2010. szeptember 12. - 15.
Santo Domingo, a főváros
szeptember 12. vasárnap Luperon
Az USA vízum miatt, amiről az előző beszámolóban írtam, kedd reggel 8-ra a főváros amerikai konzulátusán kell lennünk. Ehhez mindenféle dolgot ki kell nyomtatnunk, ezekkel a nyomtatásokkal kell megjelennünk, illetve 500$-t be kell fizetnünk egy Popular Bankban. Luperonban nincs ilyen bank, és három helyen lehet nyomtatni, de tegnap egyik helyen se működött a nyomtató... Ezért szerettünk volna ma Santo Domingoba utazni, hogy holnap biztosan elintézzük ezeket.
13.30-kor indul a faluból egy légkondis távolsági busz a fővárosba. 240 peso fejenként (1440 ft) és 5 órás az út. Az egyik hajóstól kaptunk egy hotelcímet az óvárosban, ahol a legtöbb látnivaló van, és közel a konzulátus. Szerinte ilyen olcsón, ilyen jót nem fogunk találni. Utánanéztünk az interneten, a Lonely Planetben is - amit végül elektronikus úton vettünk meg, mert nem sikerült könyvesboltot találni, ahol angol nyelven bármilyen útikönyv lenne -, és tényleg nem találtunk 30$ alatti szállást 3unknak.
Az eső megváltoztatta a programot, egész nap megállás nélkül szakadt. Egyikünk se akart menni ebben az időben. Kitaláltuk, hogy ha holnap korán elmegyünk gvagvával Imbertbe, onnan busszal Santiagoba, akkor ott elintézhetjük a bankot és a nyomtatást, majd onnan egy távolsági busszal megyünk tovább a fővárosba. Ebben a verzióban nem akartuk a fővárosra hagyni a bankot, mert mi van, ha nem ér oda a busz valami miatt, és már zárva lesz a bank.
Örültünk, hogy a hajón működött az internet. Először az időjárást néztük meg, holnapra jó időt mondtak. Mivel ebben az országban a busztársaságoknak külön buszpályaudvaraik vannak, nem úgy mint nálunk, és más díjszabással is dolgoznak, ezért megkerestük Santiagoban azt, amelyik mellett épp elmegy az Imbertből Santiagoba menő buszunk (emlékezetből próbáltuk az útvonalát a térképre áttenni). Erről ott szállhatunk le, ahol mi akarunk, ez megkönnyíti a dolgunkat. Már csak azt kellett megnézni, hogy hol van Popular Bank a kiszemelt buszpályaudvar közelében. És láss csodát, csak pár száz méterre... Már csak a nyomtatás maradt hátra, azt rábíztuk a szerencsére.
szeptember 13. hétfő, utazunk a fővárosba
Szerencsénk volt, gyönyörű idő volt ma. Amit tegnap elterveztünk, azt ma megvalósítottuk. 13.30-ra már a fővárosban voltunk. A buszállomásról gyalog indultunk tovább a Colon negyedbe, ahol a fő látnivalók vannak, melyek 1990 óta részei a UNESCO kulturális világörökségének. Itt van a szállás is, amit az egyik hajós ajánlott, és a közelben van a nagykövetség is.
Néhány fotót készítettem útban a Colon negyedhez. Nem akartam hinni a szememnek, amikor a pályaudvartól két sarokra egy madrassa-ba, muszlim vallási iskolába botlottunk. A múlt kísért. Mellékesen az ország lakosságának 95%-a, papíron legalábbis, római katolikus.
A gyümölcsstandok nagyon tetszettek, minden sarkon állt egy. Nála majd holnap a nagykövetségből visszafelé jövet veszünk egy gyümölcstálat, amit ott helyben készített nekünk fél mangóból, fél papayaból, fél ananászból, fél sárgadinnyéből, negyed görögdinnyéből és egy banánból 360 forintért.
A kókuszlé-árusok is a kedvenc látnivalók közé tartoznak nálam. Előre kifúrják és betömik egy bottal a kókuszdiót.
