Másfél hét Boquerónban (Puerto Rico), 2010. október 28. - november 08.
Boquerón nagyon megtetszett nekem. Szerettem volna hosszabb időre itt maradni, kicsit lenyugodni, kevésbé intenzív életet élni, mint eddig, feldolgozni az élményeinket. Végre utolérni magam a naplóban, a fotókat rendezni, Álmival rendszeresebben tanulni, a parton tornázni, futni. De Dénes menni akart tovább. Neki kevesebb feladata van, ha horgonyon vagyunk, mint nekem. Ha vitorlázunk, több a teendője, és ettől jobban érzi magát.
Hogy mégis maradtunk másfél hetet, azt Thomasnak, az újabb hurrikánnak köszönhetem, ami a sziget alatt vágott keresztül a Karib-tengeren, és ezzel egy időre megakadályozta, hogy a déli oldalon folytassuk a vitorlázást.
Thomasból nem éreztünk itt semmit, a napok nagyon hasonlóan alakultak az időjárást nézve. Délutánra a szárazföld felett összegyűlő felhők esőt hoztak, amit felfogtunk a sárga vízgyűjtő ponyvával, egyébként pedig hét ágra sütött a nap.
A délelőttöket az autóktól elzárt homokos parton töltöttük, ami több kilométer hosszan elnyúlik. Sokat sétáltunk, fürdőztünk, kókuszokat gyűjtöttünk a fák alól, és Attila machetéjével mindannyian megtanultuk a kókuszt felvágni.
Az antillai csónakfarkúk (egyszerűbben csókák) mindig jöttek csemegezni a kókuszból:
Őszi gyümölcsök között a kókuszaink:
Az őszi hangulat csak a nappalok rövidülésében érződik. A víz 30 fokos, a nap éget, és a ventillátorok folyamatosan mennek a kabinokban. Az iskolás lányok miniszoknyás egyenruháikban járnak továbbra is iskolába, és az esti sétákra inkább a szúnyogriasztót visszük magunkkal, mint a kardigánt.
Három km-re van egy nagyobb élelmiszerbolt, oda mentünk bevásárolni egyik nap. Így újra tudtam lecsót főzni, amit Álmi úgy utál. Ahogy ő nevezi, "önarcát", ha lecsó van, már mutattam korábban:
Inkább a kedvenc konzervjét, spagetti húsgombócokkal, kért helyette:
Batátát és krumplit is vettem. Ez az első alkalom, hogy édesburgonyát főzök. Nem értem, miért zöldült be azonnal, már a hámozás közben. Főtten olyan volt az íze, mint a gesztenyepürének. Finom nagyon, mi sült hús mellé ettük. (Majd később veszek másfajtát, az nem csinálja ezt, viszont rózsaszínű lesz a héj alatt, és teljesen íztelen, éppen jó paprikás krumpliba, vagy a káposztalevesembe...)
Írom a naplóm, közben várjuk az esőt, hogy feltöltsük újra finom ízű vízzel a kannát.
A parti zuhanyból hozzuk a vizet, ami épp olyan klóros, mint amit Márk hozott a lakásból, ahol ideiglenesen lakik. Csak szörppel összekeverve bírjuk meginni. Márk viccelt is, hogy itt senki nem iszik vizet, ott a sör. Végül átszűrtük a szénszűrővel, és normális, iható ízű lett. A tengervízből nyelünk úgyis eleget, az majd fedezi az így elveszített jódot, mert a szénszűrő sajnos azt is kiszedi a vízből.
A park, ahol néha interneteztünk, és agyoncsíptek a hangyák meg a szúnyogok. Álmi fára mászik:
Károly ajándéka, ez a Jáva építőjáték, hiperszuper. Minden kisgyerekes szülőnek ajánlom, ha a gyereke szeret építeni, és akik gyerekekkel hajóznak, azoknak pláne.
Álmi most hetekig elő se veszi a többi játékát, mert ebből mindent megépít magának, amire szüksége van. Járt hozzá egy füzet, 50-féle felépített tárgy fotója van benne, ez kezdetben nagy segítség volt, bár így is sokat gondolkodott, hogy a takart részeken vajon milyen építőelemek lehetnek. Köszönjük sokadszor is, Károly!
Thomas után elért minket egy Kanadából lehúzódó hidegfront, ami északira fordította a szelet, ezzel a hullámok irányát is megváltoztatta. Az öblünkbe bejött a hullámzás, a hajón az élet kifejezetten élhetetlenné vált. Két nap után megelégeltük a dülöngélést, és elhatároztuk, hogy indulunk tovább Puerto Rico déli partját felfedezni. Irány a Karib-tenger!