2017.dec.15-20. St. Vincent és a Grenadine-szigetek 2. rész (Petit St. Vincent, Mopion Island, Canouan, Bequia)
(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, az a böngészőtök beállítása miatt van. Zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet. Nálunk pl. a Firefoxban 80%-ra van kicsinyítve.)
dec.15. Union Island - Petit St. Vincent (pár mérföld)
Ha a crusing guide (hajózási kalauz) említésre méltó sznorkelező helyről ír a közelünkben, felkeressük. Ilyen Petit St. Vincent is, mostantól PSV, ami csak pár mérföldre van Union Islandtől, ahol épp horgonyzunk. Az őt körbevevő korallzátonyokhoz már szeptemberben megpróbáltunk eljutni a dingivel, akkor Petite Martinique szigetről, de visszavert egy squall. Akkor készült ez a fotó is. PSV a homokos, pálmafás partszakasszal körbevett magánsziget, amin nyaralóresort működik, a kalauz szerint csak engedéllyel lehet a parton tartózkodni.
Két óra alatt átvitorlázunk ide Union Islandről. És mert tiszta az idő, a dingivel elevezünk a reefekhez, oda ahol a megtört, fehérhabos hullámok látszanak. Egy nagy koralltömbhöz köti le Dénes a csónakot. Maszk, talp fel, irány a víz. Erős a hullámzás, ide-oda dobálja a testünket, úgy érzem, hogy nem jutok előre, nem tudom irányítani a mozgásomat. A koralltömbök szinte súrolják a bőrünket, annyira közel vannak a vízfelszínhez. Örülök, ha egy-egy homokos rész fölé érünk. A sokfajta halból mind a fiatal példány úszkál a korallok között. Sok halnál teljesen különbözik a fiatal a felnőttől pl. az angyalhalaknál, amikkel mindenhol találkozunk. A french angelfishből felnőttet is láttunk már Tobagón. Ott van Álmi videóján.
Az elmúlt hónapokban nem láttunk bohóchalat, most találkozunk eggyel, ami a viaszrózsája fölött úszkál. A Vörös-tengeren sokszor gyönyörködhettünk bennük, pl. Egyiptomban, Mangrove Bay-ben :-)
"Nemo halat (bohochal) is lattunk, egyedul uszkalt a viaszrozsaja felett. A viaszrozsa (anemonia) tobb tucat tapogatojaban a sejtek csipo, csalanozofolyadekot termelnek. Csak az anemonia halak erhetnek hozzajuk, mert ok is ilyen anyagot viselnek a testukon, es ezzel becsapjak a viaszrozsat, ami azt hiszi, hogy egy masik viaszrozsa dorgolozik hozza."
A szél ma is erős, fázom tőle, amint kijövök a vízből. Jólesik a napon lenni. Visszafelé húzzuk magunk mögött a csónakot és sznorkelezünk. Követünk egy ráját, ami a homok fölött úszik lassan, de Álmi elijeszti, amikor lemerül hozzá. Sünhalak (testüket tüskék borítják, amik felállnak, ha a hal felfújja magát), skorpióhalak, angyalhalak, pillangóhalak, papagájhalak, kicsi languszták a korallok között. Néha beleúszunk egy-egy nagy halrajba, vagy ők úsznak közénk, és velünk maradnak. Benne úszni egy halcsapatban, az egyszerűen megunhatatlan :-) Álmi videóján majd ott lesznek.
A békatalpak Union Islanden kicsit kidörzsölték két lábujjamat, ez ma csak rosszabbodott. Nem csoda, órákat voltunk a vízben.
A sziget egy pici darabja, és Álmi ülése a hajóorrban, amit ő készített:
Egy rövid sziklás szakaszt leszámítva, a szigetet homokos part veszi körbe, és a resort bizonyos távolságokban pálmatetős napernyőket állított fel, alattuk napozóágyak várják a vendégeket. Körbe a szigeten :-) A tömegnyomortól nem kell félnie annak, aki befizeti magát ide, alig láttunk embert a parton.
Ma elfogyott a tegnap megfőzött conch csiga, és itt nem láttunk az aljzaton. Langusztából rengeteget, de mind kicsik voltak.
dec.16. Petit St. Vincent
Kora reggel felpumpálja Dénes a kenut, és körbeevezzük a szigetet, megállunk több helyen sznorkelezni a reefeknél.
Nincs sok élet, Dénesék kiúsznak a reefen kívülre, de ott sincs. Ahogy evezünk körbe, már messziről látjuk ezt a homokzátonyt, aminek Mopion Island a neve.
Eljegyzés-szigetnek is szokták nevezni, ezzel a napernyővel hatalmas a sikere. Szerencsére épp elment egy banda, és a következő még nem érkezett meg, így egy kis időre miénk lehetett a sziget. Körülötte a vízben rengeteg korall-labirintusban lehet úszkálni. Meg is ijedtem az egyikben, a halakra figyeltem, aztán alig találtam ki.
A mai naphoz illett volna egy tengergyümölcse tál, aminek hiányában kibontottunk egy-egy zöldséges halkonzervet. Egész jó, még Grenadán vette Dénes. Délután jött egy squall, amiből gyűjtöttünk nekem vizet hajmosásra. Van vizünk a tankban, de ha kapunk égi áldást, azt örömmel begyűjtjük. Egyszerűbb, mint a partra evezni vízért, és ingyen is van.
Álmi szeretett volna egyet labdázni a vízben, én sétálni a parton, így az eső után kieveztünk. Ezt még szabad, de táblák kérik, hogy a homokos résznél beljebb már ne menjünk a szigeten. Ehhez már engedélyt kell kérni. Találkoztunk a francia családdal, akik mellettünk horgonyoztak az előző helyen. Ők is átmozgatták a lábukat. Martinique-en laknak.
Az az egyik ok, amiért a meleg helyeken szeretek vitorlázni, hogy bármikor a vízbe ugorhatok, ami mindig körbevesz minket.
Union Island a háttérben, onnan jöttünk át tegnap ide, és még a napernyős homokzátonyt is ki lehet venni a képen.
Tobagót és Trinidadot leszámítva szerencsénk volt eddig a szúnyogokkal, no'see'ums-okkal, homoklegyekkel. Talán az erős szelek tartják őket vissza.
Épp visszaértünk a hajóra, amikor ott termett Christine és svájci barátja, akikkel még Trinidadon ismerkedtünk meg. Nekik is egy vashajójuk van. A srácnak van egy brazil haverja, aki most velük van a hajón, Trinidadon csatlakozott, de annyi kárt okoz, hogy szeretnék kitenni a szűrét, csak még nem tudják hogyan. Pl. tegnap egyedül volt kint a parton, és annyira részegre itta magát, hogy valahogy összetörte a banana boatjukat, és nem tudott visszamenni a hajóra, a beachen töltötte az éjszakát. Martinique-en akarnak lenni karácsonyra, mert onnan repül haza a srác huga, aki szintén velük van a hajón. Talán még találkozunk valamelyik szigeten.
dec.17. Petit St. Vincent - Canouan, Charleston bay (12 tmf)
Éjjel a lábujjaimon a kidörzsölések erősen lüktettek és fájtak. Órákig forgolódtam, míg végül éjjel 3-kor kimentem a szalonba, lámpát kapcsoltam, és szemrevételeztem őket. Baromi nagy vízhólyag lett az egyiken, a másikon kisebb. Kiszúrtam, kezdett a fájdalom enyhülni, de alig csökkent a hólyagok mérete. Így már tudtam aludni. Kora reggel hőemelkedéssel keltem, újra kezelésbe vettem a hólyagokat. Sütöttem reggelire plantaint (sütős-főzős banán), megszórtam étkakaóporral, aztán mentem vissza az ágyba. 9-kor keltem újra. Jobban voltam, indulhattunk Canouan szigetre. Talán a sok homok, ami tegnap belekerült a sebbe, az okozta a gyulladást.
Végig kint vagyok a kokpitban, és felváltva kormányzunk Dénessel. Mopion homokzátony mellett vitorlázunk el, ami izgalmas, mert csak egy keskeny átjáró van közte és egy másik zátony között. Szorítjuk a szelet, az orrnál megtörő hullámokból kapjuk a fröccsöket, kerülgetjük sorra a reefeket, apró szigeteket. A térképen cikkcakkos az útvonalunk.
Előttünk Union Island:
Mopion homokzátony:
Épp akkor tér vissza belém a gyengeség, hőemelkedés, amikor az utolsó takkal venni tudjuk az öblünket. Lemegyek, lefekszem, és mire fél 3-ra lehorgonyoznak Dénesék, gyűjtök annyi erőt, hogy az ebédről gondoskodjak. A krumplipüréhez krumplit hámozok, ami mellé halkonzerv mindenkinek a hús.
Ebben a szigetországban elég nehéz nem szép helyen horgonyozni. Talán azért, mert annyira egyforma az összes horgonyozható öböl: bámulatosan kék víz, homok és pálmafák, mögöttük meredeken emelkedő zöld dombok.
Vannak az öbölben fizetős bóják, ez a modern katamarán arra állt. A 20-25 dollárért cserébe közelebb van a part, és nem kell a horgonyzással bajlódni.