A szállásunk nagyon kellemes helyen volt, csak a nevét felejtettem el, talán La Arkada apartman hotel, volt benne egy közös konyha. Előtte azért megnéztünk másik 3 helyet a közelben, de mind drágább volt.
Az utcánkban is van gyümölcsárus, neki szerényebb a standja, mint ahol mi vettük a gyümölcstálat:
Lepakoltuk a cuccunkat a szálláson, zuhanyoztunk, kicsit még pihentünk, majd a pár sarokra kezdődő sétálóutcába mentünk ebédelni. Idefelé jövet láttunk ott néhány mcdonaldsszerűséget. Nassau óta nem ettünk hamburgert, pedig nagyon szeretjük. Most duplán bepótoltuk. Felfrissülve, jóllakottan a kis utcákon kóboroltunk össze-vissza a látnivalók között. Nagyon élveztük. A Colon negyed semmelyik eddigi óvároshoz se hasonlít, ahol valaha is jártunk, talán azért, mert Spanyolországban még nem jártunk, de mégis néha éreztünk egy icipici trogiri, dubrovniki, velencei óvárosi hangulatot, mert lépten-nyomon ránkköszönt a gótika, a reneszánsz, a barokk. Részlet a hotel melletti utcából:
A hotel utcájában állok, szemben velem a sétálóutca:
Kolumbusz Kristóf második útján jutott el Hispaniola déli, karib-tengeri oldalára, ahol 1495 végén sikerült aranyat találni a tengerparttól mindössze 30-40 mérföldnyire. A környéken alapította meg a spanyol korona nevében 1496-ban fivére, Bartolomeo az első újvilági települést, Santo Domingo-t .
Kolumbusz Kristóf harmadik útja során Dél-Amerika felfedezése is megtörtént, de útközben valamilyen szembetegséget összeszedett, ezért 1498. augusztus 31-én, amikor befutott Santo Domingo kikötőjébe, úgy döntött itt hosszabb időre megpihen. A leírások szerint ekkor még csak 100 kunyhó állt itt.
Negyedik útján, 1502-ben már közel Santo Domingohoz egy pusztító erejű hurrikánba kerültek, ami a hajóikat szétszórta, Santo Domingo-t elpusztította. Ovando nevezetű kormányzó építtette újra, aki ezzel az expedicióval került a szigetre. A mai hárommillió lakosú metropolisz lett az Újvilág első városa. 1509-ben az első spanyol gyarmati alkirályság székhelye lett, és az alkirály Kolumbusz Kristóf fia, Diego lett. Ő építtette magának ezt az épületet a fotókon 1511 táján, amely az Újvilág első kormányzósági palotája lett.
1586-ban Sir Francis Drake lerombolta, kirabolta a várost. A palota is tönkrement. Santo Domingo korábbi szerepe, alapbázis az új kontinens felfedezéséhez, lassan megszűnt.
Amerika bölcsőjének is nevezik a várost, nem véletlenül: "az Újvilág legrégebben alapított városa, az első egyetem (1538) és az első katolikus püspökség székhelye, itt épült az első katedrális (1541), az első városháza (1494), az első királyi palota (1511). Itt került forgalomba az első amerikai pénz (1505) és elsőként kapott városi címet."
Megnéztük a palotát kívül-belül, ami ma múzeumként működik és középkori tárgyakat állítottak ki bent.
Mindenki megtalálta a neki érdekes termet.
Állítólag Kolumbusz Kristóf is aludt ezen az ágyon...
A palota melletti téren pihenünk, ahonnan kilátás nyílik az Ozama-folyóra, ami a Karib-tengerbe folyik. Ez első találkozásunk a Karib-tengerrel. A partra is lesétálunk, de koszos, szemetes, nem is mártjuk meg kezünket a vízben, mint Miamiban az Atlanti-óceánban. Elnapoljuk ezt a pillanatot.
