2015. szept.5-10. Vitorlázás az apró szigetek között (Maine)

 

(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, akkor zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet.)

szept.5. Five Islands - Seguin Island - The Basin (Maine) (22 tmf)

A következõ néhány napban folytatódott a nyári meleg. Pár órás vitorlázással egyik öbölbõl a másikba jutottunk, és csak élveztük a meleget, a hely szépségét, kenuztunk apró szigetek között, és kékkagylókat is gyûjtöttünk ebédre.

Elsõ megállónknak egy olyan apró szigetet választottunk, amin egy látogatható világítótorony áll. Ez a Seguin Island. Az 1800-1960-as évekig 2-3 család élt a szigeten, akik a világítótornyot üzemeltették. Öblében ma nem lehet horgonyozni, mert kábelek futnak a víz alatt a szigetre, de van kitéve néhány bója a látogató hajóknak. Van egy hatalmas bója, amirõl azt olvastuk, hogy érdemes a hátunkat odakötni, mert ha fordul a szél, akkor nekiütközünk a közeli szikláknak. Mivel elõször úgy terveztük, hogy itt töltjük az éjszakát is, Dénes odakötötte a hátunkat, Álmi pedig segített a kötelet adagolni. Nagyon szeret ilyenekben segíteni.

Kieveztünk a szigetre, ott találkoztunk egy férfival, aki a feleségével üzleti vállalkozásként tavasztól szeptember közepéig a szigeten él, és a szigetre látogatóknak megmutatják a világítótornyot. Támogatásokból tartják fenn a vállalkozást, illetve a szárazföldi irodájukon keresztül turistacsoportokat szerveznek ide. Kicsit ittas volt már így kora délelõtt. Dénes rákérdezett a nagy bójára, mire könnyed hangnemben felelte, hogy egy óra múlva jön egy csoport, és a nagy bójára az õket szállító hajó köt majd. Így Dénes visszaevezett, elkötötte a hajónk hátát a bójától, majd kievezett hozzánk.

A szúnyogoktól tartva én hosszúnadrágban és kardigánban jöttem, Álmiék inkább a szúnyogrisztót választották. Pár perces séta fel a világítótoronyhoz:

A világítótoronyban találkoztunk a feleséggel és annak anyukájával. Mint kiderült, az anyuka volt a férjével és a lányával az utolsó olyan család, akiket még az állam fizetett, hogy mûködtessék a tornyot. Aztán a lány a férjével magánvállalkozásként turistalátványossággá tette a szigetet. A néni mondta, hogy ez az utolsó alkalom, hogy a szigetre jött, többet már nem fog. A kis múzeumrész tele volt fotókkal a korábbi családokról. Itt egy fénykép, ami mutatja, hogy az itt lakóknak vadászniuk, halászniuk kellett az élelemért:

Sétáltunk még egyet a kis szigeten, és eldöntöttük, hogy vitorlázunk tovább. Menet közben pedig kitaláltuk, hogy hol töltsük az éjszakát.

Itt még a Seguin Islanden, és a fekete árbocos vitorlás a miénk:

A The Basin mellett döntöttünk, ami olyan, mint egy kis tó. Szeretnénk már egy jót fürdeni, és itt, ezen a bezárt helyen talán melegebb a víz.

Egy keskeny L alakú bejárata van, ahol használnunk kellett a külmotort, mert épp a sekély kanyarban elállt a szél. Szerencsére épp nem jött egy hullámkeltõ motoros se.

Olyan szép ez a hely is!

Az amerikaiknak most egy hosszú hétvége jön, mert hétfõ Labor Day, azaz a munka ünnepe. Sokan itt töltik a következõ napokat. Mi is eldöntöttük, hogy maradunk holnap is. Amint lehorgonyoztunk, én már a vízben vagyok. Tiszta és hideg (18 fok a felszínen, de jéghidegnek tûnik). Mégis jól esik egy ilyen napsütéses, meleg napon, mint a mai. Ma jutott csak eszünkbe, hogy van hõmérõnk, így most elõször néztük meg a vízhõmérsékletet.

