2010. szeptember 16. - okt. 03.
Luperon, Puerto Plata
szeptember 16. csütörtök, Luperon
Előző nap jöttünk vissza Santo Domingo-ból, és sajnos Álmi rossz hírt kapott: Carlos beteg. Fejfájás, orrfújás, hőemelkedés. Nincs közös játszás, strandolás. Kihasználom az alkalmat és kicsit tanulunk.
szeptember 17. péntek, Luperon, újra a blow holes-oknál
Reggel furcsa zajokra ébredtem. Mintha teherautókról öntenék le a köveket. Kérdeztem Dénest mi ez. 'A blow holes-ok.' 'Akkor menjünk, nézzük meg újra!'
Ezzel eldőlt a délelőtti program. Még mielőtt a passzátszél eluralkodott volna a hegyekből lefújó szél fölött, elcsónakáztunk a fújó lyukakhoz.
Kint a parthoz közel nagyok voltak a hullámok, nem csoda, hogy a hajónkba is behallatszott a robajlásuk.
Visszafelé megálltunk a mangrovés-homokos parton strandolni. Milyen békés itt!
Délután elkezdtem tüsszögni és fújni az orrom. A torkom is fájni kezdett, előszedtem Mebucaint szopogatni. A többiek jól vannak.
szeptember 18. szombat, Luperon
Egész éjjel fájt a torkom, fújtam az orrom, tüsszögtem. És ma se lettem jobban. Valami nyavalyát összeszedtem a santo domingo-i úton.
szeptember 19. vasárnap, Luperon
Carlos meggyógyult, a hajós bolhapiacon találkozott vele Álmi, amikor délelőtt kimentek Dénessel szétnézni. Álmi Carlosékkal maradt ebédre, aztán az egész délutánt együtt töltötték. Én K.O. vagyok.
szeptember 20. hétfő, Luperon
Lovagias Álmos és Dénes nem hagynak tovább egyedül szenvedni. Délután ők is csatlakoznak a klubba.
szeptember 21. kedd, Luperon, Santiago
Dénes kora reggel betegen Santiago-ba ment az útlevelekért. A futárszolgálat kétszer is kihozta már a kikötőbe, de valami miatt nem hívták a mobilunkat. A VHF rádión próbáltak bennünket elérni, de az nálunk a kevés áram miatt mindig ki van kapcsolva.
Alig csónakázott el, Álmi hányt egyet. Jól indul a nap... Én is beteg vagyok még mindig, igaz továbbra is csak tüsszögök és folyik az orrom, de percenként, és ez legyengít. Szerintem Károlynak köszönhetjük. Épp a napokban írta Dénesnek, mekkora szerencsénk van, hogy mióta eljöttünk Magyarországról, azaz január óta, még nem voltunk betegek.
Picur egész nap gyengélkedett, aludt is egyet ebéd után, pedig erről már rég leszokott. Enni nem evett semmit, amikor a kedvenc csokis kekszével próbálkoztam, azt mondta, hogy gyorsan tüntessem el, mert rögtön hány. Nem erőltettem. Tegnap vettünk füstölt halat, mert Dénes megkívánta a szagát. Alig bírtuk legyűrni, olyan sós volt. Lehet, hogy ettől kapott gyomorrontást Álmi? Hasmenése nincs. A lázát nem tudtam megmérni, mert a digitális lázmérőben lemerült az elem. Még szerencse, hogy körülöttünk annyi hajós van. Ha rosszabbodik az állapota, könnyen hívhatok segítséget.
Dénes 3-kor megjött, ramaty állapotban. Fájt nagyon a homloka. Az utazása rémálom volt. Öt felnőttet és egy kisgyereket préseltek be Luperonból Imbertbe a gvagva hátsó ülésére... Dénes az ablak mellett ült, fél testét kilógatta. Sanatiagoban nem tudta a taxis, hol van a cím, ahol át kell venni az útleveleket. Bolyongtak a városban. Visszafelé egy már agyontömött furgonba zsúfolta be Dénest az utaskisérő, aki itt is van, mint az arab országokban. Ők szedik össze a pénzt az utastól, ők nyomják be az utast, rakják a csomagot. Az egész busz fellázadt Dénes ellen, Dénes se akart maradni, de a zsákja már hátra be lett téve, az utaskísérő pedig ragaszkodott, hogy maradjon. Az utasok Dénessel ordibáltak, míg Dénes megunta, és elmondta a varázsmondatát: no habla espanol. Ettől mindenki azonnal megnyugodott, csend lett, Dénes benyomorgatva mások ölébe, a busz elindult.