Dénes a szemközti jachtkikötőt kémleli:
És újra az utcákon:
Cigánykerék csak nekem:
Ez a rész az óvárosi negyed szélén húzódik, egy forgalmas utca. Szándékosan elfordult a plantain-fuvaros, amikor lefotóztam:
Ez a gvagva még nem telt meg. Hátra még két emberért vadászik a sofőr, plusz gyerekek is jöhetnek az ölekbe. Dénesnek lesz része ebben az élményben, amikor betegen utazik Luperonból Imbertbe. 5 felnőtt nyomorog hátul, köztük Dénes, és egy kisgyerek ül az egyik anyuka ölében.
Ebből az utcából ágazik ki a kínai negyed, ahol nem láttunk kínait sem az utcán, sem a boltokban, csak a szokásos mulatt és fekete lakosságot. Biztos vannak, mert kínai boltokban, feliratokban nem volt hiány.
Libanonban, Szíriában a másolt programcd-ket árulták 200 ft-ért az utcákon felállított hatalmas standokon. Itt a filmeket, köztük a legújabb 2010-es filmeket is, amik még meg se jelentek DVD-n...Darabját 50 peso-ért (300 ft). Vettünk néhányat.
Ebben az utcában találtunk egy La Sirena-t, ahol vettünk vacsorát és másnapra reggelit. Visszasiettünk a szállásra, miközben besötétedett (7 után kezd, 1/2 8-ra sötétt van). A hotelszobánkban találtunk egy gekkót, bebújt a hűtő mögé. Éjszaka hallottam, hogy a kiflis zacskónk zörög. Vagy ő volt, vagy egy nagy csótány.
Vacsoráztunk, majd a szépen kivilágított utcákon sétáltunk. Álmi talált magának a Kolumbusz-téren egy kisfiút, akivel játszott, amíg mi nézelődtünk. A képen a Catedral de Santa María la Menor (Catedral Primada de América), az amerikai kontinens első katedrálisának az oldalbejáratát látjuk. 1514-ben kezdték el építeni, és 1540-ben fejezték be.
A párás, meleg estében a sétálóutcában fagyizunk:
szeptember 14. kedd, Santo Domingo
Reggel 1/2 7-kor elindultunk az amerikai konzulátusra. 1/2 8-ra ott kellett lennünk, hogy 8-ig átessünk a biztonsági vizsgálatokon és a papírmunkán. Miután mindenen átestünk, bekerültünk egy leginkább postára emlékeztető helyiségbe, nemis, méginkább egy buszpályaudvari váróterembe, amiben jegypénztárak sorakoznak. Nem volt már hely, ezért kiküldtek egy árnyékos, ventillátorokkal felszerelt teraszra, ahol stadionszerű padokon várakoztunk. Mázli, hogy volt kint egy gyereksarok rengeteg játékkal. Álmi azonnal odament, és 10-ig, amikor az egyik benti 'jegypénztár'-ablakhoz szólítottak, ott játszott más gyerekekkel.
Egy fekete nő beszélgetett velünk az üvegfalon keresztül. Leginkább Álmi bordó útlevele foglalkoztatta, ami tele volt a melamphyrumos utunkon begyűjtött arab pecsétekkel. Mi új útleveleket csináltattunk még decemberben, mert a régi, kék borítóssal nem utazhat már senki az USA-ba. Ezt elmondtuk neki, ekkor kérte a régi útleveleinket. Mondtuk, hogy azokat otthon le kellett adni.
Jó, akkor honnan van pénzünk, hogy már 2008 óta vitorlással járjuk az országokat. Ezt is megválaszoltuk. Ezután közölte, hogy megkaptuk a vízumot. Sajnos fel se merült bennünk, hogy csak egyszeri belépésre és Puerto Ricoba kapjuk, ez csak akkor derült ki, amikor az útleveleket egy hét múlva megkaptuk. Mondtuk neki a további útvonalunkat, amiben az USA Virgin-szigetek is szerepelt, de ezt nem jegyezte meg...Csalódottak voltunk, mert így az esetleges lehetősége annak, hogy visszamenjünk Floridába és ott eladjuk a hajót, ugrott. Mert ez is felmerült a további terveink között.