Este még kieveztünk egy stéghez, amirõl megállapítottuk, hogy nem házhoz tartozik, hanem egy közösségé, akik itt tartják a kenuikat, motorcsónakjaikat, így nincs senki, aki elkergetne. Sétáltunk kint egy órát. Sok a szúnyog itt is, mint a Five Islands-eknél. Több fókát is láttunk menet közben, és itt is vannak.

A térképrészlet jól mutatja a maine-i partvidék szaggatottságát. Zöld H betûkkel bejelöltem rá néhány helyet, ahol horgonyozni fogunk a következõ pár napban. Rengeteg a kis sziklazátony, amiket kerülgetni kell. Mai helyünk a kép jobb szélén:

szept.6. The Basin (Maine)

Kenutúrázunk kora délutánig, amikor már az éhség visszahajt a hajóra. Lát Dénes egy fehérfejû rétisast repülés közben, amirõl olvastuk, hogy itt a fészke az egyik kis szigeten, amire épp ezért ki se lehet lépni. Találunk rengeteg kékkagylót, amit Álmi pici korában nagyon szeretett. Videón megörökítettük, ahogy 2.5 évesen együtt gyûjtjük Horvátországban, aztán megfõzzük, és Álmi sorra falja õket. Reméltük, most is így lesz.

Kormoránok:

Álmi alig bírt egy kagylót megenni. Õszintén szólva, én se voltam most oda érte, pedig régen szerettem én is. Meg is beszéltük, hogy halat kéne fognunk, azt szeretjük mind3an, de a sok rákászbója miatt nem lehet, mert beleakad a csali.

Késõ délután még kieveztünk a stéghez, és két órát sétáltunk. Utána mind mentünk a vízbe, ami mára se lett melegebb, de annyira tiszta és tükörsima, hogy vonzza az embert.

szept.7. The Basin - Snow Islands (Maine)

Reggel az áramlással és a kis széllel, ami fúj, sikerül vitorlákkal kimennünk. Utána krajcolunk, majd hátszéllel haladunk a Snow Islands-ek felé. Légvonalban az egész út csak 2.5 tmf, de nekünk egy hatalmas U betût kell leírnunk a szigetek miatt. Látunk fókákat, és Álmi mai szórakozása, hogy végig a lobsterbójákat próbálja elkapni. "Papa, jobbra kormányozz!", "Papa, balra kormányozz!", ez megy egész délelõtt, csakhogy elkapjon egy bóját.

A hely itt is csodaszép, a víz 21 fokos a felsõ részen, de amikor fürdeni megyek, semmivel sem érzem melegebbnek, mint az elõzõ helyen volt.

Az ebéd: leves, virsli, sütõtök és red quinoa. A white quinoát utáljuk, ahogy Álmi mondja, kutyaszaga van, és tényleg. Álmi egy falatot se eszik a sütõtökbõl, mert alapból utálja. Itt a hajón a kuktában párolom puhára 10 perc alatt. Én imádom, és Dénes is megeszi, ha elég édes. Ez épp a határon volt.

Ebéd után szieszta, én a fedélzeten napozok bikiniben, végre, végre, végre. Álmi e-bookon olvassa a Dr. Dolittle-t. Már sok regényt elolvasott, mióta úton vagyunk. Dénes bezzeg panaszkodik, hogy nincs ideje olvasni, annyi mindent kell mindig csinálnia. De pozitív értelemben panaszkodik, örül, hogy ennyire elfoglalt, mert Svájcban úgy unatkozik a hosszú téli estéken, hogy ott meg nem gyõzünk könyveket szerezni neki.

A pihenõ után kenutúrázunk a sok apró sziget között. Az egyikre kimegyünk pihenni, sétálni. Kilátás a hajónkra, ami az elõtérben lévõ vitorlás és motoros között van hátul:

A hajóra érve megint fürdünk mindannyian, aztán Dénes süt nekünk pancake porból amerikai palacsintákat.

szept.8. Snow Islands - Harpswel Harbor település (Maine)

Reggel semmi szél, tükör a víz. Átmotorozunk egy másik helyre, onnan jobban látjuk, hogy van-e kint szél. Hajat mosok, de pechemre, épp utána befelhõsödik az ég, és máris nincs meleg. Szerencsére a kabinban 22 fok van, így megszárad. 1-ig maradunk horgonyon, ekkor megjön a szél, és egy újabb U alakú vitorlázás következik. Kifelé végig krajcolunk, utána a másik szárán az U betûnek hátszelezünk. Sajnos eláll a szél, motort indítunk, de a sok lobsterhalász miatt nagyon hullámos a víz, a külmotort le kell állítanunk, mert állandóan kiemelkedik a lába a vízbõl. Várunk, amíg elsimul a víz, újra motor, aztán egy helyen visszajön a szél, újra vitorlázunk. Ez megy a horgonyzóhelyig.

