2011. márc. 1. - 6.

St. Kitts

 

 

márc. 1. St. Barts (Fr.), Colombier Bay - St. Kitts, Basseterre (45 tmf)

 

Colombier Bay nagyon szép hely, még szerencse, hogy szeles és dülöngélõs, így nem jutott eszünkbe, hogy maradni kéne még egy kicsit. Másokat is zavar ez a billegés, a szomszédaink második éjszakájukra már a partra mentek sátorozni.

Mai célunk St. Kitts szigete, ami 45 tmf-re van tõlünk délre. Álmi nem túl lelkes: "45 tmf?!, az nagyon sok!"

9-ig squall squall hátán, hát várakoztunk, nem volt kedvünk kimenni az esõbe. Végül feltûnt az égen a dupla szivárvány és mi útrakeltünk.

A vitorlázás szuper volt, dél felé haladtunk a 15-20 csomós ÉK-i szélben, és végre, tán utunk során elõször, fél-, háromnegyed szélben vitorláztunk. 45 tmf szembeszélben két napos menet lenne nekünk, és becikkcakkoznánk a tengert, de fél-, háromnegyed szélben! Nyílegyenesen tartottunk a cél felé és 9 óra alatt ott voltunk. Álminak menet közben volt egy kis énekóra, elkornyikálta a szokásos dalokat, erre bemérgesedtem és kezdtem befalni a gumicukorkáit büntetésbõl, mire hajlandó volt szépen is elénekelni õket. Hál'istennek a hangja nem apukáméra ütött :), bár lehet hogy az övével se lenne most baj, ha valaki foglalkozott volna vele.

St. Eustatius vagy Statia sziget mellett jártunk épp (Álmi háta mögött), amikor egyszer csak bálnákat láttunk kiugrani a vízbõl, de nagyon messze voltak.

Sorra mentek át alattunk a méretes hullámok, ilyenkor Statia vulkáni kúpja majdnem eltûnt a szemünk elõl:

Szerencsénk volt az idõvel, nem lettünk grillcsirkék. Esõ nélküli felhõk takarták el a napot, aztán St. Kitts-hez közeledve mégiscsak átment rajtunk két squall, és elmosott mindent édesvízzel, ami kint volt, Dénest is :)

7 óra alatt ilyen közel jutottunk St. Kitts-hez. Trópusi esõerdõvel borított vulkáni kúpja 1160 méter magasra emelkedik, azt tervezzük, hogy feltúrázunk rá. Le lehet mászni a kráterbe, amit szintén benõtt a trópusi esõerdõ. A síkságon épp cukornádat égetnek, érezzük az édes füstjét a levegõben. Hat éve befejezték a szigeten a cukorgyártást, azóta sorra égetik fel a cukornádmezõket, de ahogy a síkságot elnéztük, maradt még bõven cukornád.

St. Kitts 1983-ig az angoloké volt, most független állam a szomszéd szigettel, Nevis-szel együtt, amivel államszövetséget alkot. Ide is megyünk majd. A franciák is sokszor betették a két szigetre a lábukat, de mindig csak rövid ideig maradt kezükben a hatalom.

Naplemente elõtt lehorgonyoztunk Basseterre elõtt, ez a fõváros. Már állt itt néhány vitorlás, három óceánjáró pedig épp ekkor szedte fel a horgonyát. Ez a hely se védett, ugyanúgy billegünk, mint Colombier Bay-ben. Pedig már olyan jó lenne egy jót aludni.

 

márc. 2. St. Kitts, Basseterre

 

Reggel kieveztünk a partra, amit fekete homok borít a vulkán miatt, ide a házak elé. A pilotkönyvben olvastuk, hogy a kikötõben 10$-t kérnek, ha ott kötöd ki a dingid. Nem kísérleteztünk, jó nekünk a part. Mióta hat éve bezártak a cukornádültetvények, azóta nagy a munkanélküliség, de bízunk az emberekben, kapnak egy esélyt, csak nem viszik el a dinginket.

A parton rengeteg rasztával találkoztunk, mindenki nagyon barátságos, azonnal szóba elegyedtek velünk. Mi csak meresztettük a szemünket, most tényleg angolul beszélnek?!, de nem is lényeges, azt viszont megértettük, amikor megjegyezték, hogy milyen jó az evezõs dingink, lehetne vele pecázni járni...Szóval máris szemet vetettek rá!

