(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, akkor zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet.)
9-kor indultunk, negyedszeleztünk 10 csomós szélben Kastellórizon és a szárazföld között, kerülgetve a sok apró szigetet. A szél hamar elállt, motoroztunk és 2-re lehorgonyoztunk egy szuper öbölben két kis halászfalu, Kaleköy és Üçagiz között. Nem a vízalatti élővilág volt itt olyan fantasztikus, mert a homokos aljzaton semmit sem láttunk, hanem a sok kis sziklás sziget körülöttünk és egy bizánci erőd az ókori Simena (ma Kaleköy) fölött.
A piros pötty jelöli a horgonyzó hajónk helyét. A fehér, a kék és a sárga vonalak pedig a mai és a holnapi kenutúráinkat.
Imádtuk ezt az új helyet. Úsztunk, ebédeltünk, aztán felfújta Dénes a kenut, és beeveztünk az Üçagiz nevű faluba (a fehér pötty a térképen).
A szél mostanra újra fújni kezdett. Dénesnek hátul a kenuban többször rám kellett mordulnia, hogy ne csak kanalazzak, mert akkor semmit se haladunk előre. Küzdelmes volt az evezés, nem illett ehhez a napfényben úszó romantikus látványhoz körülöttünk. Eleveztünk rengeteg szarkofág mellett. Szerencsére itt már nem volt olyan erős a szél, elővehettük a fényképezőt.
Kiraktuk a kenut a partra, és sétáltunk az ókori romok, szarkofágok között. Ott horgonyoz a hajónk a képen (bal oldalon az egyárbocos):
Üçagiz (az ókori Teimiussa) egy pici halászfalu fából épült házikókkal, poros utcákkal, szőnyegárusokkal, a helyi nénikkel, akik kendőt, pólót és buggyos, bő ülepû nadrágot viselnek. Van egy mecset, rengeteg ókori, bizánci rom, szarkofágok, kikötő. A kikötőben nemcsak guletek, helyi kirándulóhajók álltak, hanem külföldi vitorlások is. Van parti áram és víz, két kis bolt meglepően bő árukészlettel, éttermek a kikötő mellett végig a parton, az egyszerû faházak alsó szintjén.
Eddig bárhol jártunk a török partvidéken, minden boltban ilyen szekrényben tárolták a kenyereket.
A szemmelverés elleni védelem. Görögországban is, Törökországban is minden ajándékárusnál lehet kapni, és ott lóg az ajtókon, hajókra is láttuk felfestve, most itt van a bolt küszöbén.
Egy ókori földrengés következtében a sok kis szigeten a sziklákba vájt házak jelentős része a tenger alá került. A maradék is elpusztult. Itt van például ez az apró sziget a hajónk közelében, vagy mögötte a dombos Kekova-sziget, ami az egyik mai célunk:
Áteveztünk a Kekova-sziget partjához a Sunken City-hez. A partja mentén kenuztunk lassan, és néztük az elsüllyedt város víz feletti házainak nyomait. Sok helyen a víz alatt is kivehető volt a házak, lépcsők folytatása.
Kekova-sziget után eleveztünk a mai nevén Kale Köy, ókori nevén Simena nevű településhez. Csakúgy mint Üçagiz, ez is egy kedves kis halászfalu.
A vízbe került szarkofágnál raktuk ki a narancssárga kenunkat a partra. Ez a kedves kis halászfalu annyira, de annyira elképesztően szép!
Igazi utcák nem is voltak, csak egy, a várhoz felvivő bazársor. Egyébként ilyen szép virágos kertek között vitt az út a házak között fel a dombra, a sok-sok szarkofág közé. Képtelen vagyok abbahagyni az áradozást erről a helyről. Annyira gyönyörű!
Ezek a fatörzsek mesebeliek!
őskövületeket találtunk a sziklában. Ez a fotó Gabriellának ajánlva:
Szerettük volna a kis teknőst a hajóra vinni Álminak. De a többnapos utazásokra gondolva, amiket Libanonban, Izraelben tervezünk a szárazföldön, nem tehettük meg.
A hajó közelébe érve Álmi bemehetett a vízbe, húzatta magát, bennünket meg vitt előre a hátulról fújó szél.
A hajóra érve kicsit szórakoztunk még a vízben. Dénes felvette Álmi kargumijait, a picikének pedig anélkül kellett a hajó és Dénes között úszkálnia.
Délután még eleveztünk a falu felé, egy forrást kerestünk, de nem találtuk meg. Erős szembeszél fújt, mint tegnap, megnövekedtek a hullámok, kaptunk fröccsöket is. Behúzódtunk egy sziget takarásába. Végül újra Üçagizban kötöttünk ki, és egy utolsót sétáltunk sötétedésig. Ezzel véget ért törökországi utunk legszebb része, már csak Finikébe kell eljutni, onnan kelünk át Ciprusra, a déli, görög részre.
8.45-kor indultunk, örültünk, hogy mások is vitorláznak körülöttünk. A sárga vitorlás rásegített motorral, így jól lehagyott.
Útközben palacsintát sütöttem a kisebbik palacsintasütőben (a nagyobbikban hús sült és tele volt olajjal). Ezt a kicsit nem lehet a gázfőzőn rögzíteni, ezért Dénesnek át kellett húznia a vitorlákat a jobb oldalra, hogy arra dőljön a hajó, így a palacsintasütő nem zuhan hátra. Kicsit zúgolódott, mert ez rossz irány volt, de áthúzta, és kapott cserébe finom nutellás palacsintát.
Az út végén pillangózunk, és 3-kor a finikei kikötőben vagyunk.
Finike parti sétányán találtuk ezt a fitneszparkot:
A Ciprusra való átkelés elôtt feltöltöttük az összes víztartályunkat, mert ott hetente csak 3x lesz majd víz. Bevásároltunk zöldségbôl, gyümölcsbôl, mert itt Törökországban nagyon szép és friss árut találtunk mindig. Benzinkannákat is feltöltöttük, legyen mibôl motorozni, ha nem lesz szél. Elintéztük a kijelentkezést, ami gyorsabb és kellemesebb volt most, mint annak idején Marmarisban. Minden a kikötôben volt, és az egyik recepciós fiú munkája volt, hogy a hajózóknak segítsen a ki- és bejelentkezéseknél. Ingyen.
Este 6-kor elhagytuk a kikötôt, és 10 tmf-et vitorláztunk, motoroztunk a Karaoz-öbölbe. Innen a várható szélirányt nézve optimálisabban vitorlázhattunk át Ciprusra (Pafoszba), mint Finike-bôl. Az öbölbe befelé tartva fél 9 volt már, szürkült, azt se láttuk, hol van a horgonyzóhely. Sziklákról írt a pilot könyvünk a parthoz közel, mi meg nem láttunk már semmit. Felmerült, hogy most indulunk is tovább, de nem akartunk két éjszakát is menetben tölteni, ha nem muszáj. Megtaláltuk a horgonyzóhelyet, legalábbis reméltük, hogy ez az, és ekkor az erdô fölött egy óriási, fényes, száguldó, majd kialvó meteoritdarabot láttunk. Micsoda sebesség és fényesség, fantasztikus látvány volt. Észrevettük közben a sötét sziklákat a vízben. Lehorgonyoztunk, de egy vacak éjszakánk volt, mert erôsen hullámzott alattunk a tenger.