Álmi ma is bójákra vadászott, rengeteg van belõlük. Zöld bója:

Itt a következõ, egy narancs-kék bója:

Ahogy a hajónk halad be az öbölbe, jobb oldalunkon van a Bailey Island és az Orrs Island, amiket egy cribwork bridge, gránittömbökbõl összerakott kártyavárhíd köt össze. Azt írja az útikönyvünk, hogy ez az egyetlen ilyen típusú híd a világon. Nem használtak kötõanyagot, a tömbök súlya tartja össze a hidat.

Vele majdnem szemben, a bal oldalunkon van a horgonyzóhely, amit mára kinéztünk. Megelõzött egy vitorlás menet közben, õk is idehorgonyoztak. Szüleink korú házaspár. Béke a vízen, nagyon védett hely, a parton homokos strand. Megyünk is azonnal fürdeni, persze hideg a víz most is. Utána evés, majd kinek lazulás, kinek tanulás:

Dénessel este megnézzük a The Monuments Men c. filmet, George Clooney, Matt Damon, Bill Murray, Cate Blanchett stb. II. vh., Európa, mûkincsvédelem, igaz történet alapján. Van egy fejhallgató elosztónk, így Álmi az orrkabinban nyugodtan olvashat, és nem hallja, ahogy filmezünk. Hoztunk Svájcból néhány képregényt, németül, azokból kap most egyet. Mikor végzünk, õ már alszik. Dénes szokta átrakni az ágyába.

szept.9. Harpswel Harbor - Jewell Islands - Cliff Island (Maine)

Szélcsendre és sûrû ködre ébredünk. Ne!!! Nem akarok ködöt! A dingibe ülünk reggeli után, és Dénes átevez velünk a cribwork bridge-hez. Nem látunk semmit, nincs mi alapján tájékozódjunk, ezért viszünk kompasszt, ködkürtöt és GPS-t, amit végül nem kell elõvennünk.

Egy fóka követ minket, érdekes lehet neki a szinte hangtalanul haladó dingi.

Izgalmas és vicces is egyben, ahogy ködbe burkolózva evez velünk Dénes a túlpartra. Mikor elérjük, korrigálnunk kell az irányt, de már könnyû a dolgunk, mert végig a part mentén evezünk, amit látunk. Egy halászkikötõbe jutunk a híd egyik oldalán, itt megengedik, hogy ott hagyjuk a dingit. Mire elérjük gyalog a hidat, már oszlik a köd. A kikötõ, ahol a csónakot hagytuk:

A cribwork bridge, a betontömbökbõl összerakott híd:

Álmi fotója egy sirályról:

Kenyeret, sajtot, tojást veszünk Bailey Island egyetlen boltocskájában, majd séta közben egy becsületkasszás zöldségpultot találunk az egyik ház elõtt. Látjuk a kertet is. Itt veszünk friss zöldségeket, utána visszaevezünk a hajóra, de már jó látási viszonyok között. Mandulakrémes kenyér zöldséggel a korai ebéd, aztán vitorlázunk a Jewell Islands-ek felé. A szigeteken katonai bunkerek vannak, ezeket Álmi szeretné megnézni. 15-20 csomós szél fúj, szembõl kapjuk a szigetek közé érve. Mivel csak egy olyan 50 méter van a két sziget között, ahová be lehet horgonyozni, a nagy hullámokban és az erõs szembeszélben nem tartjuk biztonságosnak. A külmotor használhatatlan ilyen viszonyok mellett, így inkább fordulunk, és menet közben Dénes kinéz egy másik horgonyzóhelyet. A szomszédes Cliff Island egyik öble védett ebben a szélben a hullámoktól, így ide vitorlázunk. Útközben elhúz mellettünk egy vitorlás, amivel hamarosan újra találkozunk.