A nagykövetségről visszasétáltunk a hotelbe, útközben megvettük a gazdag gyümölcstálat, amiről a tegnapi nap már írtam, és a colon negyed Függetleség Parkjában megettük. Parkokban, méghozzá tiszta, rendezett, bujazöld parkokban nem szűkölködik a főváros, és ez igaz Puerto Platára és Santiagora is.
A hotelben átöltöztünk, utána elsétáltunk néhány olyan múzeumba, templomba ahová tegnap már nem tudtunk bemenni. Nappali fényben a Kolumbusz tér Kolumbusz Kristóf szobrával, háttérben az amerikai kontinens első katedrálisával:
Nincs sok turista.
Ezt a fotót a wikipédiában találtam. Én elfelejtettem lefotózni a bejáratot.
A katedrális után néhány perc múlva a Fortaleza Ozama, magyarul Ozama erőd udvarán nézelődünk. Az erődöt, ami az Ozama-folyó partjára épült, 1502-ben kezdték építeni. Belátni innen a folyót, amint a Karib-tengerbe ömlik:
Az erőd udvarán Álmi a középkori és az újkori harcászati eszközök között rohangászhatott.
Egy termet berendeztek néhány elsüllyedt és a jelenben megtalált és feltárt hajó fotójával és néhány tárggyal. Spanyol nyelvű volt a kiállítás, nem értettünk sokat a feliratokból, de a hangsúly mintha a korallon lett volna. Már korábban is megcsodáltuk, hogy az erőd fala korallból épült, a régi utcakövek is mind korallból lettek kivágva, összerakva, és most a tárgyak, amiket kiállítottak mind korallba cementálódva kerültek elő:
Egy elsüllyedt hajó, amire így találták rá a víz alatt:
Museum of the Casas Reales, ami két egymás mellé épült palotában kapott helyett. Az egyiket még 1511-ben építették, a másikat az 1800-as években. A bejárat a fémtehenes, fémlovas térről nyílik.
Kolumbusz 1492 decemberében kiköt a szigeten, amit az őslakos tainok 'aitinek', a magas hegyek földjének neveznek (ebből lesz majd a Haiti elnevezés), de Kolumbusz Hispaniolának kereszteli el.
Santa María (karakk) volt a zászlós hajó, és a két kísérő hajó volt a Nińa (karavella) és a Pinta (karavella):
Miután 1492 novemberében Kuba felfedezése után kelet felé fordultak, hogy megkeressék az Arany-szigetet, a Pinta, mert kapitánya elsőnek akart eljutni az aranybányákhoz, eltűnt. A másik két hajó együtt szelte tovább a habokat. December 24-én elérték a Haiti-fokot. A Santa María ekkor rásodródott egy korallzátonyra, és elsüllyedt. A Nińa-n nem fért el kéthajónyi legénység, így az emberek egy részét Hispaniolán kellett hagyni. Kolumbusz 1 évre elegendő élelmet hagyott, majd 1493. január 2-án folytatta útját a Nińán. Négy nap múlva összetalálkoztak a Pintával, és együtt haladtak tovább.
Az utak: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kolumbusz_Kristóf.
Kattints ide, ha érdekel a nagyobb kép az utazásokról.
Dénes Francis Drake vezérhajója, a Golden Hind előtt feszít. (Aki nem értené, annak elárulom, hogy a hajónk egy Golden Hind 31.)
Dénes a cukornádból sajtolja ki a lét.