Reggel új óceánjárók érkeztek, egyik az ECLIPSE, amit St. Martinban, Philipsburgban is lefotóztam. Kis hajónk a jobb szélen van, a katamarán és a sötét testû hajó között:

Elsétáltunk a kikötõbe bejelentkezni. Ahogy sejtettük, a pilotkönyv figyelmeztetett rá, a reggel érkezett óceánjárókon voltak a hivatalnokok. Az õr javasolta, hogy nézzünk szét egy órácskát a városban, addigra biztos végeznek. Hát ez nem Virgin Gorda, ahonnan kirúgtak, mert bejelentkezés elõtt még mostunk és ettünk és vendégeskedtünk...

Az óceánjárókról libasorban özönlik a gazdag tömeg a város felé, de hamar szétoszlik a sor, mert rengeteg duty free shop van a kikötõ körül, ez elnyeli a tömeg felét. Nincs sok idejük, mert sötétedés elõtt már el is mennek a hajók.

Álmi fotója:

A hajókról kilépõk azonnal találkozhatnak a sziget híres zöld majmaival, bepelenkázva (milyen figyelmesek!). Nem jöttem rá, miért ez a nevük, ezen a picikén nem látok semmi zöldet, csak a masnit a nyakában. A gazdi nem eladásra kínálja, csak fotózásra.

- Ne vedd el a kincseimet te vadidegen, mert különben leharapom a kezed! - csattogtatta fogait a karibi szörny.

Lassan kiértünk a duty free zónából, és újra visszakerültünk az életszagúbb kisváros tiszta utcáiba. St. Barts steril, fehér emberekbõl álló, kissé élettelen luxuskörnyezete után újra az Afrikából idehurcolt feketék leszármazottai között sétáltunk az angol és francia gyarmati stílusban épült házak, terek, parkok, templomok között. Pezsgett az élet körülöttünk, nagyon élveztük.

Egy bankban váltottunk U.S. dollárt keleti karibi dollárra, 1 $ = 2.67 EC$. Az árak meglepõen magasak, St. Barts-on semmit se vettünk, mert annyira drága volt, de itt se jobb a helyzet.

A bejelentkezésre elment másfél óránk, mert miközben diktáltuk be az adatainkat, jött egy újabb óceánjáró, és minket egy órára bezártak az irodába két kanadai vitorlázóval együtt, míg a hivatalnokok az óceánjáróra mentek. A földkerülõ kanadaiak délrõl vitorláznak fel északra, vissza Kanadába, egy jót beszélgettünk, õk most jelentkeznek ki, és ma már mennek tovább. Egyébként ha lett volna internetünk és nyomtatónk, akkor elektronikus úton bejelentkezhettünk volna és csak a kinyomtatott papírt kellett volna leadnunk, az egész nem lett volna több, mint két perc...

Mire végeztünk, már ebédidõ volt. Az utcákon mindenütt vannak fõtt ételt áruló standok, illatoznak a sült húsoktól, de még elnéztünk egy supermarketbe bagettet és itókot venni, és itt szintén voltak meleg, kész ételek. Ugyanaz az ár itt is, mint az utcán, így vettünk édes szószban sült csirkét, oldalast és sajtos fõtt krumplit 2000 ft-ért, amit ebben a kellemes parkban behabzsoltunk. Ide jött mindenki, turisták, iskolások, helyiek enni, mintha egy nagy kerti vendéglõben lettünk volna.

Mellénk ült egy fekete néni, szintén ebédelni, elbeszélgettünk vele mindenfélérõl. 9 felnõtt gyereke van, de egy se él itt, elmentek más szigetekre vagy az USA-ba dolgozni. Néha elrepül és meglátogatja õket, de karácsonyra a gyerekek jönnek hozzá.

Sötétedésig sétáltunk, néhány fotót még készítettem:

Rengetegen raszták a szigeten. Korábban nem ismerték el õket, le kellett vágniuk a hajukat, ha munkát kaptak, vagy iskolába jártak. Ma elismert vallás, és nincs a hajviseletre tiltás. Bob Marley szól mindenhol, na nem a KFC-ben, mert az is van.

Jött néhány kis hajó az öbölbe, mellénk horgonyoztak, ma este õk viszik el a legkisebb hajó díját, de miénk marad még mindig a legcsúnyább :). Bár a vashajó a fiatal párral szerintem ver minket.

 

márc. 3. St. Kitts, Basseterre

 

Reggel mikor felkeltünk, a kis vashajó már a múlté volt. De maradt a másik, és nagy örömünkre azon is egy velünk egykorú pár volt, csehek. Átjöttek, kikérdeztek a hajós dolgokról, ahogy az szokásos, aztán mentek bejelentkezni.

