2011. márc. 10. - 11.

Montserrat (brit)

 

márc. 10. Nevis, Charlestown - Montserrat, Little Bay (35 tmf)

- Jó reggelt! - fogadott Álmi ágyában az állatsereglet. Aztán meghallottam Álmi hangját, és rájöttem, hogy mi ébresztett fel. A dingi újra nekiütõdött a hajó oldalának, ahogy Dénes húzta fel a fedélzetre, miközben Álmi a szokásos fejtörõs kérdésekkel gyötörte hajnali 7-kor szegény apját. - Papa, Magyarország felett milyen az osztótengely? - Fogalmam sincs mirõl beszélsz. - Arról a tengelyrõl, ami ott van felette. - Az ózonrétegre gondolsz? - Igen, arra. A válaszra most nem került sor, mert kiléptem a fedélzetre. - Indulhatunk? - üdvözölt Dénes. Majd vigyorogva elõkerült Álmi is. Nem értettem mért vigyorog úgy, de aztán rájöttem. Ma hosszabbat vitorlázunk, ezért újra ehet a magic gumicukrokból, amiket még St. Martinon vettem. Borrrzalmasak, és még mindig van belõlük. Kidobtam volna, de elûzi a tengeri betegséget, mert ha csak ránézünk, máris nevetnünk kell, ha meg enni kezdjük, akkor buli hangulat támad a fedélzeten. Kellemes vitorlázás volt. Jutott idõnk az ózonrétegre és olyan erkölcsi kérdésekre is, mint: - Papa, ki az a bunkó? - Papa, én is bunkó vagyok?

Sajnos megállapította, hogy bunkónak lenni sokkal könnyebb, és milyen jó lenne, ha õt is hagynánk úgy viselkedni, és mi is úgy viselkednénk, mert, idézem, "akkor sokkal boldogabbak lennénk".

Menet közben nagyon békés volt a vizen. Már rég terveztük, hogy dizájnossá tesszük a szerelõs gatyáját, most itt volt a tökéletes alkalom. Minden az õ keze munkája, csak a dagadt mókus nem. Én is ki akartam próbálni, milyen érzés összefirkálni egy nadrágot. Nagyon jó!!! Klassz színes lett. Ebben nézi most Redonda szigetét, ami csak egy vulkáni kúp, foszfátot bányásztak itt sokáig.

Montserrat is látszik elõttünk:

Készül az ebéd. Nem tenném fel egy étterem étlapjára sem mai specialitásomat, de hajósoknak ajánlom szívbõl. Vegyél elõ néhány készétel konzervet a bilge-bõl, bontsd õket ki, öntsd õket egy mély lábasba, és melegítsd fel tetszés szerinti hõfokra. A kapitány kedvence mindenképp benne legyen! Jó étvágyat!

Hogy mért fõzök már megint a padlón? Amit használok, az egy alkoholfõzõ, nagyon szeretem, Melamphyrumon is ilyen volt, könnyû, és oda rakom, ahová akarom. Menet közben például a padlóra, mert így a legkényelmesebb a dõlés miatt fõzni. Van egy gázfõzõnk is, amit nem szerelt be Dénes, mert az elfoglalná az egész konyhát, nekem pedig a hely többet számít.

Kora délután értünk Montserratra. A pilotkönyvbõl már tudtuk, és a térképre nézve is látszott, hogy az egyetlen horgonyzóhelyre bejön a hullámzás. Négy vitorlás már ott dülöngélt, és utánunk még jött három. Álminak annyira tetszett a sok billegõ hajó, hogy kint nézelõdött a kokpitban, arra várt, hogy majd csak felborul egy, mert kívülrõl elég durván nézett ki ez az egész. Egy méteres hullámok futottak át alattunk. A billegés lassan, elõször kis kilengésekkel kezdõdött, aztán egyre jobban belejött, majd volt egy tetõpontja, amikor mindig kicsúszott a számon, hogy "basszus, elég legyen már", aztán csillapodott és kezdõdött elõlrõl. Olyan két perc volt egy periódus, szó se volt pihenésrõl. Itt a karibon billegõs szinte minden hely, de eddig ez a csúcs. Teljesen olyan, mint nyílt vizen lenni szélcsendben, ahol a hullámzás még nem szûnt meg. Dénes rosszul volt, de nem akart bevenni Stugeront, nehogy már egy horgonyzóhelyen tengeri betegség elleni gyógyszert vegyen be, ilyet csak Katalin csinál... Kihagyta az esti monopoly csatát, helyette a kokpitban ücsörgött a vödör mellett. Persze nekünk se sikerült lejátszani Álmival, mert a bábuk, házak, kártyák nem maradtak a táblán. Egyikünk se tudott aludni, csak bóbiskoltunk két "basszus" között. Dénes a földön feküdt a szivacson, ott egy fokkal jobb volt talán. Én keresztben feküdtem az orrkabinban, hogy ne guruljak el, de így meg úgy éreztem, hogy kijönnek belõlem a belsõ szerveim. Reggel K.O.-k voltunk. Dénes elhatározta, hogy következõ éjszaka kint fogunk sátrazni a parton.