A bemenet a horgonyzóhelyre izgalmas, sok a sziklazátony, van áramlás is, apály is van, szóval nem lelkesedem a helyért, és ezt szóvá is teszem. Dénes nem látja vészesnek, és bevisszük a hajót. Azonnal letesszük a dingit, és már evezünk is ki a partra. 17.30 van, este 7-ig még lehet kint sétálni. A parton erõs dögszag jön a közelbõl, Álmi gyorsan megtalálja a hozzá tartozó fókatetemet:

Cliff Island másik öble nem védett ebben a szélben a hullámzástól. Itt találkozunk újra a vitorlással. A betekerõs orrvitorlájukat valahogy rosszul tekerték be, és most azon küzdenek épp, hogy leszedjék a szétszakadt vitorlát, de nagyon billeg a hely, és fúj a 20 csomós szél közben:

A kis szigeten van egy pici iskola, óvoda, ingyenes teniszpálya, kis bolt. Halászok lakják, de sok a nyaralónak használt ház. Nagyon magányosnak éreztem a helyet, ahogy elképzeltem, hogy jön az õsz és a tél. Nem szeretnék itt élni.

A zátonyokon dagálykor átjutottak a kinti hullámok, így este is, éjjel is billegtünk egyik oldalunkról a másikra. Nem ment az alvás. Hallgattam a sziklákon megtörõ hullámok hangját, és többször felkeltem, kinéztem, hogy még mindig a helyünkön vagyunk-e. Persze semmi sem indokolta az aggodalmamat. De úgy látszik, a szudáni Sanganeb reef élménye kitörölhetetlen nyomot hagyott bennem, és ha ezt a hangot hallom, akkor az a reggel jut az eszembe.

szept.10. Cliff Island - Portland (Maine)

Örültem, hogy itt a reggel, és indulunk tovább, annak már kevésbé, hogy egy olyan helyre, ahol folytatódik a billegés. Az elõrejelzés szerint az idõjárás nem az ízlésünknek megfelelõen fog alakulni a következõ napokban. (Errõl is pont a Sanganebes beszámolóban írtam, ízlések a vitorlázásban.) Vagy visszamegyünk kivárni a weather window-t (megfelelõ irányú és erõsségû szelet, megfelelõ méretû hullámokat) az elõzõ horgonyzóhelyünkre, ahol nem fogunk billegni, de nincs semmi, és ezzel napokat veszítünk majd késõbb, amikor jön a jó szél, vagy irány Portland, a szárazföld, ahol viszont billegni fogunk, de kint a parton egy szolgáltatásokkal teli kisváros fogad minket, és azonnal indulhatunk tovább a következõ helyre, ha megjön a jó szél. Ezt választjuk mind3an.

Dingi fel, irány Portland. Sok kis sziget között vitorlázunk, béke a vízen, nagyon jó a menet. Álmi a lobsterhalászokat fotózza. A túl kicsi, vagy túl nagy homárokat vissza kell dobniuk. Épp folyik a válogatás, repül a homár:

Álmi lent olvas, tabletezik, alszik, míg mi kint visszük a hajót és beszélgetünk. Dénes kormányoz, én kezelem a vitorlákat.

Forgalmas kikötõváros Portland. Óriási utasszállítók jönnek ide minden nap, egy se marad éjszakára, csak szétnézni állnak meg itt. Jó helyen sikerül horgonyoznunk fél 12-kor. Távol vagyunk a hajóforgalomtól, egy park van mellettünk kis stranddal, amit egy gyalogos- és kerékpáros út köt össze a parkon át az óvárossal, és egy kisvasút is jár a turisták örömére. Ebéd: fõtt tészta, rá üveges Napolenta szósz, vágott zöldbabkonzerv, kukoricakonzerv, halkonzervek, reszelt sajt. Utána a strandra evezünk, és sétálunk egyet a városban. Igen hangulatosnak találjuk vöröstéglás épületeivel, tûzlépcsõkkel a házakon. Álmi fotói: