(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, akkor zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet.)
Reggel 10 óra körül indulunk, kimotorozunk a nagy Marmarisi-öbölből, miközben a mellettünk elmotorozó guletekről áthallatszik a modern török zene. Félszélben vitorlázunk fél 3-ig. Elvitorlázunk egy bójával jelölt sekély rész mellett, alattunk is csak 4 m mély a víz.
3/4 4-re lehorgonyzunk a népszerû Ekincik-öbölben. A homokos strandon hosszú ruháikban, kendőikben napoznak, fürdőznek a muszlim nők. A gyerekek, férfiak fürdőruhában. Szerencsére sok a külföldi turista, így nem én vagyok az egyetlen bikinis nő.
Horgonyzó guletek az öbölben:
Nagy hullámok jönnek be az öbölbe, de Álmi könnyedén kiúszik egyedül a partra, és később vissza a hajóra pipával, búvárszemüveggel és kargumikkal. Egy hónapja, amikor Krisztáék kijöttek hozzánk a hajóra Görögországba, még csak figyelte a hajóról a vízbe ugráló gyerekeket. Most olyan természetesen ugrik Dénes után a vízbe, mintha ez mindig is így lett volna. Végre kezd neki szórakoztatóbb lenni a vitorlás élet.
Dénes három teknőssel találkozott búvárkodás közben. Polipot is látott, és körbevette egy eddig nem látott halakból álló halraj. Nem találtuk meg egyik halhatározónkban sem, pedig van vagy négy.
Szombat van! Itt a hétvége! Nem mintha ez a hajózó életünkben bármit is számítana :) De ha már hétvége, akkor töltsük egy kellemes családi kenutúrával. Dalyan település a cél, ahová a tengerbe beömlő Dalyan-folyón fogunk felevezni. Úközben egy kis pihenőt tartunk az Iztuzu beachen.
Azért választottuk Dalyant, mert a településsel szemben a túlparton két ókori nevezetesség is található. Egyik a lykiai (lükiai) sziklasírok (rock tombs), másik egy ókori település, Caunos maradványai.
6 km-t eveztünk az öblünkből az Iztuzu homokpadig (Teknős strandig), ahol a ritka Caretta Caretta tengeri teknősők rakják le a homokba a tojásaikat. A kis szigettől a partig sekély a víz, homok az aljazat. Sokszor nem is lehetett evezni. Gyönyörûek voltak a megtörő hullámok.
Evezés közben elúszott mellettünk egy teknős.
A '80-as években a környezetvédők győztek a turizmusból meggazdagodni vágyók felett, így nem épülhetett erre a népszerû homokos strandra egyetlen hotel se. Kirándulóhajók hozzák ide a strandolókat Dalyanból a regényes, nádassal benőtt Dalyan-folyón keresztül.
Újabb 6 km-es szakasz állt ellőttünk, de ez már a folyón. Ez a szakasz sokkal izgalmasabb volt, mint az első tengeri szakasz, mert a nádas olyan, mint egy labirintus. Zegzugos, sok járatot rejt és sok zsákutcát. Ismerni kell jól, hogy el ne tévedj. Mi persze nem ismertük, légifotónk se volt róla. Fogalmunk sem volt merre kell menni. A kirándulóhajókat figyeltük, merre mennek, ha meg egy se jött, akkor lassítottunk, hogy megjelenjen egy, vagy tippeltünk. Álminak nagyon tetszett itt, mindig a nádak mellett eveztünk, hogy törhessen belőle és húzza a vízben. Láttunk gémet, gólyát, szárcsát, vöcsköt.
Elértük célunkat. Ez az a terület, amitől Antalyáig az ókorban a lükiaiak éltek. Hogy kik ők, honnan kerültek ide, arra több feltevés is létezik. Lehet, hogy Krétáról származnak, lehet, hogy az Anatóliát uraló első hatalmas birodalom, a hettiták rokonai. Az erre járó hódító népeknek (perzsák, kariaiak, egyiptomiak, rodosziak) nem egykönnyen adták meg magukat. Inkább felgyújtották városaikat, és ők is benne égtek, de nem hódoltak be.
Nem sokkal i. e. 200 előtt hivatalosan is létrejött a lükiai szövetség, amelynek tanácsában és gyûlésében minden egyes város nagyságának és jelentősségének arányában képviseltette magát. A lakosság ellenállt a rodoszi uralomnak, így a Római Birodalom i. e. 169-ben szabadnak nyilvánította. Kétszáz év múlva Claudius római provinciává szervezte a területet Lycia-Papmphylia néven. Ez alatt az időszak alatt a szövetség töltötte be egy független állam összes funkcióját, amely a római uralom alatt is fennmaradt korlátozott hatókörrel. Az egyes városok nevében a szövetség egységes pénzérméket bocsátott ki, melyek a lükiaiak védőistenének, Apollónnak a jelképét, a lantot ábrázolták. A lükiai nyelvet és írást a 4. századig használták a feliratokon, a nyelv rokonság nélküli.