 

márc. 11. Montserrat, Little Bay

 

8-kor már a parton voltunk, és bejelentkeztünk az országba. Mivel azt mondtuk, csak két napra maradunk, egybõl ki is jelentkezhettünk. Ez kellemes hír volt.

Megkérdeztük, hogy sátrazhatunk-e éjszakára a parton, mondták persze, csak akkor töltsünk ki fejenként egy-egy turistanyomtatványt is. Ingyen van? Ingyen. Akkor rendben. A papírmunkák után elindultunk szétnézni a szigeten.

Montserrat brit tengerentúli terület. A mûködõ vulkánja miatt álltunk itt meg. A wikipédián olvashattok a szigetrõl magyarul: http://hu.wikipedia.org/wiki/Montserrat_%28sziget%29.

Jó lett volna a vulkán közelébe jutni, ha lehet fel a mûködõ kráter szájához, mint egykor az Etnán, vagy Strombolin, vagy Japánban sok helyen, de Álmi miatt letettünk róla. Elég lesz egy illegális behatolás a sziget egykori fõvárosába, Plymonth-ba, amit a '95-ös és '97-es kitörések elpusztítottak, és most le van zárva. Tiltott terület, de a tourist office-ban megkérdeztük a lányt, hogy melyik úton juthatunk oda, és õ teljes megdöbbenésünkre felhívta az egyik túravezetõt, aki elmondta hogyan, merre, melyik leágazóban balra, jobbra stb. Hívott bennünket egy esti rendezvényre a kulturális központ mellé, ahol sokan fognak majd énekelni, õ is.

Egy bankban karibi dollárt váltottunk, majd a bank elõtt várakoztunk, hogy jöjjön egy helyi busz, amivel eljuthatunk az obszervatóriumba, ahol a vulkán aktivitását figyelik, és egy kiállítás is van, filmvetítéssel. A bankból kijött egy fehér 50-es férfi, és megkérdezte merre megyünk. Ha akarjuk, elvisz szívesen. Persze, hogy akartuk. Francia, még a szülei jöttek ide egy rádióhálózatot kiépíteni, aztán õ is ebben dolgozott, de az adó a vulkán tetején volt, és a kitöréskor megsemmisült. Most csak nyaralni jár ide, fél évekre...A házuk is odaveszett, de a mostanit már biztonságos helyre építették. Nagyon rendes volt, elvitt az obszervatóriumig, közben mindent elmesélt a vulkánkitörésekrõl.

Egy fotó az obszervatóriumban kapott prospektusból:

Ott az a szürke folt a tengerparton Plymonth egy része:

A szürke sávban egykor golfpálya volt, csak betemette a láva, a sár, a vulkáni kövek, a hamu:

Az obszervatóriumból elindultunk a golfpályás részhez, ide saját felelõsségedre léphetsz, kint volt a tábla.

Innen tovább nem lehet menni, az utat egy kerítés zárja, de a kerítés mellett van egy kitaposott ösvény, hát elindultunk a lezárt területre. Itt még a természet üde zöldje fogadott, és aminek nagyon megörültünk, az a rengeteg guava fa, amit itt találtunk, roskadoztak az érett gyümölcsöktõl, gyorsan teli ettük magunkat.

