustól albérletet keresünk Budapesten, ha valaki tud egyet, írjon már egy e-mailt!!!

Dominica, Roseau 2011. ápr. 12.

-

-

Nekünk nagy esemény, ha magyarokkal találkozhatunk utunk során, és micsoda esemény, ha magyar hajósokkal, mert ez aztán tényleg ritkaság errefelé. Áron újabb vendégeivel itt beszéltünk meg találkozót, és egy napot együtt töltöttünk a Trafalgar vízesésnél. Ha valaki a szívéhez kapott volna, most megnyugtatom, Álmi csak az üres sörös üveggel szórakozik.

A Képes útibeszámolóba feltettem Guadeloupe-ról két beszámolót is. Az egyiket már korábban, csak elfelejtettem itt a hírekben megemlíteni. Ja, azt is, hogy valaki meg akarja venni a hajónkat. Esetleg mást is érdekel?

Dominica, Portsmouth 2011. ápr. 06.

-

-

Guavák illatoznak mellettem az asztalon. Ma szedtük, ahogy egy kis falun keresztülsétáltunk, be az esőerdőbe, egy hegyi patak langyos vizű medencéihez. Holnap is túrázunk, meg azután is, és így tovább, és bevárjuk Áront, aki egy újabb csapattal érkezik négy nap múlva.

A Képes útibeszámolóba feltettem Montserratot. Igyekszem utolérni magunkat, de állandóan úton vagyunk (ezt nem panaszképpen írtam).

Guadeloupe (Fr.), Iles des Saintes 2011. ápr. 02.

-

-

Rendbe jöttünk, a csehektől elbúcsúztunk, mentek vissza St. Martinra, mi pedig a Pigeon-szigetekhez még itt Guadeloupe-on, ahol snorkeleztünk, aztán két napra elmentünk sátrazni az esőerdőbe, feltúráztunk a vulkánhoz szakadó esőben, és mikor visszaértünk a hajóra, Méder Áronnal és két vendégével, Vikivel és Mikivel beszéltünk meg másnapra találkozót a szigetnél. Onnan átvitorláztunk a Saintes-ekhez, és ma a beachen egy hatalmas kókusz-szüretet tartottunk. Most kimegyünk a partra és fagyiba fojtjuk bánatunkat, mert nekik délután menniük kellett tovább :(((

A Képes útibeszámolót frissítettem. Nagyon le vagyok maradva, még csak Nevis-nél járok.

Guadeloupe (Fr.), Deshaies 2011. márc. 20.

-

-

Montserraton eltúráztunk az elpusztított fővárosba, ami fölött ott füstölgött a működő vulkán. Másnap mentünk tovább Guadeloupe-ra, ami ismét francia sziget. Tom és Jana még itt horgonyoztak, de nem tudtunk velük tovább menni, mert Dénes lebetegedett, valami vírust összeszedett, amitől szédült, hányingere volt, láza is, és a torka is fáj. Álmi követte, de nála volt hányás, a torokfájás viszont teljesen kimaradt és két nap alatt elmúlt az egész. Aztán én következtem, de csak torokfájásom van. A hely isteni a gyógyuláshoz. Találtunk egy mangófát a patakparton, amiről hullanak le az érett mangók, naponta kilószámra esszük őket.

Hihetetlenül hangzik, de tegnap este Méder István volt a vendégünk...Őt és a magyar rádióamatőröket, a Magyar Kört kértük meg e-mailben még két éve Eritreában, hogy segítsenek nekünk időjárásjelentéseket továbbítani a megbeszélt időpontban és frekvencián. Most itt a Karib-tengeren személyesen is megismerhettük. Egy katamarán kapitánya, amit St. Lucia-ról szállít a Földközi-tengerre.

Amint jól leszünk, indulunk tovább a part mentén délre. Még szeretnénk feltúrázni itt is a vulkánhoz és vízesésekhez, aztán Dominica a következő cél.

St. Kitts és Nevis, Charlestown 2011. márc. 9.

-

-

St. Barts-ról St. Kitts és Nevis szigetekre vitorláztunk, megmásztuk mindkét szigeten a trópusi esőerdővel borított vulkáni csúcsokat egy cseh vitorlázópárral, most Montserratra készülünk, ahol az 1995-ös vulkáni kitörés elpusztította a fővárost, és jelenleg is aktív vulkáni tevékenység zajlik. Folyamatosan nézni kell a sziget honlapját, hogy milyen közel lehet vitorlázni a szigethez a szél alatti oldalán.

Frissítettem a Képes útibeszámolót.

St. Barts (Fr.), Colombier Bay 2011. febr. 28.

-

-

St. Martin nagyon tetszett, egy hetet maradtunk a francia oldalon, aztán motorhiba miatt átvitorláztunk a holland oldalra, ott is kb. egy hetet töltöttünk.

Onnan tovább vitorláztunk egy újabb francia szigetre, St. Barts-ra, most itt élvezzük a gyönyörű vulkáni formákat, túraösvényeket, és a kristálytiszta, teknősökkel teli vizet. Holnap megyünk tovább St. Kitts-re.

Frissítettem a Képes útibeszámolót.

St. Martin (Fr.), Marigot-öböl 2011. febr. 17.

-

-

Belehúztunk. Átkrajcoltuk a Brit Virgin-szket, ahol bejelentkezéskor kirúgtak, így nem várhattunk kedvező szelekre, hullámzásra, irány a kis St. Martin szigete, amin a franciák és hollandok osztozkodnak. Egyenesen belevágtunk a szemből fújó 20-25 csomós passzátszélbe a 2.5-3 méteres hullámok hátán. Légvonalban 85 tmf, nekünk a duplája lett a cikkcakkolással, az egy éjszakás menetből kettő lett, és ennyi squallt (futózápor szélerősödéssel) még nem kaptunk vitorlázás közben, mint ezen a két napon. De Monitor remekül vitte a hajót, imádjuk a kislegényt!

Azért nem kell minket sajnálni, a brit virgineket így is megnéztük, és közben egy magyar charterező csapattal futottunk össze az egyetlen nevezetes látnivalónál, ahonnan abban a luxusban volt részünk, hogy egy 46 lábas katamaránnal szállítottak vissza az öblünkbe, ahol horgonyoztunk. Másnap Kaáli Géza szülész-nőgyógyász professzorral találkoztunk, aki az USA-ban él, a magyarországi lombikbébi program beindítása és országos hálózattá fejlesztése neki köszönhető, meghívott 45 lábas Jeanneau-jára, a PregnanSea-re, amin feleségével és osztrák barátaikkal vitorlázgat. Tudhat valamit ez a BVI, ha itt két napon belül ennyi magyarral összefutottunk.

Frissítettem a Képes útibeszámolót.

U.S. Virgin-szk., St. John szigete, Chocolate hole 2011. jan. 25.

-

-

Nyugaton a helyzet változatlan, még mindig csoki-öbölben tanyázunk. Ma lesikálta Dénes a hajó alját, szóval ha lehet hinni a jeleknek, akkor hamarosan indulunk, hogy merre? Azt még mi magunk se tudjuk...

Frissítettem ma a Képes útibeszámolót.

U.S. Virgin-szk., St. John szigete, Chocolate hole 2011. jan. 08.

-

-

Mindenkinek boldog új évet kívánunk Csoki-öbölből!

Szokásunkhoz híven már megint gyökeret eresztettünk, túl sok a mangróve, rossz hatással vannak ránk. A Képes útibeszámolóban olvashatjátok, mivel töltöttük napjainkat az elmúlt két hétben ezen a szép helyen.

Puerto Rico, Culebra-sziget, Bahia Almodóvar 2010. dec. 13. hétfő

-

-

Tetszett Culebra, sok halat fogtunk, ahogy azt vártuk. A dingivel még nem vitorláztunk ennyit, mint most. A Képes útibeszámoló még nem volt ennyire friss, mint most :)

Holnap indulunk tovább St. Thomas-ra. Szomorú szívvel búcsúzunk Puerto Rico-tól, jól éreztük itt magunkat.