Mi is kimentünk, továbbra is bízunk a helyiekben, és a parton hagytuk a dingit. Megnéztük a kikötõ mellett a nemzeti múzeumukat, ami nem nagy, három terem összesen, de mindenképp érdemes megnézni, ha eddig még valaki nem ment be egy szigeten se ilyen múzeumba. Nem lehetett fotózni, pedig Álmi nagyon aranyosan dobolt a "steel pan"-en, itt egy kép róla az internetrõl és egy youtube oldal, ahol elkészítik olajoshordóból http://www.youtube.com/watch?v=mQu5Unc_TNY

Vagy reszelõvel reszelhetett egy gumiabroncsot, amitõl majd a falra másztam, nem értem, hogy bírja a nénike, aki vigyáz a termekre. Mert itt szabad a kiállítási tárgyakhoz nyúlni, és a hangszereken zenélni.

Igyekeztünk mindent elolvasni, a történelemtõl a cukorgyártásig, a hajviseletekrõl, karneválról, a jelenrõl, Álmi addig zenélt vagy a gyereksarokban színezgetett, a néni adott neki elõre kinyomtatott kifestõ oldalakat.

Van egy KFC, ma itt ebédeltünk az ingyen wifi miatt. A helyiség tele volt internetezõ kínaiakkal :). Sok a kínai a városban, és az indiaiak is.

Estefelé kimentünk a partra, mert nagyon közel találtunk egy sportpályát, lelátóval, foci- és kosárpályával. Álminak kihoztuk a kosárlabdánkat és míg mi lefutottuk a szokásos 5 kilométert, õ kosarazott a helyi feketékkel. Ahogy sötétedett, úgy lettünk egyre többen, illatoztak a füves cigik körülöttünk.

Este a csehekkel megbeszéltük, hogy holnap együtt túrázunk fel a vulkánhoz. Szeretnek túrázni, megálltak Saba és Statia szigeteken is, csakhogy megmásszák a vulkáni kúpokat. És Álmi nagy örömére van velük egy kis kutya, aki szintén jön.

 

márc. 4. St. Kitts, Basseterre

 

Helyi busszal mentünk a Belmont Estate-ig, onnan gyalog a cukornádültetvényeken keresztül az esõerdõ aljáig, aztán az ösvényen fel a kráter pereméig.

A buszoknak nevük van, ez itt Szerény úr, vagy mellette Ali, de láttuk a túlélõ névre hallgatót is, és mindenfélét. A vezetési tempó felûlmúlta az albán- és az arab világbeli élményeinket. 100-zal hajtottunk keresztül a falvakon, ahol keskeny az út, nincs járda, a ház ajtajából egybõl az úttestre lép a lakos. Biztos ezért haltak ki a leguánok ezen a szigeten, nem bírták a tempót.

Betti kutyus, Álmi, Jana, Tom és Dénes:

Tom végig papucsban túrázott, nincs cipõje, megspórolja a zoknimosást. Nem is rossz ötlet. Cukornádakat törtünk, Tom megpucolta,

mi meg kirágcsáltuk belõle a finom, édes lét, míg mentünk tovább az 1160 m magas kráterperem felé.

Izzadunk, olyan vizesek vagyunk, ahogy az egy esõerdõhöz illik. Picit pihenünk egy nagy kapokfánál, aminek a törzsében van egy alagút:

Álmival nincs gond, rengeteg energiája van, rohangál ide-oda, segít Betti kutyusnak, meg se kottyan neki az 1000 m szintemelkedés. Végre felérünk a peremhez, ahonnan nem lehet belátni a kráterbe.

Fent találkozunk egy fekete helyi túravezetõvel, egy párt vezet. Õk csak eddig jöttek. A vezetõ - gondolom jószándékból - megpróbált lebeszélni, hogy lemásszunk a kráterbe, mert hogy veszélyes, meredek, sziklás, és a biztonság és könnyebb lejutás érdekében köteleket, hevedereket szereltek fel végig az út során. Persze lemegyünk, szintben 160 m-t kell most lemásznunk, Álmi biztosítására hozott Dénes mellest és kötelet.

Tom megy elöl, utána Jana, majd Álmi, Dénes biztosítja, én meg követem õket.

Hamar elrakom a fotógépet, mert tényleg mászni kell, és csupa sár mindkét kezem. Vannak nehezebb részek, de Álmi nagyon ügyes. Ha hazamegyünk kap õ is beülõt, és irány az Oszoly. A kráterben ezt találtuk:

A fenti szikláktól jöttünk ide le, most vissza kell mászni, ami sokkal könnyebb, mint a lefelé mászás.