Errefelé még a házak egészben álltak, de betört a tetejük, hiányoztak ajtók, ablakok, ide valószínûleg a vulkáni kövek repkedtek és a hamu.

Egykori autóutakon sétáltunk, tehenek legeltek mindenfelé, de embernek nyomát se láttuk. Aztán az út leszakadt, eltûnt, mi bemásztunk a szakadékba, a túloldalon pedig ki, sétáltunk még egy darabig, végül elénk tárult a fõváros, vagyis ami maradt belõle.

Álmi végig attól félt, hogy kitör újra a vulkán és jön a láva, vagy izzó kövek zuhognak ránk. Engem a vad tehéncsordák tartottak izgalomban, amik õrült sebességgel rohantak el mellettünk, akkora port kavarva a puha hamuval borított földön, hogy nem lehetett semmit látni. Dénest egy helikopter zavarta meg a fotózásban, ami elõször a kráter közelében körözött, majd felettünk, de mi bebújtunk egy ház garázsába, mert komoly pénzbüntetést rónak ki arra, aki belép erre a területre. Végül már csak a meleg maradt, ami miatt aggódtunk, mert olyan volt itt délidõben sétálni, mint a sivatagban. Sehol egy árnyék.

Visszafelé siettünk nagyon, mert vártak ránk a guavák. Leszüreteltük a fákat, megtöltöttük a hasunkat, a zacskókat. Az illata elég erõs, Dénes nem engedte, hogy bent tartsam az asztalon. Pézsma illata van (ezt az illatot a hím pézsmaszarvas hasán lévõ bûzmirigyekbõl nyerik, parfümökben, gyógyszerekben használják, national geographic cikk errõl magyarul: http://www.geographic.hu/Termeszet/2004/09/Veszelyben_a_pezsmaszarvas_Aranyarban_a_pezsma). Egyébként imádjuk a guavát, Egyiptomban rengeteg guavalét ittunk, guavát is vettünk a Szuezi-csatorna átkelésen, igaz az nem márciusban volt, hanem októberben. Ott akkor érett be. Olvastam, hogy többször is hozhat egy évben termést.

Busszal jutottunk vissza a hajóhoz. A helyiek szörnyen kedvesek, fontos nekik, hogy sok turista jöjjön, és jó emlékekkel hagyják itt a szigetet. A kikötõben beszélgettünk halászokkal. Nemrég kapták meg a montserratiak a brit állampolgárságot. Ezek a halászok azóta fél évet ott élnek, felet itt, de ott nem tetszik nekik, csak a pénz miatt mennek.

Dénes, mire a hajóra értünk, már lázas volt, fájt a torka. Összeszedett valamit valahol, valamikor. Nem esett szó többet a sátrazásról, csak bebújt az orrkabinba és megpróbálta túlélni az éjszakát. Álmi aludt most a földön a szivacson, és nagyon elégedett volt reggel. Nekem most is ki akart jönni minden belsõ szervem a helyérõl.

 

márc. 12. Montserrat (brit), Little Bay - Guadeloupe (Fr.), Deshaies (40 tmf)

 

A napfelkeltével útrakelünk, és végre megszûnik a billegés. Teljes vitorlázattal haladunk, a hajó a jobb oldalára dõl, nem billeg, csak egyszerûen dõl, és mi ezt most nagyon értékeljük.

Lassan elérjük Plymonth-ot a tengeren. A vulkán kénszagú füstjét felénk fújja a szél és összekeveredik a pézsma illatú guava szagával. Senkinek se fordul fel a gyomra, mindkettõ kellemes emléket idéz a tegnapi túráról.

Hosszú és unalmas az út. Szerencsére Dénes jobban van mióta elindultunk, de a torka fáj. Keressük a delfineket, bálnákat, de ma ismét csak a szokásos repülõhalakkal találkozunk. Egy legalább a hajónkra repülhetne, de szerencsésebbek annál. Álmi épít, zenét hallgat, könyveket lapozgat, aztán elalszik, mint néha a szél.

Délután öt körül bevitorlázunk Guadeloupe szigetén Deshaies település elé egy kellemes öbölbe, ahol sokan horgonyoznak. Itt vannak Tomék is. A parton egy piros tetõs templom fogad harangszóval. Újra francia szigeten vagyunk.