Itt olvashattok a dohányról: http://www.bat.hu/group/sites/BAT_82BLKL.nsf/vwPagesWebLive/DO82BLSM?opendocument&SKN=1. Itt a szivarról:http://hu.wikipedia.org/wiki/Szivar. Itt pedig egy oldal sok-sok fotóval arról, hogyan készítik a szivarokat a Dominikai Köztársaságban:http://www.smokehouse.hu/magazin/cigarren.html. Benéztünk még Puerto Plataban egy szivarműhelybe, láttuk a kiterített dohányleveleket, az egyes fázisokat, a kész szivarokat, de alig bírtunk ki egy percet, úgy éreztük, mindjárt megfulladunk a benti szagtól. (Gondoltunk ám rád, Laci!)
szeptember 15. szerda, Santo Domingo
Reggel összepakoltunk, és elhagytuk a hotelt. Mára csak a messzi Botanikus Kertet terveztük megnézni, aztán vissza a hajóra. Elsétáltunk a konzulátus felé, arra van az egyetlen metróvonal hozzánk legközelebbi állomása. 15 km hosszú szakaszon közlekedik és 16 megállója van. Még nagyon új, 2009. január 30. óta üzemel és a francia Alstom cég belga, francia és spanyol gyáraiból szállította ide 19 'Alstom Metropolis 9000'-típusú háromkocsis szerelvényeit a 92.5 millió eurós szerződés értelmében. Itt olvashattok róla angolul: http://en.wikipedia.org/wiki/Santo_Domingo_Metro.
Meglepődtünk, amikor jegyet akartunk venni, és közölte a jegypénztáros, hogy az ő metrórendszerükben nem létezik jegy. Akkor hogyan utaznak itt az emberek? Vesznek egy kártyát 50 pesoért (300 ft). Aha. Nem értettük a különbséget a kártya és a jegy szerepe között, míg ki nem derítettük, hogy a kártya örök időkre érvényes. Mi ezt úgy értettük, hogy ezzel a 300 forintos kártyával bármikor használhatjuk a metrót. Hihetetlenül hangzott. Ingyen utazni a metrón...
Nincsenek ülések a peronon, ez volt az egyetlen kényelmetlenség.
Nagyon tetszettek a modern kocsik kívül is, belül is. És a kapaszkodó rudak középen. Nem csak az, hogy léteztek, de a hármas felosztás a rudakon. Nem fért a fejünkbe, hogy ezek a vadonat új, gyönyörű, tiszta, légkondis, csendes metrószerelvények miért ilyen üresek. Annyira nem ismertük meg a várost, hogy kijelentsük, a legforgalmasabb útvonalat választották ki, de csak ez lenne a logikus.
Két megállóba modern művészeti alkotások kiállítását tervezik.
Modern gyalogos felüljáró, ebből lehetne több is.
Előző nap egy internetezőben kinyomtattuk a térképet, ami alapján megtalálhatjuk a botanikus kertet. A metróról át kellett szállnunk egy helyi buszjáratra. Mehettünk volna furgonnal vagy gvagvával is, de kíváncsiak voltunk a buszra. Ez amolyan amerikai iskolabusz kinézetű volt. Felszálltunk és csak hátul lehetett leszállni, úgy hogy a hátul ülő jegyárusnak kellett fizetni 5 pesot (30 ft), és akkor átengedett egy forgó karon. A sofőr nagyon sietett valami miatt, mert a forgalmasabb leszállóhelyeken nem várta meg, míg mindenki leszáll, hiába kiabáltak az emberek és rángatta a madzagot a jegyárus, ami tőle vezetett a kapaszkodók fölött a sofőrhöz. Így legalább izgalmasabb volt az út. Vajon hagy-e elég időt mindhármunknak a sofőr, hogy leszálljunk. Hagyott. Rajtunk kívül nem szállt itt le senki...
A japán kertben kicsit újra Japánban éreztük magunkat.
Lótuszok és tavirózsák:
Papirusz:
Bambuszerdő és papirusz:
Vissza a metrohoz furgonnal mentünk. A metróban, amikor a kapun mentünk volna át a kártyával, nem engedett be a rendszer. Az őr megnézte a kártyánkat és a jegypénztárhoz küldött. Na itt kiderült mit is jelent az örökérvényességű kártya. Minden alkalommal a kártyával kell a pénztárhoz menni, és megmondani melyik állomásra mész. És ennek megfelelően fizetsz. Mi 3 megállót mentünk és fejenként, Álminak nem kellett, 20-20 pesot (120-120 forintot) fizettünk.