Egész úton kutattuk a fákat, hátha szerencsénk lesz, és látunk majmot, de eddig hiába. Aztán egyszer csak, elõttünk az úton, egy gallyon csüggött egy majomszerû alak.

- Nézzétek, ott egy majom!!! - suttogtam a többieknek.

Mindenki elhitte, de ahogy settenkedve közeledtünk, Dénes elnevette magát. - Az csak falevél.

Lent, már újra a cukornádültetvényen keresztül, Álmi szedett nekem meglepetésképpen virágcsokrot. - Boldog nõnapot mama!.

Mondtuk neki, hogy még nincs nõnap, de ez nem zavarta.

Janával felfedeztünk néhány guavafát, meg is kóstoltunk egy guavát, de még éretlen volt.

Leértünk az útra, két perc múlva jött a szokásos furgon, alig volt idõ Betti kutyust berejteni a hátizsákba. Kutyát nagyon körülményes partra hozni, ezért Tom mindig zsákban csempészi ki, és nem is mutatkozik vele nyilvános helyeken. Ahogy a furgon száguldott velünk, Tom megjegyezte, hogy a mai napban a legéletveszélyesebb kaland nem a krátertúra volt, hanem hogy beszálltunk ebbe a furgonba. Minden pillanatban azt hittük ez az utolsó pillanatunk.

 

márc. 5. St. Kitts, Basseterre - Ballast Bay (pár tmf)

 

Délelõtt kijelentkeztünk, vagyis csak egy engedélyt kaptunk, amivel Nevisen is megállhatunk, a két sziget már írtam, államszövetség. Még interneteztünk, idõjárást töltött le Dénes. Tomékat rábeszéltük, hogy ma még ne menjünk Nevisre, hanem csak ide a közelbe, pár mérfölddel arrébb egy másik horgonyzóhelyre, ami elvileg védett, nem fogunk billegni. Van egy hajóroncs a víz alatt, amit meg lehet nézni, és kint a parton elvileg láthatunk végre majmokat.

Erre a védett és rövid szakaszra nem tette fel Dénes a dingit, húztuk magunk után, aztán a végefelé Álmi belemászott, ott akart utazni.

Jó döntés volt ide jönni. Ilyen védett helyen már rég nem voltunk, hát igen, Virgin Gordán Long Bay-ben egy éjszakát, egy hónappal ezelõtt. Olyan jót aludtunk, a hajó meg sem moccant alattunk. És a víz kristálytiszta, de ez már nem rendkívüli, mert szerencsére mindenhol ilyen.

 

márc. 6. St. Kitts, Ballast Bay

 

Mi Ballast Bay-ben horgonyoztunk, de mellettünk volt rögtön White House Bay, ahol a roncs is van. Áteveztünk, lekötöttük a roncs fölött az egyik bójára a dingit, és snorkeleztünk. Közel nem volt olyan élmény, mint a Bahamákon a repülõgéproncs. Ott millió hal élt a roncson, és kristálytiszta volt a víz, itt valami miatt zavaros, és nem volt sok hal. De jött egy kis teknõs, követtük, amíg meg nem untuk. Kint a parton délután kettõig sétáltunk, nincs település, csak egy-egy épülõ villa elszórtan a zöld természetben. Levágtam közben Álmi haját, Dénes is borotválkozott. És láttunk majmokat!!! Csapatokban sétálgattak az ösvényeken, félénkek, de kíváncsiak is. Nem engednek közel magukhoz, viszont elbújnak a bokrok mögé és onnan lesnek ránk. Mongoose-okat is láttunk, átszaladtak elõttünk az ösvényen, és mint a majmok, a bokorból néztek velünk farkasszemet.

Szegényt elütötték:

Délután még mostam, kipróbáltam milyen csak sós vízben kimosni és kiöblíteni a ruhákat. Eddig nem voltam rákényszerítve, mindig tudtunk édesvizet szerezni vagy találtunk mosodát. Most épp kifogytunk, de a hely olyan tökéletes, és annyi a szennyes. Teljes siker. Jól ki kell a ruhákat csavarni, és azonnal kiteríteni az erõs napsütésbe. Nekem tökéletes lett, nincs sós, nedves tapintásuk. Ha viszont nincs rá lehetõség, hogy még nappal megszáradjanak, akkor mindenképp el kell öblögetni õket édesvízben, és úgy kiteríteni.

Újabb csodás éjszaka, én még maradnék egy napot, de nem lazulunk. Irány Nevis.