Puerto Rico, Culebra-sziget, Dewey 2010. dec. 06. hétfő

-

-

Culebrán is felkeresett minket a Mikulás. Álmi szerint: "egy motorcsónakon jött, és a pecabotjával átpecázta a cipőinket, megtömte csokikkal, és visszadobta őket. Jött közben egy pelikán és ellopott néhány csokit, ezért van olyan kevés a cipőkben. De sajnos nem láttam, mert elaludtam a nagy várakozásban."

A Képes útibeszámolóba feltettem egy újabb részt.

Puerto Rico, Culebra-sziget, Dewey 2010. dec. 03. péntek

-

-

Tegnap értünk át egy újabb puerto rico-i szigetre, Culebra-ra innen a U.S. Virgin-szigetekre megyünk tovább, St. Thomas majd St. John a cél. Menet közben hosszú verset tanultunk a csókai csókáról, aki fehér galamb szeretett volna lenni, aztán a Maszathegyből a kalózok dalát (Presser Gábor-Geszti Péter) üvöltöttük teli torokból, és totál elment a hangom, csak suttogni tudok.

A Képes útibeszámolóba feltettem újabb szakaszt az utunkról.

Puerto Rico, Vieques-sziget, Esperanza 2010. nov. 25. csütörtök

-

-

Lassan egy hete itt vagyunk, Álmi szülinapját is itt ünnepeltük, ma az én névnapom van soron. Reggel a fiúk csináltak reggelit, este majd elsétálunk egy dinoflagellátáktól hemzsegő öbölbe bulizni. Ők a világító planktonok, akikről Luperonban már írtam. Fényleni kezdenek, ha megzavarjuk körülöttük a vizet. A biológusok szerint így próbálnak elijeszteni, én ma szeretném azt hinni, hogy partira invitálnak.

A Képes útibeszámolóba feltettem két újabb szakaszt az utunkról: a Károlyékkal töltött hetet, és az azt követő másfél hetünket Boquerónban.

Puerto Rico, Ponce 2010. nov. 14. vasárnap

-

-

Ponce-ba értünk, ez a déli parton egy nagy város. Maradunk két napot, amíg vizet, benzint, élelmiszert szerzünk. Szép utunk volt idáig, korallzátonyok mellett horgonyoztunk, snorkeleztünk. A Bahamákon lőtt Dénes utoljára halat, most a pár napos úton újra feljavította a kosztot. Az esti Carcassone-csaták meg a hangulatot.

A Képes útibeszámolóba feltettem egy újabb szakaszt az utunkról: utolsó napjaink Luperonban, vitorlázás a dominikai partok mentén, átkelés Puerto Rico-ra.

Puerto Rico, Boquerón 2010. nov. 08. hétfő

-

-

Holnap el kell vitorláznunk Boquerónból, mert az északi szélben, ami két napja fúj, az öblünk védtelen a bejövő hullámoktól, és a hajón az élet kifejezetten élhetetlen. A déli parton folytatjuk utunkat. Sajnálom, mert gyönyörű ez a hely, kókuszpálmákkal van tele a strand, és a lehullott kókuszokból minden nap felbontunk néhányat Attila machetéjével. Ma sikerült Álminak is egyet teljesen egyedül felbontania, nagy volt az öröme.

Puerto Rico, Boquerón 2010. okt. 28. csütörtök

-

-

Ma két hete, hogy elhagytuk Luperont. Három napon át a part mentén küszködtük magunkat előre a szemből fújó passzátszélben. Nappal általában horgonyoztunk, szuper helyeken, megvártuk, hogy az estére elálló szél hatására elsimuljanak kint a hullámok, és az éj leple alatt, védve a naptól, haladtunk egyre közelebb Puerto Rico felé.

Negyedik nap elfogyott a part, és bármerre néztünk, az óceán vett körül mindenfelől. Fáradt kismadarak pihentek meg napközben a hajónkon, naplementekor pedig megzavartunk egy nagy csapat hatalmas testű delfint, amint vacsorára vadásztak.

Ötödik nap, Gabriella szülinapján, megérkeztünk Mayagüezbe, az egyik puerto rico-i városba, ahol bejelentkeztünk az országba. Hat hónapig maradhatunk a vízumunkkal.

Másnap nagyvitorla és motor segítségével folytattuk utunkat a 16 tmf-re fekvő Boquerónba. Itt végre teljesült hőn áhított kívánságom: egy hosszan elnyúló, kókuszpálmákkal borított homokos part mellett dobtuk le a horgonyt. Károlyék meglepetésünkre már másnap délelőtt értünk jöttek a bérelt autóval, és végigszáguldottunk Puerto Rico-n a nyugati partról a keleti partra, Fajardóba, ahol Károlyék vendégszeretetét élvezhettük egy héten át a szigetország leghatalmasabb és legluxusabb nyaralóresortjában.

Tartalmas és vidám hét volt. Trópusi esőerdőben túráztunk, pálmafás tengerpartokon strandoltunk, a városnézés se maradt ki a programból, barlangtúráztunk, és a világ legnagyobb rádióteleszkópjánál is jártunk, ahol két filmet is forgattak, a Kapcsolatot Jodie Fosterrel és a Golden Eye c. James Bond filmet Pierce Brosmannal. Jókat ettünk, felváltva élveztük a puerto rico-i spanyol és amerikai konyha remek ízeit. Most itt a hajón ülve nem is tudom mit választanék szívesebben, piononos-t vagy a hamburgert, a fáról frissen szedett kókusz levét vagy a coca-cola-t.

További utunk a déli part mentén folytatódik keletre, már a Karib-tengeren, de a szemből fújó passzátszél még jó darabig ellenünk dolgozik majd. Jó hír nekünk, hogy nagyon sok egymáshoz közeli, jó horgonyzóhely vár ránk. Továbbindulásunk a szélgyengüléstől függ, addig is élvezzük Boquerón tengerpartját, feltöltjük a nullára csappant benzin- és vízkészletünket, és használjuk az önkiszolgáló mosodát (coin laundry).

Dominikai Köztársaság, Luperon 2010. okt. 09. szombat

-

-

Hiányérzettel vitorláztunk volna el, ha kihagyjuk a Pico Duarte túrát. Hétfőn, dacolva az esővel, elindultunk Jarabacoa-ba, ahol a buszmegállóban azonnal lecsapott ránk egy túraszervező, akivel kialkudtuk a 'sajnos kötelező vezető + öszvér + Nemzeti Park belépő + oda-vissza fuvar a park bejáratához (40 km, aminek a fele patakok mosta földút) + a szervező díja' összeget. Nem ment zökkenőmentesen, mintha még mindig Egyiptomban lettünk volna, de ezt majd a részletes útibeszámolóban megírom. Esőben érkeztünk meg az esőerdőbe, ennél frappánsabb és lehangolóbb érkezésünk nem is lehetett volna.

Sátorozni készültünk az esőerdőben, szakadó esőben, egy nyolcezer forintos sátorban, aminek öt percet se adtunk volna, hogy szárazon tart minket. De amilyen hihetetlen szerencsénk volt, a parkhoz tartozó teraszos épületnek (visitor center) a gondnoka megengedte, hogy a fedett teraszon sátrazzunk...

Másnap reggel nem esett, a beígért helyi vezető is megjött egy öszvérrel, és elindultunk első esőerdős, nagyhátizsákos túránkra. Első nap 18 km-t mentünk, de 1700 méter szintet kellett megmásznunk a menedékházig, ahol maradtunk éjszakára. Itt már alpi magashegyi táj fogadott. Másnap zsák nélkül mentünk 5 km-t, ami alatt 600 métert emelkedtünk és feljutottunk a karibi térség legmagasabb csúcsára, majd visszatúráztunk a menedékházhoz, ahol a nap további részét töltöttük. Harmadik nap lebaktattunk a park bejáratához, ahonnan a túránk indult, és újra a teraszon sátraztunk.

Pénteken, a vezetőnk előző napi erős ellenünk szervezkedése ellenére, lejutottunk Jarabacoa-ba, és az imádott helyi közlekedésnek (furgonok minden 5 percben) köszönhetően délre már a hajón voltunk. Leszámítva, hogy a túravezetőnk próbált minden pillanatot megkeseríteni és nem engedte, hogy élvezzük a hegyi túrát, amiért jöttünk és egy csomó pénzt kifizettünk, a hely fantasztikus volt.

Ma vásárlást, mosást, pakolást intéztünk. Előreláthatólag keddnél hamarabb nem tudunk elindulni a hajóval.

Dominikai Köztársaság, Luperon 2010. okt. 03.

-

-

Santo Domingo után sorra megbetegedtünk, orrfújás, hapcizás, Dénesnél ez keveredett egy gyomorrontással, amitől két napig nagyon szenvedett. A Pico Duarte túrát elnapoltuk erre a hétvégére, de az időjárás nem akar kooperálni. Eső, eső, eső.

Ha minden összejön (nem leszünk újra betegek, nem jön hurrikán), egy hét múlva felszedjük a horgonyt, és indulunk tovább kelet felé a part mentén Puerto Rico-ba. Az itt horgonyzó hajósok próbálnak lebeszélni, várjuk ki a hurrikánszezon végét, de Károly barátunk ott vár ránk október közepén. Erős a motiváció.

Pénteken újra Puerto Plata-ban jártunk, összevásároltunk mindent az útra. Fellibegtünk a város felett magasodó 800 méter körüli dombra, aminek a tetején őserdei jellegű botanikus kert fogadott. Láttunk végre színpompás kolibriket, amint száguldoztak virágról virágra, nem csak a verébszínű provo-i fajtát, amit viszont le tudtam fotózni. Ezek a szépségek nagyon éhesek lehettek, mert egy pillanatra se álltak meg.

Feltettem a Képes útibeszámolóba a santo domingo-i utunkat. Az Útvonalat is frissítettem.

Dominikai Köztársaság, Luperon 2010. szept. 18.

-

-

Elég volt csak a fővárosba, Santo Domingo-ba utaznunk, máris Japánban érezhettük magunkat újra, ez aztán a csoda. Tetszett a főváros, sok érdekeset, újat láttunk. Elintéztük az amerikai vízumot is. Most türelmetlenül várjuk, hogy a nagykövetség visszaküldje az útleveleinket és elmehessünk megmászni a karibi térség legmagasabb csúcsát, a Pico Duarte-t, ami 3098 m magasan fekszik.

Hihetetlenül hangzik, de Igor hurrikán 500 tmf-re van tőlünk, és mégis 4-5 méteresre turbózta felénk a hullámokat. A halászhajók, mint múltkor Earl miatt, újra behúzódtak az öblünkbe és kikötötték magukat a mangróvéhoz. Ha nem változtat előrejelzett irányán, szegény bermudaiaknak nem lesz kellemes a jövő hetük.

A képes útibeszámolóba felkerült puerto platai városnézésünk.

Dominikai Köztársaság, Luperon 2010. szept. 12.

-

-

Earl elvonult, hozzánk csak 30-40 csomós befújások érkeztek, de ez is elég volt ahhoz, hogy három hajót meg kellett menteni, mert sodródni kezdtek, és néhány dingi is elsodródott, velünk nem történt semmi.

Napjaink továbbra is kellemesen és zsúfoltan telnek. Nem unatkozunk egy pillanatig se, csak, ha Álmival autózni kell. De szerencsére Carlos-szal átjárnak egymáshoz, órákat játszanak együtt, ami megkönnyíti a dolgunkat. Ma megyünk néhány napra a fővárosba, Santo Domingo-ba, amit Kolumbusz Kristóf alapított a második útján. Mivel Puerto Rico USA sziget, és további utunk mellette vezet el, amerikai vízumot kell szereznünk. A fővárosban van US nagykövetség, kedd reggelre van időpontunk egy interjúra.

A képes útibeszámolóba felkerült első hetünk a Dominikai Köztársaságban.

Dominikai Köztársaság, Luperon 2010. aug. 30.

-

-

A hurrikánszezon egyik legveszélyesebb hónapja az augusztus, mifelénk szerencsére békésen telt. Két hurrikán is keletkezett az Atlanti-óceán térségében, Danielle, amihez semmi közünk nem volt, és a napokban Earl, ami mostanra átvonult a Virgin Islands fölött. Ha nem változtat irányán, akkor a szélén maradunk és max. 40 csomós (72 km/h) szelet és sok esőt kapunk. Érkezése holnapra várható. Dénes ellenőrizte a horgonyokat, köteleket, összepakolt kint mindent. Természetesen figyeljük a 3 óránként leadott hurrikán jelentéseket. Ha Earl felénk fordul, akkor bemotorozunk egy még védettebb ágba a mangrove közé.

Napjaink egyébként kellemesen telnek. Hetente háromszor jógázni járok, sokat strandolunk a gyerekekkel, vitorlázunk a dinginkkel, jártunk Puerto Platában, ahol a Jurassic Parkot ihlető borostyánmúzeumot néztük meg, majd a hajón a filmeket is, jártunk Santiagóban, ahol csavarokat, egyéb hajósmunkákhoz szükséges dolgokat keresett Dénes. Míg Melamphyrummal utazva meg voltunk áldva a szentimentális arab, török zenékkel, most a spanyol zenéket hallgathatjuk úton útfélen. Esszük a helyi zöldségeket, gyümölcsöket, mint például avokado, paradicsom, zöldpaprika, ananász, mangó, banán, sárgadinnye és a finom helyi kolbászokat, sajtokat, mindezeket fele áron, mint otthon. A szeptembert is itt töltjük, talán sikerül ezalatt Dénesnek befejeznie néhány nagyobb projektet a hajón. A szélkormány felszerelését például pár napja sikeresen befejezte.

A képes útibeszámolóba felkerült a Turks- és Caicos-szigeteken eltöltött másfél hetünk.

Dominikai Köztársaság, Luperon 2010. aug. 15.

-

-

Turks- és Caicos-szigeteken két hetet töltöttünk, majd augusztus 8-adikán megérkeztünk Luperonba, ami a Dominikai-Köztársaság északi oldalán fekvő település, hurrikántól védett öböllel. Egyelőre itt tervezzük tölteni a hurrikánszezon két legveszélyesebb hónapját, az augusztust és a szeptembert. Ha kibírjuk... Luperon egy szegény porfészek, az öböl vize nem a bahamai kristálytiszta álom, viszont sok a hajós, és Álminak már akadt is egy barátja, egy új-zélandi 7 éves kisfiú.

A képes útibeszámolóba felkerült utolsó három hetünk a Bahamákon.

Turks- és Caicos-szigetek, Provo (Sapodilla Bay), 2010. júl. 28.

-

-

Az Exuma-szigetek után a keletre fekvő külső szigetek felé vettük utunkat. Long Island, Conception Island majd Rum Cay következett, ahol sajnos kifogytunk a jó időből, és két hetet itt dekkoltunk. Fölénk ért egy alacsony nyomású depresszió, aminek nagy esélye volt, hogy hurrikánná fejlődik. Gyorsan felcseréltük a szélnek, hullámoknak kitett horgonyzóhelyünket a hurrikántól védett marina melletti szélcsendes és hullámmentes, a természet lágy ölén fekvő, ennek köszönhetően szúnyogoktól, legyektől, csótányoktól hemzsegő kis partszakaszra.

A hajónk meg se moccant, amikor átvonult felettünk a 35-40 csomós, egész nap tartó vihar, ami a sekély Bahama Bankot elérve 50 csomó (90 km/h) fölé erősödő trópusi viharrá (tropical storm) fejlődött. Ilyenkor már nevet is kapnak, ezt Bonnie-nak keresztelték. Bonnie elérte Miamit, majd a Mexikói-öböl mentén Texas állam felé vonult. A Florida-szorosban, ahol átkeltünk Marathonból Biminire, 6 méteres hullámokat dagasztott.

A weather faxokat nézve hétfő reggel elindultunk a 15 csomósra csökkent és nekünk kedvezve ÉK-ire fordult szélben, 1-1.5 méteresre csökkent hullámokon a 135 tmf-re DK-re fekvő Mayaguana-sziget felé. Kedd délután elértük, de nem álltunk meg, csakhogy kihasználjuk a jó szelet. Búcsút intettünk a Bahamáknak, és további 50 tmf-ön át szorítottuk az egyre inkább keletiesedő szelet Turks- és Caicos-szigetekig, amik brit szigetek. Szerda délelőtt megérkeztünk.

Egyelőre maradunk, és ha újra kedvezőre fordulnak az időjárási viszonyok, akkor folytatjuk utunkat Luperonba, ami már a Dominikai-Köztársaság északi oldalán fekszik és hurrikántól védett öböllel kecsegtet. Tervünk az, hogy itt töltjük a hurrikánszezont, búvárkodunk, felfedezzük Dominikát, túrázunk, átbuszozunk pár napra Haitiba. Akinek kedve van, csatlakozhat hozzánk.

A képes útibeszámolóba felkerült egy újabb rész, amiben dajkacápát fogunk Frodóékkal.

Bahama-szigetek, Exumák (George Town), 2010. júl. 02.

-

-

Az Exuma-szigetek vegere ertunk, a George Town nevu telepulesnel horgonyzunk. Itt toltunk nehany napot, amig a mosast, vasarlast elintezzuk.

A képes útibeszámolóba ket ujabb reszt is feltettem.

Bahama-szigetek, New Providence (Nassau), 2010. jún. 11.

-

-

Par napja ertunk Nassauba, de nincs aramunk, mert nem sut a nap, es nem fuj a szel. Ezert Denes megtiltotta a laptop hasznalatat. Most epp megfenyegetett. Holnap megyunk tovabb, Exuma-szigetek mellett vitorlazunk majd, ahol nem lesz internet es vasarlasi lehetoseg kb. ket hetig.

A képes útibeszámolót frissítettem.

Bahama-szigetek, Bimini, 2010. jún. 05.

-

-

Megjött a csomag, holnap indulunk tovább Nassauba (100 tmf), a fővárosba, ami New Providence szigeten van, tőlünk DK-re. Útközben tervezzük, hogy egy-két helyen horgonyzunk.

A képes útibeszámolót frissítettem.

Bahama-szigetek, Bimini, 2010. máj. 25.

-

-

Talan emlekeztek meg, Marathonbol ugy jottunk el, hogy vartunk egy csomagot, amiben a sunbrella nevu anyagnak kell lennie. Ezt az anyagot hasznaljak a hajokon napvedelemre (bimini), szel ellen (sprayhood), vitorlatakaronak, stb. A csomag csak 5 hettel a feladasa utan erkezett meg, amikor mi mar itt voltunk Biminin. Attilat kertuk meg, hogy tovabbitsa. Harom het utan meg nincs itt. Amint megjon, indulunk tovabb New Providence-re, ahol a Bahamak fovarosa, Nassau talalhato.

A varakozast hasznosan es kellemesen toltottuk. Sok lazitas, neha megszakitva egy kis munkaval - ez jellemezte az elmult egy honapot, amirol elkeszult egy ujabb fejezet a Kepes utibeszamoloba.

Bahama-szigetek, Bimini, 2010. máj. 13.

-

-

Hemingway két regényt is köszönhet Bimininek. Mi egy kitűnő horgonyzóhelyet és bázist a hajós munkákhoz. Ha nem akarjuk, hogy gyökeret eresszen a hajónk alja a homokba, össze kell kapnunk magunkat, mert az egy hónap alatt a fele tennivalóval se végeztünk.

A képes útibeszámolóba felkerült első bahamai hetünk.

Bahama-szigetek, Bimini, 2010. ápr. 25.

-

-

Két hete húzzuk az igát, robotolunk, izzadunk a napon :). A hajón már néhány lényeges dolgot beüzemeltünk, mint szélgenerátor, napelemek, van végre belső világítás, működő WC, mosogató. Esszük, amit a helyiek: conch-ot és halat, persze mi magunk fogjuk.

Még két hetet maradunk, ezalatt vízhatlanná kell tennünk a kokpitot, mert a tárolók tetején befolyik a víz. Erre a Marathonban töltött két hónapban nem jutott már idő.

A képes útibeszámolót folytattuk, március közepétől az indulásig bepótoltuk a lemaradást.

Bahama-szigetek, Bimini, 2010. ápr. 14.

-

-

A rengeteg nehézség ellenére, megtoldva amerikai tartózkodásunkat további két nappal, pénteken (ápr. 09.) reggel 7-kor elindultunk. Attila saját építésű kajakjával kikísért minket a nyílt vízre.

Vitorlás medúzák és portugál gályák sodródtak mellettünk társként az úton. A kedvező DNY-i szél csak másnap hajnalig tartott, de a Golf-áramlat végig segítette Bukdács urat, 6-7 csomóval repesztettünk.

Bimini a Bahama-szigetek egyike, a legközelebbi (120 tmf), ahol bejelentkezhettünk és élelmiszerbolt is van. Mint ahogy a Bahamákon mindenütt, itt is borzasztó sekély a víz, a kotort csatornákon kívül nehéz olyan helyet találni, ahol elegendő mélységű lenne. A pilotkönyvünk szerint a Bahamákon mindenki zátonyra fut. Mi csak erősítjük az állítást, ugyanis horgonyzáskor sikerült homokzátonyra futnunk, de azonnal segített a mellettünk álló vitorlás, akik mesélték, hogy velük is ez történt érkezésükkor. Később mellettünk is zátonyra futott egy vitorlás, Dénes beugrott a vízbe, és egy másik hajóssal segített kiszabadítani. Mindegyik komolytalan eset, elég lett volna megvárni a dagályt...

Jelenleg négy napja forgolódunk horgonyon a 20-30 csomós ÉK-i szélben, fürdőzünk a nagyon kellemes hőmérsékletű Atlanti-óceánban, és hozzáláttunk a hajós munkákhoz. Ez eltart egy darabig, előreláthatólag itt maradunk pár hetet.

USA Florida, Marathon a Keys-eken, 2010. ápr. 05.

-

-

Két hónap után újra vízen a hajó. A szerkezeti hibákat sikerült orvosolni, de másra nem jutott idő. A felszerelést, amit használtan vettünk más hajósoktól, már csak a Bahamákon lesz időnk beszerelni. A terv szerint szerdán indulunk, egy reefnél szusszanunk egyet a nagy munka után, megvárjuk míg kedvezőbb lesz a szél iránya, mert jelenleg szemből fúj.

Az elmúlt hetekben megismertük Attilát, aki sokat segített, többek között a törött száling javításában, és igazi barátokká váltunk. Főzött nekünk birka- és vaddisznópörköltet, ez utóbbit saját lövésű malacból.

A Képes útibeszámolóba újabb képeket töltöttem.

USA Florida, Marathon a Keys-eken, 2010. febr. 08.

-

-

Két hete egy 1970-es Golden Hind 31 típusú beműanyagozott fahajóra bukkantunk, amit 3500 $-ért megvettünk. Azóta más munkát nem végeztünk rajta, csak takarítottuk. Mostanra tiszták a kokpittárolók, amikben nagy fej gombák nőttek korábban és mindent vékonyan penész borított. Tiszta a kabinban a padló alatti terület (bildge), amiben vastagon lerakódva állt az olajos-dízeles-rozsdás-tengervizes-esővizes trutyi.

A Képes útibeszámolóban találhattok további fotókat, még mindig hiányzik a beszámoló.

USA Florida, Miami, 2010. jan. 24.

-

-

A kocka el van vetve!

Érkezésünk óta 14 hajót néztünk meg. Ma megszületett a döntés, és délutántól újra hajótulajdonosok vagyunk. Dénes nagyon lelkes a 40 éves fahajótól, én kevésbé. Próbál lelket önteni belém: "Kicsit süllyed, kicsit beázik, de a miénk."

Miamitól délre, Marathonba (Keys-ek) költözünk, ahol február végéig van szállásunk. Szeretnénk addigra rendbeszedni a hajót és elindulni első úticélunk, a Bahamák felé. A Képes útibeszámolóban találhattok néhány képet, egyelőre még beszámoló nélkül, az elmúlt hetekről.

USA Florida, Miami 2010. jan. 12.

-

-

Boldog Új Évet kívánunk mindenkinek Miamiból, az Atlanti-óceán partjáról, egyenlőre még hajó nélkül.

Az utolsó bejegyzés óta 3 hónap telt el. Hogy mi lett Melamphyrummal? Sikerült rövid időn belül eladnunk. Október 13-dikán hazarepültünk Marmarisból, a hajóra kitéve a FOR SALE táblát. Álmi 6. szülinapján (nov. 20.) egy izlandi hölgy megvette a kikiáltott áron. Decemberben kirepültünk a Blaguss utazási iroda hihetetlenül kedvező akciója keretében a hajóhoz, ahol a formaságokat elintéztük és átadtuk a hajót Kristinnek. Majd itthon megvettünk 3 repülőjegyet Miamiba, épp a szülinapomra (jan. 6.) szóló indulással.

Az elmúlt egy hétben öt anyagilag- és tengerállóság szempontjából szóbajöhető, eladó hajót néztünk meg a környéken, sajnos mind alulmúlja Melamphyrumot. Lakókocsik bezzeg bőven akadnak. De nem adjuk fel a keresést!

Törökország, Marmaris Yacht Marina, 2009. okt. 06.

-

-

Kellemesen telnek napjaink a kikotoben. Sikerult befejeznem es feltennem az elmenybeszamolo masodik reszet.

Törökország, Marmaris Yacht Marina, 2009. okt. 01.

-

-

Ma reggel megerkeztunk a Marmaris Marinaba, ahol tavaly juliusban ket hetet toltottunk. Egyenlore befejeztuk utazasunkat Melamphyrumon, a hajot hamarosan kiemelik, es mi kitesszuk ra a FOR SALE tablat. Hazarepulunk es szarazfoldi eletet elunk, majd meglatjuk meddig birjuk.

Az elmult ket het esemenyeit a Kepes utibeszamoloban olvashatjatok. Ebbol ma csak az elso resz kerult fel.

Törökország, Finike, 2009. szept. 15.

Atjottunk tegnap Finikebe, ahol bejelentkeztunk. Vegre hivatalosan is partra lephetunk Torokorszagban. Feltettem a kepes utibeszamolot a Ciprus - Torokorszag vitorlazasunkrol.

Törökország, Cavus Limani-öböl, 2009. szept. 13.

-

-

Megerkeztunk Torokorszagba, es mar harom napja ebben a csodalatos obolben horgonyzunk, ami nem ilyen neptelen, mint a kepen, csak epp olyan tagas, hogy elvesz benne a sok gulett- es vitorlas hajo. A parton napozoagyak, aprocska ettermek, pici boltok, es az egyikben meg internet is van. A magas hegycsucsok, fenyvesek, gomolygo sotet felhok es egy egesz napos heves esozes miatt ugy erezzuk itt magunkat, mint egy alpesi tavon. Az csak raadas, hogy a viz 25 fokos. Nagyokat turazunk, uszkalunk, de holnap mar talan - ha kedvunk tartja :) - tovabb indulunk nyugat fele Finikebe.

Az internetnek koszonhetoen sikerult feltennem utolso ciprusi napjaink es a hajojavitas vegso fazisainak kepeit a Kepes utibeszamoloba.

Ciprus, Fontana Amorosa horgonyzóhely, 2009. szept. 08.

-

-

A hajo kesz, szept. 4-diken elindultunk Larnakabol. Ciprus deli partja menten vitorlaztunk Ny-ra, majd Pafosznal E-ra fordultunk es az Akamas-foknal talaltuk ezt a horgonyzohelyet. Innen indulunk tovabb holnap Torokorszagba Finike kornyekere, 130 tmf var rank.

Ciprus, Larnaka 2009. aug. 18.

Feltettem egy kis kepes beszamolot larnakai hetkoznapjainkrol. Itt van ujra NOA Haifabol.

Ciprus, Larnaka 2009. aug. 15.

-

-

Elkeszult a csatornaatkeles es a Ciprusra vitorlazas kepes elmenybeszamoloja. Folynak a hajos munkak, alberletbe koltoztunk, errol is olvashattok a beszamoloban. Talalkoztunk ujra kedves magyar ismeroseinkkel, Szandraval, Zsigaval es ket kisgyermekukkel Leaval es Sebestyennel. Sokat strandolunk, jarjuk sorra a jatszotereket, neha este a parti setanyon internetezunk. De ezekrol majd megirom hamarosan az ujabb beszamolot. Nem jon valaki mostanaban Larnakaba?

Ciprus, Larnaka 2009. aug. 05.

-

-

Ujra atkeltunk a Szuezi-csatornan, gyorsabban, mint oktoberben, es bosszankodasmentesen, leven mar elegendo tapasztalatunk az egyiptomi oszinteseg es baksisrendszer teren. Port Szaidban kitettuk a pilotot es megallas nelkul, negy nap alatt atvitorlaztunk a 227 tmf-re fekvo ciprusi Larnakara, ahol mindenki ismeroskent udvozolt bennunket. Epp egy eve jartunk itt. Elvezzuk a helyismeretet es, mar varjuk, hogy itt elo kedves ismeroseinkkel ujra talalkozhassunk. Hajonkat ma emelik ki, es egy honapunk van, hogy a zatonyrafutas seruleseit a testen kijavitsuk. Aztan irany Torokorszag. Feltettem a Kepes utibeszamoloba a Szuezi-obol atkelest ZsZs-ekkel.

Egyiptom, Szuez, a csatorna deli bejarata, 2009. júl. 25.

-

-

Hurghadaban csatlakozott hozzank ZsuzsiZsombor, es egy het vitorlazassal atjutottunk a mindig eros, eszaki szeles Szuezi-oblon. Most ujra Szuezben vagyunk, mint egykor oktoberben, es varjuk, hogy elintezze a helyi ugynokseg a Szuezi-csatornan valo atkelesunket. Ezt a kevesbe kellemes szakaszt mar barataink nelkul tesszuk meg.

Egyiptom, Hurghada, a Vörös-tengeren, 2009. júl. 15.

-

-

12 nap vitorlázás után ma megérkeztünk Hurghadába. A kikötő emberei még emlékeztek Álmos nevére, már messziről kiabálták. A Képes útibeszámolóban olvashatjatok a Port Ghalib - Hurghada szakaszt. Várhatóan 18-dikán indulunk tovább a Szuezi-öbölbe, ahová ez alkalommal a holnap érkező Zsuzsi és Zsombor is elkísér bennünket.

Egyiptom, Port Ghalib, a Vörös-tengeren, 2009. máj. 04.

-

-

Ma reggel erkeztunk meg harom het zatonyrol zatonyra vitorlazas utan a mar ismert Port Ghalibba. Ha valaki elvesztette volna a fonalat :) (Tomcsu), epp vitorlazunk vissza eszak fele a Voros-tengeren. Az ut igazan jol sikerult, rengeteg vitorlazoval talalkoztunk, akik az Indiai-ocean felol jottek.

Szudanban egy gyonyoru obolben turaztunk a lakatlan sivatagi, korallos, vulkanos parton. Rengeteget snorkeleztunk, hal is jutott minden napra, vizalatti felveteleket es fotokat is csinaltunk. A Meder Istvan altal elkuldott es a Magyar Kor altal (Karesz, Rudi) radion tovabbitott szeljelenteseknek koszonhetoen az eros szeles napokra felkeszulhettunk es mindig egy kellemes reefnel varakozhattunk.

Majus 12-en repulunk Budapestre, de junius vegen mar jovunk is vissza Almival. Elmenybeszamolonkat ket reszben olvashatjatok a Kepes utibeszamoloban az Ujra Szudan es Ujra Egyiptom cimek alatt.

Szudán, Port Szudán, a Vörös-tengeren, 2009. ápr. 09.

-

-

A kormanylapatot megjavitotta Denes, es sikerult felrakni, ujra mukodik! A propellert es tengelyt megrendeltuk Hollandiabol a Fuke Yacht kozvetitesevel. Egy het alatt ert ide DHL-lel, de csak a propeller. A tengelyrol mar azt hittuk elveszett, de tegnap az is megerkezett. Sikerult visszaraknunk, es ma tettunk egy probakort a kikotoben. Szombaton indulas. Tovabbra is Méder István es a Magyar Kör nyujt segitseget a szeljelentesek tovabbitasaban. Koszonjuk!

A Kepes utibeszamoloba felraktam az elmult ket hetrol a beszamolot. Es az Egyiptom reszhez egy videot. 60 Mb...

Tegnap jott egy vitorlas, vasarnapig maradnak, vegre van ujra europai tarsasagunk, es ez nagyon jo.

Denesnek napok ota hasmenese van, okat nem sikerult kideriteni, mert mindketten ugyanazt esszuk, isszuk, es nekem eddig nem volt semmi bajom. Lehet, hogy a kikoto vize a hashajto, mert en meg egyszer se mentem itt be a vizbe. Valaki irta nekunk, hogy amig varakozunk a propellerre, legalabb lesz idonk a tengerparton napozni, olvasgatni. Nos itt nincs strandkultura, foleg nem lanyoknak, noknek. Csak a kisfiuk pancsolnak itt a vizben, es a ferfiak mossak a ruhajukat benne.

Szudán, Port Szudán, a Vörös-tengeren, 2009. márc. 25.

-

-

Egy hetet toltottunk Massawaban, aztan ot nap alatt megallas nelkul atvitorlaztunk Szudanba, es egy mooringkotelre kotottunk a Sanganeb reffnel. Masnap reggel (március 10-ediken) a 25 csomos szelben es az eros hullamzasban elfureszelodott a kotel, es zatonyra futottunk. Megmenekulesunkrol es az egesz utrol a Kepes utibeszamoloban olvashattok.

Mar ket hete, hogy Port Szudan teherkikotojeben dekkolunk. Kuzdunk a burokraciaval, es probaljuk a javitasokhoz szukseges anyagokat beszerezni, ami nem lehetetlen, csak ido es penz kerdese. Vannak vevok a hajora, de nevetseges osszegert. A ket het alatt elert eredmenyekrol is olvashattok a Kepes utibeszamoloban.

A ket het alatt potoltam nehany hianyt az egyiptomi utjainkbol. Lasd Szuezi-csatorna atkeles, es a Vitorlazz velunk! felhivasra erkezo vendegeinkkel a ket hetes vitorlazas. Illetve az Eritreaban toltott utolso napjainkrol, amiben olvashattok kaloztorteneteket, es a turavitorlazok koreben divatos hajomeretekrol is irtam, es, hogy ez mennyiben befolyasolta visszafordulasunkat.

Most, hogy jon a jo ido Egyiptomban is, aki szeret buvarkodni, annak ajanlunk egy buvarhajot Hurghadaban magyar tulajdonossal: www.liliomdivers.com.

Eritrea, Massawa, a Vörös-tengeren, 2009. febr. 26.

-

-

Ket het vitorlazas utan ujra itt vagyunk. Lementunk majdnem Assabig, ahonnan a Bab el Mandeb-szoroson at az Adeni-obolbe vitorlaztunk volna, de utkozben elegem lett a folytatasbol. Mas elkepzelesek fogalmazodtak meg bennem.

Ez a videk tulsagosan egyhangu, ket honap utan megcsomorlottem tole, es a folytatas sem nyujt mast Jemen, Oman partjai menten, majd le az Indiai-oceanon az allitolag ugyancsak nagyon unalmas Maldiv-szigetekhez. Hianyoznak az erdos adriai-, gorog- es torok partvidekek, hangulatos kikotoikkel, obleikkel, telepuleseikkel, a parti setanyokkal, jatszoterekkel, ahol egy vitorlazos nap utan kellemesen el lehet tolteni a delutant es az estet. A folytatasban honapokon at meg csak hasonlo sem var rank. Vegig eros szembeszelben, muszlim orszagok partvidekein, ahol nem lehet kimenni a partra, ha megis kisettenkedunk, nem var semmi uj, mindig csak ugyanaz: homok, sziklak, par szegeny halasz es a kunyhoik, esetleg katonak.

A folytatas tehat kozel sem idilli egy gyerekes csalad szamara. Ennel vannak sokkal jobb helyek a vilagban, miert ne ott vitorlazzunk Almival.

Most egyenlore egy biztos, vitorlazunk vissza Egyiptomba. Onnan jovet a hatszel gyorsan es kenyelmesen idefujt minket, visszafele 20-25 csomos szembeszelekben kell krajcolnunk, aprilis kozepere erhetjuk el Port Ghalibot. Almi itt csatlakozna hozzank.

Ha valaki szivesen vitorlazna velunk, annak lehetosege van Egyiptomban csatlakozni hozzank a kovetkezo helyeken: Port Ghalib, Hurghada, Szuez, Ismalia, Port Said.

A ket het alatt behoztam nehany lemaradasomat, nezzetek meg a kepes utibeszamolokat. Albaniahoz is feltettem potlolag az utibeszamoloinkat.

Eritrea, Massawa, a Vörös-tengeren, 2009. febr. 11.

Holnap indulunk tovabb. Szembeszeles vitorlazasok kovetkeznek, de a legizgalmasabb resz a Bab El Mandeb-szorosnal var rank. Itt ket csomos szembearamlasra kell szamitanunk es eros K-i, azaz szembeszelekre. Ezert az a strategia, hogy varni kell, amikor elall vagy 10 csomora csokken a szelerosseg. Ez csak ritkan van es 1-2 napig tart. Ebben a tersegben a Djibuti radio sugaroz elvileg idojarasjelentest, de a megadott frekvencian es idopontban semmit nem hallunk. A honlapjukon megadott e-mail cimre levelet irtunk, valaszt nem kaptunk. A telefonszamot felhivtuk, de eredmenytelenul.

Billel sem jott ossze az egyutt vitorlazas, neki van szatelit telefonja, ha egyutt maradunk, tole tudtunk volna idojarasi hireket kapni. Hurghadaban Denes hallotta a mi nagyfrekvencias radiovevonkon Meder Aron foldkerulo vitorlazonk radiozasat az otthoni radioamatorok csoportjaval, a Magyar Korrel. Aron apukaja, Meder Istvan nezi az idojarast, es tovabbitja a radiosoknak, akik tovabbitjak Aronnak. Aron tegnap indult tovabb Sri Lankarol a Maldiv-szigetekre.

Irtunk Aron apukajanak es a Magyar Kornek, hogy segitsenek nekunk. A megbeszelt idopontban es frekvencian, az Istvan altal tovabbitott idojarasjelenteseket minden nap beolvassak nekunk. Mi pedig figyeljuk mikor adodik egy kis res az idojarasban, amikor atcsusszanhatunk a szoroson.

Sajnos mas hajosoktol tudjuk, hogy volt aki 2 honapot vart erre a pillanatra. Ha kedvezo szeleket kapunk, akkor talan ket het mulva Adenbe erunk. Itt tudunk legkozelebb internethez jutni, es eletjelet adni magunkrol. Tehat ne aggodjatok, ha kesunk.

Eritrea, Massawa, a Vörös-tengeren, 2009. febr. 04.

-

-

Nyolc nap alatt Suakinbol Massawaba vitorlaztunk. Meg Suakinban ramtort egy negy napos, lazzal, fejfajassal, gyengeseggel jaro influenza. Nem tudom hol es mikor szedtem ossze hozza a virust, de ez miatt a Suakin utani elso korallzatonyos horgonyzohelyen varakoztunk 3 napot, mig meggyogyultam.

Itt talalkoztunk Jorgennel, egy sved szolovitorlazoval, aki 11 eve indult Svedorszagbol, es most fejezi be foldkeruleset. Kieveztunk egyutt az eros szelben a partra, es madaraszkodtunk (pelikanok, sasok, kanalas gemek, stb.)

Az influenza olyan hirtelen es nyomtalanul mult el, mint ahogyan egyik pillanatrol a masikra ramtort. Folytattuk a vitorlazast, napi 20-40 merfoldeket, majd egy nap pihenes kovetkezett. Kieveztunk egy korallzatonyra, es korbefutottunk mezitlab a homokos partjan, hogy feltoltodjunk az elottunk allo 3 napos vitorlazasra Eritreaba, Massawaba. Ez 200 tmf, es nincs jo horgonyzohely.

Ez a kétéjszakás menetünk rogton szelcsenddel, majd a szelirany kedvezotlen atfordulasaval kezdodott. Szembeszelben cikkcakkoztunk teljes vitorlazattal. Nem egy oromteli igy a vitorlazas, hogy elorefele alig haladunk.

Harmadik nap reggel 6-kor fogott Denes egy 90 cm-s tonhalat (Thunnus Albacares) a beallt teljes szelcsendben, es egy korallsziget takarasaban a tukorsima vizen megpucoltuk, es halporkoltet, rantott halat, fokhagymas-rozmaringos sult halat csinaltunk belole, a maradekot pedig kicsipeszeltuk. Mostanra mar teljesen kiszaradtak. Ez most a kedvenc csemegenk, a Japanban toltott regi szep idoket idezi.

Szudán, Suakin, a Vörös-tengeren, 2009. jan. 25.

Port Szudánba buszoztunk, hogy internetezhessünk. Nézzétek meg a képgalériát, Izrael folytatását lehet, hogy sikerül feltennem. És az útvonalhoz is látogassatok el, berajzoltam az utunkat, lehet, hogy ezt is fel tudom tenni. Mivel nincs internetezési lehetőség, sőt a mobiljaink is csak Port Szudán közelében kezdtek el működni, így nem lesz egyszerű a kapcsolattartás. Egyébként az sms-ek végül több nap késéssel, de átjöttek. Szóval írjatok, küldjetek bátran sms-eket, e-maileket, amint lehetőség adódik, elolvassuk őket.

Kedden indulunk tovább Eritreába, de természetesen útközben megállunk több korallzátonynál búvárkodni. Sietnünk kell, mert február végére Ománba szeretnénk érni. Onnan átvonatoznánk Dubai-ba, ahová Álmos repülővel érkezik. Ő most a nagyszülőknél van, oviba jár, nagyon tetszik neki.

Port Ghalibban úgy döntöttünk, hogy folytatjuk utunkat, és nem megyünk vissza a Földközi-tengerre. Álmit szeretnénk kihagyni a szomáliai kalózok miatt veszélyeztetett ádeni-öböli átkelésünkből, ezért döntöttünk úgy, hogy csak február végén jön vissza a hajóra.

Természetesen továbbra is szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne velünk vitorlázni!

Szudán, Suakin, a Vörös-tengeren, 2009. jan. 25.

-

-

Az egyiptomi Port Ghalibból tíz nap alatt értünk át a szudáni Suakinba, és közben átléptük a Ráktérítőt. Nem siettünk, búvárkodni akartunk ezeken a gyönyörű helyeken. Az sms-ek sajnos nem érkeztek meg, így időjárás-előrejelzések nélkül vitorláztunk. Volt egy kellemes egyéjszakás- és egy erős szeles kétéjszakás menetünk, egyébként mindig találtunk még világosban horgonyzásra alkalmas öblöt vagy korallzátonyok közötti lagunát.

Szudáni vizeken találkoztunk az első vitorlással, nagy katamarán, rajta egy francia család, anyuka, apuka, 11 éves fiuk, 1.5 éves kisfiuk. A 13 éves fiuk otthon van, neki jobban tetszik a suli, mint a hajózás. Együtt horgonyoztunk velük egy szép öbölben. Most pedig itt Suakinban. Még egyazon napon elvitorlázott mellettünk egy sárga vashajó, fedélzetén egy velünk egykorú fiú és az apukája. Jemen-Eritrea-Szudán, most Egyiptomba tartanak. VHF rádión beszélgettünk velük Eritreáról és Jemenről. Megerősítették az eddigi információinkat.

Mivel hűtő nincs a hajón, így húst csak halkonzerv formában szállítunk, illetve 60 db tojással indultunk neki az útnak. De szerencsére Dénes vadászni járt, és gondoskodott a friss húsról. Sügérek, dentrex. Egy részüket kirántottuk, másik adagból halpaprikást főztünk, szárítani is kicsipeszeltünk egy adagot.

Az egyik öbölben egy helyi halász meglátogatott minket a narancssárga kajakján. Feljött a hajónkra, tudott kicsit angolul, hozott nekünk hat tojást, állítólag a csirkéi tojták, de fele akkorák, mint a mi kisméretű csirketojásaink. Neki is adtunk egy adag halat.

Egyiptom, Port Ghalib, a Vörös-tengeren, 2009. jan. 13.

-

-

Port Ghalib egy félkész, de működő nyaralóresort Emperor búvárbázissal és yachtkikötővel, az utolsó hely Szudán felé, ahol a hajósok kijelentkezhetnek Egyiptomból. Ezután már nem léphetünk partra, így itt kellett kiszállnia Ilinek és Lacinak, akikkel ma átbuszoztunk (leintettünk a sivatagban egy buszt) El Quseirba, ahonnan safagai átszállással Luxorba utaztak.

Az elmúlt két napot kellemesen töltöttük, részben Bill tippjének köszönhetően. Két öbölbe is elsétáltunk, ahol láthattunk teknősöket, rájákat és korallkerteket a szokásos színes halakkal, és megtapasztalhattuk, hogy a homokdűnék mögött mindig akad egy-két figyelő szempár.

Feltöltöttük a hajót két hétre való friss gyümölccsel, zöldséggel, pékáruval, legközelebb Szudánban, Suakinban lesz újra vásárlási lehetőségünk.

Ma érkezett meg két ismerős vitorlás Hurghadából, franciák mind, egyik idős páros szintén jönni akar tovább. Bill is jön, mi holnap indulunk, ő két nap múlva. Kicseréltük a mobilszámainkat. A jeddahi Navtex adó valami miatt nem sugároz időjárásjelentést, ezért Dénes apukája küld nekünk sms-ben kétnaponként széljelentést a megadott intenetoldalról. Billnek a barátnője küld majd a szatellit telefonjára 3 naponta.

Egyiptom, Port Ghalib, a Vörös-tengeren, 2009. jan. 10.

-

-

Az alsó képen nem mi vagyunk!!!

Január 1-jén megérkezett a hajónkra Ili és Laci ("Vitorlázz velünk!" felhívásunkat olvasták), és már másnap nekivágtunk a Vörös-tengernek, le délre a szudáni határ felé. Eddig hol kellemes 10-15 csomós hátszélben spinakkereztünk delfinek társaságában, hol a nagyobb hullámokon szörföztünk 20-25 csomós hátszélben (mint ma is), egy szál orrvitorlával, mellettünk apró repülőhalak ugráltak ki a vízből.

Minden nap korallzátonyok között horgonyoztunk, a 22-23 fokos vízben sznorkeleztünk. Gyönyörűek a korallok, van mindenfajta, leglátványosabb az agyvelő- és a legyező korall. Dénes gondoskodott friss húsról. A szép piros holdsügér és a szürke dentrexek mind 3-4 kilósak, szerencsére nem ugyanazon a napon lőtte őket. Egyébként négy ebédünk lett belőlük.

A hangulat nagyon jó, néha azért jól jön 1-1 Stugeron, hogy a tengeri betegséget elnyomjuk. Egyik partra csónakázásunkkor kipróbáltuk a sisha-t (vízipipa). Csak szobadísznek szívesen elfogadnánk egyet. Szülinapomat halebéddel és kuktában sütött lekváros piskótával ünnepeltük. Még ajándékot is kaptam.

Ma elértük az első vitorláskikötőt Hurghada óta. A kikötő előtti korallokon egy decemberben zátonyra futott német vitorlás ijesztgeti látványával a hajósokat. Melegvizes zuhanyzás, hajmosás, fiúknak borotválkozás, vízfeltöltés, szemétkidobás, internet, friss gyümölcs-, zöldség-, pékáru vásárlás a program. És itt van Bill is, az angol vitorlázó Hurghada-ból, akit utolértünk. Kalandos történetét remélem lesz időm megírni a hajónaplóba.

Egyiptom, Luxor, a Nílus partján 2008. dec. 27.

-

-

Welcome to Alaska! Így üdvözöltek bennünket a helyiek Luxorban karácsonykor. Az elviselhetetlen nyári hőség helyett napközben kellemes meleg van, este kell a polár vagy egy könnyű dzseki. Álmi ajándéka karácsonyra az lett, hogy a régen látott nagyszülőkkel, rokonokkal lehetett újra, mi a luxori úttal ajándékoztuk meg magunkat. És ami nem várt ajándék, hogy megismerkedtünk néhány Egyiptomban élő magyarral, akiknek kellemes estéket, vacsorákat köszönhetünk.

Egyiptom, Hurghada, a Vörös-tenger 2008. nov. 25.