Álmi gyenge, de nem hányt többet.
szeptember 24. péntek, Luperon
Épp egy hete lettem beteg. Esik egész nap, Dénes kutyául van, ha felül, azonnal hányingere támad, este, hajnalban, reggel hányt, de vizet, más nincs is benne. Mi jól vagyunk Álmival, bár orrhangon beszélünk és fújjuk az orrunkat. Dénes hétfő óta nem tudott wc-re menni. Ez nála nem szokás. Gondoltam adok neki éhgyomorra langyos-sós vizet. Hamar kihányta. Később ágyba vittem banánt. 'Tessék egy kis mézédes banán, jól fog mutatni a lavorban!'- próbáltam viccelni.
Carlosék átjöttek Álmiért, de Álmit nem engedtem még át, nehogy átadja a gyerekeknek ezt a valamit, ami bennünk tanyázik.
Dénesnek hamar kijött a reggeli kifli, tejeskávé, banán, Álmi közvetítette az eseményt, 'ez volt a tejeskávé'. Hogy van gyomra végignézni... Dénes szerint a keddi santiago-i csirke is benne volt, ez volt az első igazi hányása. Megtört a jég, wc-re is el tudott menni. Túl vagyunk a nehezén.
szeptember 25. szombat, Luperon
Dénes jobban van, de harmat gyenge, egész nap az ágyat nyomja. Álmi Carlosék hajóját kémleli, már nagyon menne játszani. Be kell érnie velem. Monopoly csata közben:
szeptember 26. vasárnap, Luperon
Álmival túráztunk egyet, találkoztunk egy helyivel, aki a kisgyerekével gyűjtött a tengerparti szőlőfákról szőlőszemeket. Tudott kicsit angolul, beszélgettünk egy órát, amíg a srácok fára másztak, rohangáltak. A merengue táncot ismertem, de a pachanga-t nem. Ez a népszerűbb a helyiek körében. Ugyanaz a testtartás (merev felsőtest), mint a merengue-nél, de más a lépés. Táncoltunk kicsit a homokban.
Dénes jól van annyira, hogy a hajó oldalán a kék festést lecsiszolja. Nagyon melegíti a hajóban a tárolókat, gondoltuk lefestjük fehérre.
Álmival mi is gyűjtöttünk tengeri szőlőszemeket, nem egy hűde finom. Semmi köze a mi szőlőnkhöz. Örülhetünk, hogy a Földközi-tenger partján nem ezek a szőlőfák nőnek, hanem a füge. Akkora mag van benne, hogy húsa alig marad:
Délután árbocra mászott Dénes, a szálingokon igazított.
szeptember 27. hétfő, Luperon
Reggel az épülő kikötőhöz eveztünk ki, hogy visszafelé ne kelljen a még gyenge Dénesnek annyit küzdenie a passzátszélben. Ez a 15 csomós szél nagyon megnehezíti a visszajutást, kemény dolog evezős dingivel. Irigykedve nézem a többi hajóst, amint elszáguldanak mellettünk a motoros dingijükkel. Jó döntés volt ide evezni, érdekes esetnek lettünk szemtanúi, és megismerkedtünk egy mauritiusi hajós párral is.
Az épülő kikötő egyelőre egy beton partfal, ami mellett egy motoros jacht és egy vitorlás áll. Ez utóbbi egy mauritiusi páré, akiknek az ősei franciák. Van egy lányuk, aki 20 éves, és most hagyta őket el, eddig együtt éltek 15 évet a hajón. A nő tanította a lányát, aki sose járt iskolába. Az USA-ban gyakori, hogy a gyerekek magántanulók, és csak a vizsgák alkalmával kerülnek az iskolába. Ebben az esetben kicsit máshogy történt. Az anyuka is egy ilyen távoktató programot választott, és annak a tananyagát tanította a lányának, majd a postán érkező vizsgafeladatokat megoldatta a lányával, és visszaküldték. Elmondta a tapasztalatait, és hogy milyen hibákat követett el a tanításban. Ezekből mi csak egyet követünk el Álmival szemben, a maximumra törekvést. Igyekszünk visszafogni magunkat, de az embernek a saját gyerekével szemben nagyon nehéz ezt betartania.
Visszatérve a kikötőre. A tulaj egy helyi, volt egy vitorlása, most a parton csücsül lepusztulva, mert egy hurrikán alkalmával elszabadult a horgonyról és helyrehozhatatlanul megrongálódott. A Dominikai Köztársaságban nincsenek hajók kiemelésére és javítására berendezkedve. Ez a mandró most egy trailerrel és traktorral felszerelkezve szeretné pótolni ezt a hiányt. Hatalmas biznisz lenne neki, persze nem elég a kiemelést megoldani, kell egy jól felszerelt műhely, hajós bolt, festékbolt, stb.