Előfordul, hogy panaszkodok valami miatt Ventosóra, amire Dénes már csak legyint, mert szerinte én még egy luxushajón is panaszkodnék, még ezen a modern katamaránon is. És voilá, bármennyire modern, és lerí róla a luxus, pillepalackokkal támasztják ki az ablakaikat :-)
Az esti fürdésem a begyulladt vízhólyagok miatt fürdetés lett a fedélzeten, Dénes öntögette rám a tengervizet. Előtte ragtapaszoztam a sebeket, és aztán bezacskóztam a lábaimat:
dec.18. Canouan, Charleston bay
Hatalmasat aludtam, jól vagyok. Többszörösen leragasztott lábujjakkal indulok a partra, nehogy valami tovább fertőzze a sebeket. Bejárjuk a sziget felét, azért csak a felét, mert a másik fele magánterület, nyaralóresortokkal építették be, nem lehet bemenni. Megpróbáltuk :-), de finoman elküldött az őr.
Ide eveztünk ki, ez is egy nyaralóresort, ide se mehetne be akárki, de itt nincs ellenőrzés.
Együtt értünk partot egy üdülőhajóról érkező csónakkal, amiből a turistákat elvitte egy helyi idegenvezető furgonnal. És akkor érkeztünk vissza, amikor ők is. Hogy nekik milyen élményekben volt részük, és mennyi pénzért, már sose tudom meg.
Mi újra találkoztunk a szárazföldi teknősökkel, és csatlakozott hozzánk két ápoltnak tűnő kutya, akik figyelemreméltóan jól nevelten viselkedtek. Nem értek hozzánk, nem léptek be a személyes terünkbe. Egyiküknek megvolt az a furcsasága, hogy ha autó ment el mellettünk, akkor nekiesett minden felninek, meg akarta őket harapni, és közben veszettül ugatott. A másikat nem érdekelték az autók.
A szél felőli oldala a szigetnek, ahol nincs horgonyzóhely:
A helyiek házai:
Apartmanok:
Délután a fiúk elmentek megint sznorkelezni. Szomorú voltam nagyon, hogy nem mehettem velük a lábam miatt. Pedig láttak megint lionfish-t (oroszlánhal, tűzhal), repülő morgóhalat (Dactylopterus volitans, flying gunard), ahogy legyezőszerű mellúszóit szétterítve menekült Álmitól a homok felett, és egy fekete pöttyös kígyóangolnát (black spotted snake eel), amivel Martinique-en 7 éve már találkoztunk. Rajta lesznek Álmi videóján.
A lionfish-t itt irtani kell, bármennyire is gyönyörű és különleges megjelenésű, mert míg a Csendes- és Indiai-óceánban, a Vörös-tengeren honos (mi itt ismertük meg, lásd akkori videó), addig az Atlanti-óceánban és a Karib-tengeren nem. 7 éve már itt voltak, mindenütt láttuk őket, Attila Floridában, mi pedig a Bahamáktól a San-Blas-szigetekig (Panama partja mentén) mindenhol. Tényleg jól elterjedt. Nagyon gyorsan szaporodik, mert nem sok ellensége van (sügér, muréna), viszont fontos halakat fogyaszt el, és ezzel veszélyezteti ezen fajok kihalását. Minden szigeten látunk figyelmeztető kiírást az irtásukról, búvárbázisokon fotókat a levadászásukról (szigonnyal).
Az USA-ból terjedt el, és hogy hogyan került ott az óceán vizébe, arról csak találgatások vannak. Állítólag akvaristák dobták őket az óceánba, mert felfalták a többi akváriumi halat.
Annyira látványosak, hogy mindig örülünk, ha látunk belőle. Dénesék videójából vágtam ki a képet:
Itt már nincs miért maradnunk, holnap irány Bequia.
dec.19. Canouan, Charleston bay - Bequia, Admiralty bay (25 tmf)
7-12-ig vitorlázunk. 25-30 csomós szél fúj, szorítanunk kell Bequia felé. Ventoso (Szeles) nagyon elemében van :-), Elképesztő ez a hajó erős szelekben a többi hajónkhoz képest. Egy reff a nagyvitorlában, orrvitorla teljesen kitekerve. És meg se érezzük, annyival kellemesebb rajta a menet. Persze csendesebb időkben hátul kullogna a sorban. 7 csomóval haladunk, a 1.5-2 méteres hullámok ilyen sebességnél megtörnek az orrnál, ebből lesz a fedélzetmosás. Már most rimánkodunk esőért, hogy lemossa a sok sót. Néha a kokpit táján is megtörnek a hajótesten, amiből kapunk mi is a felhevült testünkre. Egyszer csak olyan 100 liternyi zúdul be a kokpitba a nyakunkba. Egyikünk se ússza meg :-)
A nap végig szivárványt varázsol a bal oldalunkon a vízpermetre:
Repülőhalak százai húznak el látványosan a víz felett. Ez még mindig élmény ("Odanézz! Láttad?"), pedig minden menetben részünk van benne. A pecaboton a csali ilyen sebességnél kiugrál a vízből. Át kell cserélnünk másikra, ami bírja a sebességet.