-

-

Januar 1-jetol egy kedves parral vitorlazunk egyutt ket hetet a Voros-tengeren, le a szudani hatarig. A "Vitorlazz velunk!" felhivasunkat olvastak, es ok is szeretik a kalandokat. Utunk tovabbi reszletei meg elottunk is rejtve vannak. Ha a folytatas mellett dontunk, amit most Denes is valasztana - es ebben nem kis szerepe van egy angol szolovitorlazonak (51 ev), aki ket hetet toltott a kikotonkben -, akkor irany Szudan, Dzsibuti, aztan ujra valaszthatunk, hogy India fele vesszuk az utat vagy a veszelyes szomaliai vizeken hajozunk lefele Afrika partja menten. Ha a folytatast leszavazzuk, akkor irany vissza a Foldkozi-tengerre. Almi igy is, ugy is "lelep" a hajorol, es a nagyszuloknel tolt 1-2 honapot.

Egyiptom, Hurghada, a Vörös-tenger 2008. nov. 23.

-

-

Koszonjuk az otthoni hojelenteseket, itt is hideg van. Reggelre 20 fokot mutat a homero. A helyiek mar ket hete kabatot, salat viselnek, elokerultek a csizmak is. A turistak tovabbra is nyaralni jonnek, mi is a bikinit hordjuk a nagykabat helyett. Koszonjuk a szulinapi udvozleteket is, kapott Almi tortat, en "sutottem" kuktaban. Piskotateszta, eperlekvarral megkenve, tetejen csokimaz, francia drazse es 5 gyertya. Voltak magyar gyerekek is a hajon, vele egykoruak, ez volt a legnagyobb ajandek neki. Kenuval eleveztunk egy kozeli korallzatonyhoz, sajnos sok szemet uszkalt a vizen, de a halak es a korallok itt is szepek voltak.

Egyiptom, Hurghada, a Vörös-tenger 2008. nov. 08.

-

-

Hat nap Kairo utan (iszlam negyed, kopt negyed, a sziget, a gizai piramisok, az egyiptomi muzeum) tegnap vegre lathattuk mik elnek a Voros-tenger korallzatonyai kozott. Almit (rajta is buvarszemuveg, pipa, buvartalp) nem erdekeltek a szep nagy, szines halak, vagy a raja. A viz onmagaban eleg elmeny neki. Frocskolni a pipabol a vizet, lenyomni a papat vagy a mamat a viz ala, a hatukra maszni, vagy egy homokos korallzatonyra kiuszni es homokozni, plane, ha meduzak is kozlekednek a vizben, sokkal izgalmasabb. Nekunk persze hatalmas elmeny volt. Kilenc eve buvarkodtunk eloszor korallzatonyos helyen a csendes-oceani Yoron-szigeten. Ott masfajta korallokkal es halakkal is talalkoztunk, de capat ott se lattunk. Legkozelebbre ezt tervezzuk, de majd Almi nelkul. Almi december vegen hazarepul a nagyszulokhoz "nyaralni".

Egyiptom, Hurghada, a Vörös-tengeren 2008. okt. 28.

-

-

Megcsináltuk!!! Itt vagyunk a Vörös-tengeren, ez volt az első nagy cél, megcsináltuk! Ishmalia-ban 3 napot várakoztattak, végül átjutottunk a csatornán Szuezbe. Innen 6 nap 20-28 csomós hát- és félszeles vitorlázás következett át a Szuezi-öblön a Vörös-tengerre, Hurghada jachtkikötőjébe. Korallzátonyok között navigáltunk, vigyáznunk kellett az olajfúrókutakra, a teherhajóforgalomra. Mindegyik nap korallzátonyok mellett horgonyoztunk 4-5 m mély vizben. A táj egyhangú, de csodaszép: kék, szalmasárga, kék.

Egyiptom, Ishmalia, feluton a csatornan 2008. okt. 18.

-

-

Ma vegigmotoroztuk az elso felet a csatornanak 45 tmf (78 km). Kaptunk egy pilotot, akit etetni kellett, es a vegen adni neki baksist. Hogy picit gyorsabban haladjunk, neha megengedte, hogy a hatszelben felhuzzuk az orrvitorlat. Sivatagi taj, nehany elszaradt palmafa, szegeny halaszok, akiknek a motornelkuli csonakjait a parton segedkezo ket tarsuk huzza kotelen. Delutan szembol megindult egy 32 hajobol allo konvoj. Oriasok mind. Ishmalia az elso hely, ahol ki lehet kotni egy molohoz, van zuhany, de csak ferfiaknak. Ha jar erre no, az biztos a hajo furdoszobajaban zuhanyzik, de nekunk csak kinti zuhany van. Denesekkel zuhanyoztam, vigyaztak ram. Erkezesunktol reggel 8-ig meg se moccant a hajo. Most viszont megindult a hajos forgalom, szaguldanak a pilot hajok is, es itt is rangatozik, meg az oldalaval a partfalhoz csapodik a hajo.

Egyiptom, Port Said, 2008. okt. 17.

-

-

Ket napja Port Said kishajoknak kialakitott molojanal vesztegelunk, varjuk, hogy behajozhassunk a csatornaba. Az itteni allapotok totalisan kikeszitenek bennunket. Az olajfinomitok szaga, az olajos, mocskos viz, amitol az egesz hajo fekete lett csak alafestes a hullamzashoz kepest, amit a szaguldo pilothajok okoznak. A hajonk akkorakat rangatozik folyamatosan, ejszaka is, hogy tengeri betegek lettunk, es mindent ugy el kell pakolni, mintha vitorlaznank, nehogy lezuhanjon, osszetorjon. A hajo fedelzetet folyamatosan mossa a felcsapo mocskos viz, az ablakokat be kellett csukni, mert ott is becsaptak a hullamok. Hab a tortan a baksis. Ha nem adunk, akkor 20 dollar lesz hirtelen az egyiptomi zaszlo, 1.10 euro lesz a diesel literje (0.25 euro literje egyebkent). Es hogy 10 dollar helyett 30 dollart fizessunk ezert a szar helyert, nem enged at az agentunk a csatornan, hanem egymasnak ellentmondo magyarazatokat talal ki, miert kell varakoznunk. A Voros-tengerert remeljuk megeri ezt vegigcsinalni.

Egyiptom, Port Said elott a nyilt tengeren, 2008. okt. 15.

-

-

Megerkeztunk. Ket nap 20 csomos szembeszelben, elso ejszaka villamok kozott, felhoben, esoben. Port Said bejaratahoz mar sotetben ertunk. A hatalmas, kivilagitott kontenerszallito- es egyeb teherhajok, kotrohajok hosszu sorai motoroztak befele a vilagito bojasorok kozott. Hivtuk a Port Said Port Controllt radion, de nem valaszoltak. Hullafaradtan lehorgonyoztunk engedely nelkul a nyilt vizen, 8 m melyseg folott, ket oriasi kotrohajo koze. A hajo, mintha meg mindig vitorlaznank, szunet nelkul tancolt a hullamokon.

Izrael, Ashkelon jachtkikötô, 2008. okt. 12.

-

-

Búcsúzásképp Izraeltôl még átbuszoztunk Tel Avivba, a külföld által fôvárosnak tekintett "csodaszép" Bauhaus városba. Egy bazársorban vásároltunk 30 doboz Marlboro cigarettát, Made in USA, 250 Ft-ért darabját. A boltban 1000 Ft-ért árulták, és izraeli felirattal. Bármennyire is utáljuk a cigit, mindenki azt mondta, nélküle nem fogunk boldogulni az egyiptomi hatóságokkal. Holnap minden olyan apróságot, értékeket, amiktôl nem szeretnénk megválni, el kell rejtenünk, nehogy akaratunk ellenére Egyiptomban gazdát cseréljenek.

Izrael, Haifa jachtkikötô, 2008. okt. 02. FÉL ÉVE ÚTON...

-

-

Kellemesen hűvös az este Haifa jachtkikötôjében október 2-dikán. Szusival kínál bennünket német házaspár ismerôsünk luxus katamaránjuk tágas kokpitjában. Tegnap este fogták hozzá a 15 kilós tonhalat Libanonból Izraelbe vitorlázva. Örülünk a találkozásnak. Több, mint egy hónapja búcsúztunk el tôlük Cipruson, Larnaka kikötôjében. És most velük ünnepeljük meg, hogy pontosan fél éve vagyunk úton. Megtett utunk (2008. 04. 02. - 10. 02.): Horvátország - Albánia - Görögország - Törökország - Ciprus - Libanon - Izrael.