Rábeszélte az egyik öreg hajóst, hogy az ő hajóján próbálják ki, gyakorolják a kiemelést. Ingyen kiemeli a hajóját és ingyen kint tarthatja a szárazon, amíg az alját letisztítja, lefesti. Ehhez láttak ma reggel hozzá, csak épp elhibázták. Kilyukasztották a hajó alját-oldalát, és amikor megérkeztünk a stégre, akkor épp szivattyúkat szereztek, hogy a beömlő vizet kiszívják. Megdobbant a szivem a látványra. Azonnal a szudáni Sanganeb-reef jutott eszembe, amikor a mooringkötél elszakadt és mi a reefre sodródtunk, és kilyukadt szegény Melamphyrum.
A vitorlás fara már víz alatt volt majdnem, amikor megérkezett a szivattyú. Órák teltek el, mi elmentünk vásárolni, majd vissza, beszélgettünk a segédkező vagy csak bámészkodó hajósokkal, aztán otthagytuk 2 körül őket. Még mindig nem tudták partra húzni szegény hajót.
szeptember 28. kedd, Luperon
Reggel megint oda eveztünk ki, és már kint volt a hajó. Itt a sérülés:
A trailernek az egyik karján a fekete szorító nem a hajótesthez lapult, hanem a sarkával állt a hajó oldalába, így lyukasztotta ki.
szeptember 29. - 30. Luperon
Meggyógyultam, a fiúknak még tart a nátha, de ez nem zavarja őket semmiben. Dénes a hajó oldalát festegeti, Álmi pedig a bum végéről ugrál a vízbe egész nap. A halászok szóltak, hogy 3-4 cápa van az öbölben, Álmi miatt érdemes odafigyelni rájuk.
október 01. péntek, Puerto Plata
Reggel bevásárló körútra indultunk Puerto Plata-ba. Két nagy hátizsákunkkal és két sporttáskával. Puerto Plata fölött magasodik egy 800 méteres domb, aminek a teteje Nemzeti Park. Felvonóval jutottunk fel. Álminak nagy élmény volt, nekünk is :). Alattunk sűrű, banánpálmákkal és kókuszpálmákkal gazdag erdő borította a domboldalt. Lógott az eső lába, sokszor belemerültünk a felhőbe.
október 02. szombat, Luperon
Most kellett volna a Pico Duarte túrára eindulnunk, de esik, és oda is 80% esőt mondanak az elkövetkezendő napokra. Persze mit vár az ember egy esőerdőtől. A betegségünk miatt nem mehettünk az elmúlt két hétben, és nagyon lehangol, hogy most meg az idő miatt nem. Károly barátunk október 19.-től lesz Puerto Rico-ban, oda az út pár napos vitorlázás, motorozás a szemből fújó passzátszélben. Feltéve, hogy nem köszön ránk egy trópusi vihar vagy ne adj Isten egy hurrikán.
Amikor épp nem esik, a gyerekek újra jöhetnek mehetnek egymáshoz játszani, filmezni. Hol a testvérek motoroznak át hozzánk, hol Álmi evez át hozzájuk. Ez megy egész nap. Annyira aranyosak, persze szörnyen rosszak is együtt. Néhány dolgot, köztük egy 15e forintos csigát a vízbe ejtettek, összetörték Álmi body boardját, amit magunk között csak szörfdeszkának hívunk. A napelemeken autóztak. Egy pillanatra se lehet őket felügyelet nélkül hagyni, kivéve, ha filmeznek.
Most Julia került sorra, ő is megbetegedett, lázasan hozta át az apja játszani, délután már az ágyat nyomta.
október 03. vasárnap, Luperon
Délben végül elhatározza Dénes, hogy eső ide, eső oda, holnap reggel indulunk a Pico Duarte túrára. Nem ért váratlanul a döntése, mert minden órában erről beszéltünk, nagyon sajnáltuk volna, ha úgy megyünk el, hogy ott nem jártunk. Oké. Pakolás. Elővettem a hátizsákokat, az esőruhákat, hálózsákot, takarókat, matracokat, sátrat, edényt, stb, úgy hogy odakint közben esett az eső. Nem volt lelkesítő az eső kopogása, most nagyon utáltam a hangját. De nehogy már feladjuk miatta az utolsó lehetőséget. Holnap indulás!