Két takkal csináljuk végig az utat. Az öbölben millió hajó horgonyoz. Legkívül az óceánjáró üdülőhajók állnak. Szeretnénk a parthoz közel horgonyozni, de amióta a gázkar nem működik, vitorlákkal kell megoldanunk a horgonyzást, és a sok hajó között egy ilyen kívánságot nehéz teljesíteni. De másnak is megvan a maga baja. A manőverezésnél útban van egy hajó, amin nem tudják felhúzni a horgonyt. Egy halász pedig képes lett volna elüttetni magát, csakhogy eladja a langusztáját.
Délre horgonyon állunk. Nem a legközelebb a parthoz, de már mindegy. Lassan mögöttünk is benépesül a víz. Hihetetlen forgalma van ennek a szigetnek. Persze nem vagyunk meglepve, olvastuk, hogy népszerű hely.
Ebéd után azonnal kievezünk, hogy a saját szemünkkel is lássuk, mitől van olyan vonzereje ennek a helynek. A homokos parthoz közeledve az átbukó hullámok miatt meg kell tervezni a kijutás pillanatait. Ki mikor álljon fel, lépjen ki, hogy ne árasszuk el a dingit, meg magunkat sós vízzel. Egy manchineel fához lakatoljuk a csónakot. Ez az a fa, aminek mérgező mindene, az egész karibon, a Bahamákon megtalálható. Jól bírja a sós környezetet. Ki is van téve a fára a figyelmeztető tábla.
Álmi felugrál vagy átugrál az út mentén az összes lehetséges falra. Ez az ugrálás már Svájcban elkezdődött. A bicajával ugratott le mindenhonnan, aztán kipróbálta, hogy milyen leugrani a garázs tetejéről. Warwickban, ahol Rapidot hagytuk az elmúlt években, akadályokat épített, azokon ugrált át.
A település turistaparadicsom. Látszólag minden a turistákért van, minden róluk szól. Ez a Grenadine-ok leglátogatottabb szigete. A parti sétánya annyira partközeli, hogy a víz felcsap rá, és nem ússzuk meg még itt se a sós vizet.
A gingerbread házak a fő építészeti látványosság:
Rengeteg az európai, amerikai működtetésű apartman, ajándékbolt, galéria, hajósbolt, motorszerelő műhely. Ez a szigetországba látogató hajósok ellátóhelye. Mind élelmiszerből, mind hajófelszerelésből. Próbálkozunk itt is a gázkarral, de nincs sehol.
Az utcák annyira meredeken mennek fel a domboldalra, hogy nem bírjuk fotó nélkül hagyni. Kényelmetlen a lábfejnek, ehhez a meredekséghez már lépcsőfokok kellenének.
Falfestmény egy házon:
Hamarosan karácsony.
A feldíszített műfenyőről jut eszembe, hogy pár nap múlva karácsony. St. Lucia szigetén Rodney bay-re esett a választásunk, itt szeretnénk tölteni ezt az ünnepet, szilveszterre pedig átvitorláznánk Martinique-re, mert a főváros előtti horgonyzóhelyről tökéletes rálátásunk lenne a tűzijátékra, amit a város ad.
Ezzel a parti sétánnyal Bequia levett a lábamról, kicsit a horvát tengerparton éreztük magunkat.
A dingin valaki(k) a lakatot megpróbálta(ák) kinyitni, de nem sikerült neki(k). Még szerencse, hogy nem csak kötéllel kötöttük ki a csónakot a fához.
Esti fürdetésem: továbbra is zacskókba csomagolt lábfejekkel fürdök, Dénes locsolja rám a vizet. A hajó annyira sós, bármihez nyúlunk kint, azon vastagon áll a só. "Ess eső, ess!"
dec.20. Bequia, Admiralty bay
Eső éjjel, torna reggel a fedélzeten, eső délelőtt, vízgyűjtés, amiből kimosom az összes fehérneműmet, csak aztán evezünk partra. Dénes felkeres még két helyet a gázkar miatt, mi addig leragadunk egy francia galéria előtt, és használjuk a free wifi jelét a szomszédos bárnak. Aztán kijelentkezünk az országból. Véletlenül a letelepedési-engedély pecsétjét nyomja az útlevelünkbe, de se ő, se mi nem vesszük észre. Csak később derül majd ki St. Lucián. Vásárolunk, találkozunk Uwéval (német hajós, Trinidadról ismerjük), aztán vissza a hajóra.
A fiúk megint sznorkeleznek, utána a parton labdáznak. Én még nem mehetek vízbe a lábujjaim miatt :-((( Álmi kiolvasta ma a Móricz regényt (Légy jó mindhalálig), este elmeséli nekünk a történetét.
Holnap vár ránk egy egyéjszakás menet St. Lucia szigetére, Rodney bay-be.