Dalyanban kiemeltük a kenut a partra, ebédeltünk, sétáltunk egyet a bazárban, játszóteret is találtunk. Utána áteveztünk a szemközti oldalra, hogy megnézzük a látnivalókat.
A lükiaiak után fennmaradt emlékek mind temetkezéssel kapcsolatosak, és Kr. e. 6. századnál fiatalabbak. A korai típusú síremlékeket a magas talpon álló házak mintájára vágták ki a sziklákból. 3-6 m magas oszloptalapzaton is állhattak, ezek lapos tetejûek, a későbbiek szélesebb alapon épültek és alacsonyabbak, tetejük háromszögletû vagy csúcsos. A talapzatos síremlékeken gazdag szobrászati díszítés volt egykor, ezek a halott személyt, előkelők harcait, kocsijátékokat, zenélőket, sírőrző állatokat és szörnyeket ábrázoltak. A fotókon látható sziklasírok a Kr.e. 4. sz-ból valók.
Kr.e. 5. században a sziklasírok bejáratát görög mintára homlokzattá alakították ki. A síremlékeken megjelentek a görög mitológiából vett jelenetek is.
A díszes, nagy sziklasírok előkelők számára, míg ezek az egyszerû, sziklába vájt üregek a szegényeknek készültek.
A sziklasírok után elsétáltunk a forró, kora délutáni órákban az ókori Caunosba. Álminak ígértünk egy jégkrémet, ettől teljesen belelkesedett, és gyorsabban ment, mint én. A romok között volt egy bizánci templom maradványa, háttérben a dombon egy középkori erőd romjai.
Volt egy kis római színház is, a színházon kívül ezek a kényelmes ülések (mint egy orvosi rendelő folyosóján).
Agora is volt, és mindenféle híres embereknek emelt épületek maradványai. Álminak a gyíkok tetszettek a legjobban és a poros föld, ahol húzhatta a vándorbotjait. A romokról csak annyi volt a véleménye, hogy jobb lenne egy játszótéren, mint itt.
Visszafelé megálltunk palacsintázni. Nem terveztük, de épp az ő telkükön kellett keresztül mennünk a kenuhoz, így nem akartunk udvariatlanok lenni. Az élesztős palacsintatésztát kinyújtotta a néni a sodrófával, a bácsi pedig egy forró, beolajozott fémlapon megsütötte. Kettőt vettünk. Álminak cukorral kértük, magunknak mézzel. Finom volt, nem is tudtuk megenni hárman a kettőt. (A két palacsinta és két fél literes ásványvíz 1500 Ft volt. Huhhh.) Végül búcsúzáskor kapott Álmi két nagy narancsot a fáról.
Reggel még szinte tükörsima volt a tenger, nem fújt a szél. Délutánra mindez megváltozott. A sima folyón a szembeszél csak hûsített, de a homokpadtól kemény evezés várt ránk. De előtte még strandoltunk egyet az Iztuzu beachen.
A kenu nagyon stabil, felborulástól nem kellett tartanunk. Az Iztuzu szigetet már elhagytuk, amikor elmotorozott mellettünk egy kirándulóhajó, vitte vissza az Ekincik-öbölbe (ahol a hajónk is horgonyoz) a nyaralókat. Átkiáltottak, hogy húzzanak-e. Nem, kiáltottuk vissza nevetve. Csurom vizesek lettünk, mire a hajóra értünk. Dénes azt mondta, hogy ez volt a legjobb napja mióta vitorlázunk.
Reggel még elmentünk együtt búvárkodni egy sziklás partszakaszhoz. Yoron (Japán, csendes-óceáni sziget) óta nem láttam semmi újat búvárkodások közben, most viszont láttam egy hatalmas murénát végigtekergődzni a sziklás aljzaton, és egy üregben eltûnni. Fan-tasz-tikus élmény volt. Krisztát még Görögországban meg is ijesztette egy, neki milyen élmény lehetett! Álmival kiültünk a sziklákra napozni, addig Dénes tovább úszott, de már nem talált semmit.
Felhúztuk a horgonyt, félszélben vitorláztunk el az Iztuzu strand mellett. Útközben kenyeret gyúrtam be 0.5 kg Graham-lisztből és kelesztettem a napon. Tökéletes időzítés. A második kelesztés akkor ért véget, amikor már lehorgonyoztunk. Előbányásztam a kuktát, jöhet a kuktás kenyérsütés.
A lábasban még a nyers tészta van, az asztalon már a friss kenyér, abból vacsorázik Álmi, és hozzá a még március végén Magyarországon vett cserkészkolbászt. Vákumcsomagolásban jól bírja a meleget.
Baba Adasi egy sziget közel a szárazföldhöz. A szigetnek a szárazföld felé néző oldalán találtunk jó horgonyzóhelyet. Másnap reggel Álmi elúszott Dénessel egy közeli barlangba.
Baba Adasi keleti oldala.
